Budapest, 1986. (24. évfolyam)

1- 2. szám január-február - Varga Imre: Találkozások a magyar fővárossal

DR. FREDERICK WILLIAM RATCLIFFE, a cambridge-i egyetem könyvtárnoka „Öröm lehet a munka az új nemzeti könyvtárban" — Ön a brit küldöttség tagjaként a kulturális fórum négyes számú munkabizottságában vett részt. Egymás kultúrájának jobb megismertetése volt ennek a testületnek az egyik feladata. Milyen benyomásokat gyűjtött? — Válaszolhatnék úgy is, hogy a tanácskozás nem más, mint rengeteg szó... De inkább arról beszélnék, hogy az itt találkozó emberek, európai kulturális alkotók vagy könyvtárosok, mint jómagam, milyen konkrét ügyekről tudtak eszmét cserélni. A cambridge-i egyetem könyvtárosa vagyok, s ebben a minőségemben is látom, hogy az olyan intézményeknek, mint a miénk is, minden korábbinál inkább szükségük van a kooperációra, s ennek túl kell lépnie a tömbhatárokat. Ilyen ügy — ebben az együttműködésre szerintem égető szükség van — a régi kiadványok, kódexek, ősnyomtatványok védelme. Nem csupán a restaurációs eljárások kidolgozásáról és cseréjéről lehet szó, hanem a régi értékes papírok megmentéséről általában. Hiszen összeurópai kulturális értékek. Javaslatot is tettem a munkabizottságban ilyen lépésre. Fontos lenne megoldani a pusztuló, ritka régi könyvek újrakiadását is. Mindez jobban menne, ha több ország könyvtárai egyesítenék erőiket. A másik ilyen ügy a könyvtárközi kölcsönzések kérdése. Ez máris nemzetközi akció. Számos olyan kötet van, amit egyik vagy másik ország könyvtárából kell kikölcsönöznünk. Akár Budapestről is. Ennek a mechanizmusa is továbbfejlesztést követel. És itt szeretném hangsúlyozni: elsőrendű feladat, hogy az irodalom valóban szabadon hozzáférhető legyen — ez a tudományosság fejlődésének alapfeltétele. — Az önök egyeteme s az ön vezetése alatt álló könyvtár tart-e valamilyen kapcsolatot magyar könyvtárakkal? — Hogyne, van ilyen kapcsolatunk és nemcsak az egyetemi könyvtárakkal. Nekem azonban most volt első ízben alkalmam ellátogatni Magyarországra. — Milyennek látta ,,szűz" szemmel Budapestet? — A fórumon folyó munka nem ad sok lehetőséget városnézésre. De azt el kell mondanom, hogy a külső atmoszféra — a kellemes őszi idő és a fogadtatás szívélyessége — segíti a Kongresszusi Központban folyó munkát. Ami a személyes élményeket illeti, számomra a legfontosabb, hogy sikerült ellátogatnom a nemzeti könyvtár új épületébe. Nagyon jó benyomást tett rám ez az intézmény — és az ott dolgozó kollégákkal való megismerkedés, és azt mondom: olyan hely az, ahol könyvtárosnak és kutatónak egyaránt öröm lehet dolgozni. ROBERT ROZSGYESZTVENSZKIJ szovjet költő „Sok barátom van itt" — Költőként vagy politikusként érkezett Budapestre? — Elsősorban költő vagyok, verseket írok. De lehet nem észrevenni a politikát? Ha az ember ebből kizárja önmagát, elszakad az élettől, az én verseim pedig az életből születnek. A költőket a kritikusok szokták felcímkézni így: „politikus költő". Vagy elfogadja az ember, vagy visszautasítja. Ezzel nem foglalkozom. Ha viszont apolitikus költőnek neveznének, nos, az nagyon rosszul esne, mert — ismétlem — a politika az élet nagyon fontos része. — Milyen emlékeket őriz nem politikusként Budapestről? — Pontosan aligha tudnám elmondani, hányszor jártam itt. Fontos számomra az első találkozás. Ez még 1946-ban volt. Apám Bécsben szolgált, s minket gyerekeket iskolai kirándulásra