Budapest, 1987. (25. évfolyam)

3. szám március - P. Szabó Ernő: Kedves állataink

4 Münnich Ferenc utca 4. tigrisházjegye merték, s e néven volt 1784-ig a Vár egyetlen fogadója, s az első budai színielőadásoknak is otthont adott. Jóval fiatalabb a Szarvas-ház: a 18. század elején épült, de 1810-ben, a nagy tabáni tűzvészben leégett, s a következő évben újra építették. A tigris az 1839-ben Hild József tervei szerint épült egykori szálloda épületén található, a Münnich Ferenc utca 5. szám alatt. Ma Belvárosnak mondjuk ezt a részt, akkoriban új, dinamikusan fejlődő külváros lehetett. Igen-igen, de miért állatok a házjegyek? A kérdés még mindig nyitott, s egyértelmű: mindenesetre érvényes válasz nehezen adható. Az állatjegyek a középkori Európa házaira kerültek fel, Kádár Zoltán szerint egyrészt antik hagyomány továbbéléséről és a sztyeppei kultúrák mágikus-sámánisztikus hagyományainak, máshol a népvándorlás kelta és germán mítoszainak, állatstílusainak, a közel-keleti képzeleteknek együttes jelenlétéről van szó. S még valamiről, ami mindegyiknél fontosabb: a keresztény állatszimbolika továbbéléséről. Aligha véletlen, hogy a fenti megállapítást egy majdnem kétezer éves mű magyar kiadásának utószavában tette Kádár Zoltán; a Physiologus cím arra szerzőre utal, aki valószínűleg a 2. század első felében a hellenisztikus és a keleti kultúránk egyik legfőbb találkozóhelyén, Alexandriában a természetről, ezen belül elsősorban az állatokról írt. A természeti megfigyeléseket teológiai, morális magyarázatokkal elegyíti, illetve olyan állatokról is beszámol, amelyek a képzelet szülöttei ugyan — mint a szirén, a hangyaoroszlán, napgyík —, de kitűnően jelképezhetnek bizonyos tulajdonságokat. Szó esik ebben a műben az oroszlánról, sünről, szarvasról is (a tigris csak egy sokkal későbbi, örmény kiadásban szerepel). Physiologus szerint, például, az oroszlánnak három tulajdonsága van; farkával eltünteti a nyomát, hogy a vadászok ne találjanak rá; alvás közben is örökösen nyitott a szeme, őrködik; kölykét a nőstény hozza világra, s a harmadik napon a hím lehel lelket belé. A sün felkúszik a szőlőtőre, s a lerázott szőlőszemeket hanyatt vetve magát tüskéire szúrja, így viszi a kölykeinek. A szarvas a sárkány ádáz ellensége, ha a sárkány a föld hasadékába menekül előle, a szarvas teleszívja magát forrásvízzel, és a földhasadékba öklendi. Az így előkényszerített sárkányt elpusztítja. Mindegyik állatalaknak jelképes értelme van. A következő évszázadokban sok kiadásban, számos nyelven megjelent a mű, részleteit a középkori bestiáriumok is átvették. Hogy az írott művekből hogyan vándorolt át a néphitbe egy-egy állatalak, nehéz lenne pontosan kinyomozni. Hogy jelen volt, aligha vitatható, hiszen a középkori kőfaragók szinte anyanyelvi szinten használták ezt a jelképekre épülő nyelvet, amely egyszerre szólt emberről, hitről s olykor mindkettőtől függetlenedő fantasztikus képzetekről. A Vörös Sün, a Két Oroszlán, a Tigris és a Szarvas tehát egyszerre beszél a főváros építéstörténetéről, kultúrhistóriájáról s az idők homályába vesző képzetekről, amelyek azután a legkülönbözőbb módon éltek tovább. E továbbélés egyik dokumentuma az a mű, amelyet Miskolczi Gáspár református lelkész (1628-1696) írt, s amely Egy jeles Vad-Kert címmel 1702-ben jelent meg Lőcsén. Hogy mennyire a morális tartalom volt a lényeg, jelzi az állatok királyáról szóló részlet: „miképpenhogy az Oroszlánok a Majmokat és a Farkasokat megengesztelhetetlenül gyűlölik, azonképpen a Hívek és Igazak a hízelkedőket, a kegyetleneket és minden ragadozókat rettenetesen gyűlölik". Eleinte a szó és látvány ugyanarról a dolgoról szólt, azután szép lassan feledésbe merült a jelentés, maradt a látvány, amelyet, persze, jó lenne minél tovább megőrizni. A Vörös Sün és a Két Oroszlán helyzete egyelőre megnyugtatónak látszik, a kutyáktól űzött Szarvas domborműve azonban erősen pusztulóban van, s a Tigrist és környezetét, a figurális díszű vázákat, a kapu alatti, portrékkal díszített medaillonokat, a kapualj kazettás mennyezetét, a múlt század közepinek tűnő lámpásokat is erősen kikezdte az idő, a benzingőz és az elhanyagoltság. P. SZABÓ ERNŐ 19