Budapest, 1986. (24. évfolyam)

1- 2. szám január-február - Müller Tibor: Nemcsak Győré ez a balett

— Keveset keresnek? — Nevetségesek a fizetések. Erről nincs sok mondanivalóm. Nálunk egy táncos átlagban öt-, öt és fél ezer forintos fizetést kap. Hogy ez mire elég — nem kell részleteznem. De hogy mennyire kikezdi a művészi önértékelést — azt könnyű elképzelni. — Akkor miért csinálják? — Viccel? Több mint huszonöt új balett — talán nem szerénytelenség —, műalkotás született az eltelt idő alatt. Hogy mennyi ebből az igazi érték — nem nekem kell eldönteni. De hogy mennyi volt a konvertálható és összegszerűen is kifejezhető előadás — könnyű kiszámolni. Az azonban adatokkal nem kimutatható, mit jelent az a szoros kapcsolat, amilyen a mi együttesünk és a győri közönség között kialakult. Hogy mit jelent évenként egy-egy alkalommal a Budapest Sportcsarnokban vagy más fővárosi helyszínen megtartott előadásunk, amely — túlzás nélkül állíthatom — mindig esemény, amiről beszélnek, ami megmozgatja a magyar táncművészet egészét. Rátarti vagyok? — Nem hiszem. Magam is tanúja voltam nemegyszer, hogy a budapestiek szinte eksztázisba estek egy-egy fellépésük alkalmával. Erről jut eszembe, mit gondot, nem lenne jobb állandó budapesti székhelyről meghódítani a többi várost? — Nincs ilyen alternatíva. Mi vagyunk a Győri Balett. Ez nem földrajzi meghatározás. Ez a mi együttesünk lényege. Története. Történelme. Mi itt születtünk. Itt élünk. Itt dolgozunk. Itt próbáljuk ki önmagunkat. Itt van művészi hitvallásunk temploma. Együtt lélegzünk a várossal. Olyan együttélés, szimbiózis ez, amelytől gazdagabb lesz alkotó és befogadó egyaránt. — Mi hiányzott volna ehhez Budapesten? — A nyugalom. A visszafogott tempó, amely kedvez az alkotásnak. A kisebb méretek meghittsége, az itt még olykor fellelhető csend. Nem tudom. Csak azt, hogy nagyváros képtelen lenne olyan ideális feltételeket teremteni körénk, mint Győr tette. Higgye el, ez annál is hitelesebb, mert az első három balassagyarmati gyerekévemet nem számítva, Budapesten telt el az életem nagy része. Párizst, Brüsszelt, a külföldön töltött időt nem tekintve, budapesti vagyok. Imádom a fővárost. Vannak kedvenc épületeim, zugaim. Ott élnek a barátaim. Hetente legalább egyszer — ha akarom, ha nem — járom a hivatalokat, minisztériumot, intézem az együttes ügyeit. Emlékeim, az utóbbi évek zajos sikerei is idekötnek. Vagyis elkötelezettje vagyok Budapestnek. Győri létemre. Közeg, amely oxigént tartalmaz. Mi ezt lélegezzük be. Ettől tágul a tüdőnk, és nem számít, hogy a tagok közül kinek-kinek mi van beírva mint születési hely a személyi igazolványába. — Végül is milyen lakos ön? — Színházi lakos. Ott élek, ahol dolgozom. Nézzen körül: ez az irodám. És bár van lakásom a városban, többször alszom ezen a kanapén, mint az ágyamban. Mert nincs időm, mert elfáradok a próba és az előadás alatt. Mert fontosabb számomra egy elképzelés, mozgáskompozíció, amely hirtelen meglep, semhogy azt ne azonnal, az ötlet kipattanásának pillanatában próbáljam ki. Nem vesztegetem az időt hazatéréssel. Van itt zuhany, papucs, parizer. Nem kell más. Minden egyéb megvan a próbateremben, a színpadon. — Rózsákkal van felszórva minden győri utca? — Sok rózsával. Csokrokkal. És a hozzá tartozó tövisekkel. Nehogy azt képzelje, mi itt meleg gyapotba csomagolva élünk. Néha én is kevesebb szúrós tüskét szeretnék. Itt-ott felvérez minket is az értetlenség. Tisztelője vagyok a másfajta ízlésnek. Elfogadom a hagyományokon fölnevelkedett és a mi világunkat idegenkedve néző vélekedést. Ha az nem romboló szándékból fakad. Sokan vannak Győrben is, akik nem szeretnek bennünket. Számtalan kritika is éri az együttest. De mindig a felmutatás szándékával. Vagyis a mű megszületésén való örvendezés diktálja a bírálat dorgáló szavait is. Őszintén mondhatom, kevesebbet ér — ha van ilyen — az elvtelen dicséret, mint az elemző és megalapozott elmarasztalás. Ezért vallom: jó nekünk Győrben. Értő és megértő közönség előtt táncolunk, és mint minden alkotónak, nekünk is szükségünk van a szeretetre, a tulajdonosi büszkeségre, amellyel körülvesznek bennünket. — Maguk ezt a szinte szülői gondoskodást meghálálják. A szónak szinte kommerciális értelmében is. A színház előcsarnokában, de az utcákon sétálva is, mindenütt szemembe ötlöttek a plakátok: Győri Balett. Többször idegen nyelven: Balett Győr. Önök elvitték a világba, Európába mindenüvé ennek a városnak a nevét. Ez nagy dolog. Óriási hírverés. Budapest egy kicsit irigykedhet. Nincs lelkiismeret-furdalása? Végül is a fővárosban tanult, a lehetőséget művészi kibontakozásához a budapesti Operaház adta meg. Rendben van ez így? — Nem érdemes ennyire sarkítani a dolgokat. A Győri Balett — magyar. Magyar táncosok, magyar koreográfus és legtöbbször magyar zeneszerző műveire komponált színpadi alkotás megjelenése. Ezt így értékelik a határokon túl mindenütt, s így érezzük mi tagok, részvevők, amikor dolgozunk, 79