áthoztak Budapestre. Összehasonlítani az akkori és a mostani várost? Lehetetlen. Harminckilenc éve itt minden csupa rom volt. Igaz, még gyerek voltam, de emlékszem, hogy az egész csoportra nagy hatást gyakorolt a látvány — különösen az elpusztult hidaké. — És most? — Tetszik nekem ez a város, közel áll hozzám. És ezt nem azért mondom, mert most éppen itt vagyok. Ha másutt járok külföldön, és megkérdik tőlem, milyen európai városokat szeretek, mindig az elsők között említem Budapestet. A város intonációja, hanglejtése kap meg. Nehéz ezt megmagyarázni. De mikor a város intonációjáról beszélek, akkor az emberi kapcsolatokra is gondolok. Lehet akármilyen szép egy város — ha nincs az embernek barátja benne, csak üres kőtömeg. Budapesttel szerencsém van. Sok régi és új barátom van itt. GIULIO TAMAGNINI olasz nagykövet „Nemecsek voltam Milánóban" — Ember küzdj, és bízva bízzál! Madách szavaival kívánt sikeres munkát, nagykövet úr, a fórum első hetén elmondott beszédében. Szólna néhány szót a magyar kultúrával történt első találkozásáról? — Nagyon messze, gyermekkoromba kell visszamennem. Milánói kisfiú voltam, amikor olvastam a Pál utcai fiúkat. Furcsa módon, az egyik újság írt rólam, s a cikkben megemlítették ezt az olvasmányomat. Nyilván ezért is történt, hogy amikor ebben az időben milánói egyetemisták némafilmre vitték Molnár Ferenc könyvét, megkerestek engem, hogy játsszam el ebben az amatőr előadásban Ernesto Nemecseket. Ötven évvel ezelőtt volt ez! Tehát elmondhatom: 1935-ben én játszottam a milánói diákok némafilmjében, A Pál utcai fiúkban Nemecseket. Ezután is nagyon érdekeltek Molnár Ferenc művei. A háború után láttam a Liliomot. Igyekeztem minél többet megtudni a szerzőről (aki nagyon budapesti) s a magyar irodalomról általában is. Korábban csak egyszer jutottam el Magyarországra, de érdeklődésem az önök kultúrája, művészete iránt egész pályámon elkísért. — Ön milánói, tehát egy nagy iparváros szülötte. Milyennek látja a mi városunkat? — Budapest nagyon szép város... — Ez szinte közhely. — Lehet, hogy közhely, de én valóban nem mondhatok mást. A város — úgy látom — tele van élettel. Diplomata vagyok, sok helyütt megfordultam, tudom, milyenek a „csendes városok". Nos, az önöké nem olyan — szerencsére. És még valami. Különös szerencsénk van az időjárással! Csodálatos színeket produkál az ősz Budapesten. Ha kinézünk a nagy üvegablakon, minden csupa ragyogó sárga, rozsdabarna, vörös. Mondhatja közhelynek, de én, bizony, el vagyok ragadtatva. — Sikerült belekóstolnia a város kulturális életébe? — Még nagyon sok minden van a listámon, amit meg akarok nézni. A fórum igen nagy elfoglaltság, viszonylag kevés a szabadidő. Már voltam az Operaházban, a Manont láttam — kiváló előadásban. És, persze, látogattam a fórum különböző rendezvényeit. De a legfontosabb számomra, hogy közvetlenül a tanácskozáson részt vevő magyar személyiségektől kaphatok információt az önök művészeti életéről. Sőt barátokat is szereztem, közülük Varga Imre szobrászművészt említeném első helyen. — Segít a külső környezet abban, hogy a kongresszus tanácskozásain jobb megértés alakuljon ki? — Kétségtelenül, hiszen nem vagyunk szigeten. Sokunknak az az érzése, hogy a Budapest Kongresszusi Központ modern munkafeltételei és a város jó hangulata együttesen adnak segítséget. Az interjúkat készítette: MIKLÓS GÁBOR, KOCSIS MARGIT, TRIPOLSZKY LÁSZLÓ 72