Budapest, 1986. (24. évfolyam)

1- 2. szám január-február - Bessenyei József: „Jött, látott, megvett ím, téged a hetyke törökség”

Akor humanista költői is megszólaltak: latinul vagy anyanyelvükön megénekelték a magyar főváros tragédiáját. A korszak termékeny költőkrónikását, a Wagner-operából közismert nürnbergi mesterdalnokot, Hans Sachsot (1494-1576) több versre ihlették a szomorú budai események. A királyi tábor szerencsétlen ütközete a törökkel Buda előtt. Az 1541. év szeptemberében történt kissé hosszú című költeménye Erhard Schön Buda elestét ábrázoló fametszetével együtt jelent meg. A mesterdalnok rendelkezésére sem állhattak pontos információk, mert például az esemény, amit megénekelt, nem szeptemberben, hanem augusztus 20-22-én történt. Ez azonban mit se von le a vers értékéből, amely a többi budai vonatkozású Hans Sachs-verssel együtt nevezetes forrása történeti irodalmunknak. Ideje, hogy legalább egyetlen verse magyarul is megjelenjék. (Lásd 58-59. old. A szerk.) Verset írt a magyar királyi székváros tragédiájáról Mauro Vetranovic-Cavicic (1482-1576), a hírneves dalmát humanista poéta is. Buda város panasza. (Tuzba grada Budina) címmel. A versben maga a város kesereg szomorú sorsán: ,.Szerencsétlenségemben őszintén mondom most nektek, hogy jobb volt nekem, amikor egy asszony és egy gyenge gyermek uralt engem, mint hogy a szultán megtisztelt, a hajdúk letiportak és hadisarcot fizettettek, ó, jaj nekem! Szabadságomat örökre elvesztettem." A lengyel humanista költő, Janicki Kelemen (1516-1543) hasonló formát választott: nála is maga a török kézre került Buda panaszolja el bukásának történetét, Tristia VII. címen, Antoninus János híres orvosnak ajánlva a török által elfoglalt Buda panaszait. A költemény 1541 végén vagy a következő év elején született. Hogy Lengyelországban nagy figyelmet és részvétet keltett a szomszédos Magyarország tragédiája, több más irodalmi és irodalomtörténeti jelentőségű alkotás bizonyítja. Megjelent például nyomtatásban egy lengyel nyelvű terjedelmes ének, szerzője ismeretlen, címe: Magyarország megszállásáról és siralmas rabságra jutásáról s Istennek a rossz keresztényeknek szóló csoda által kinyilvánított szigorú fenyegetéséről. ,, Szomszédaink, a magyarok immár a basa urakat szolgálják, nem idézi már bíró elé egy úr a másikat, kegyetlen török ül már városukban, Budán csakúgy, mint Pesten. A magyar urak határozatai semmisek, otthon kuksol a magyar, s a Rákoson a török tanácskozik; nem tárgyalhatnak ott védekezésről, csak valahol a végeken, egy zugban, mert a török minden mozdulatukat tudja, mindenütt sarkukban vannak kémei. Nincs ott megbízható tanács, mindenki árulástól fél, elszaporodott a hűtlenség, bár azelőtt is akadt. Amint a törökök bementek Budára, nyomban elvették a magyaroktól fegyvereiket. Szavukat nem tartották meg, kezdtek fejeket lecsapdosni. Magyarországon már törökök az urak, ők parancsolnak Budán, de ez még kevés nekik. Felgyújtottak minden templomot, vagy lovat, ökröt tartanak bennük, széthordták a kegyszereket, kereszteket, kelyheket, ornátusokat, az egyház kincseit, elűzték a papokat mind. A budai parókián minden úgy van, mint Görögországban. Nem tisztelték a legmagasabb szentséget, Isten testén tapodtak, szétszórván a templomban. Nyilvánosan meggyaláztak asszonyokat, nem néztek sem Istent, sem embert. Nem szégyenlős a becstelen török, azt teszi, ami jólesik neki. Mily nagy bánat érte az anyákat, mikor látták, hogy legkedvesebb lányuk a török kezén jajgat. Nem volt kinek mondani: Segítség! Nem segített testvér testvért, nem védi apa a fiát a kegyetlen török ellen. Árva lett ott már mindenki, nincs barátjuk, férj nem látja feleségét, elvitték idegen földre. Nem kisebb a fiúk bánata, látván, hogy atyjuk nyakát elvágták, anyjukat rabságba vitték. Nem hallatszik semmi jó hír a szerencsétlen Budáról. S akik a törökkel tartottak, azokról sem tudni, hová lettek. Azok tudnak erről többet, akik már Görögországban ülnek, vagy ott, ahová éppen küldték őket..." (Waldapfel József fordítása) Vietor krakkói könyvkiadó bizonyára nagy érdeklődésre számított még 1544-ben is (!), mert összegyűjtötte és kiadta a kortárs humanisták Magyarországot gyászoló verseit a Pannoniae luctus (Pannónia gyásza) című kötetben. Ebben a gyűjteményben látott napvilágot a sziléziai Johannes Langnak, Ferdinánd király tanácsosának verse: TÖRÖK ÜLT BUDÁBA. 1541. — Langus János — Ó, ragyogás, ó, nagy díszünk, te nemes Budavára, mennyi király, császár pannoni széke valál! Hogyha reád nézünk — de hiszen látnunk se szabad már! látjuk, mily nyomorult sorba hanyatlasz alá: Jött, látott, megvett ím, téged a hetyke törökség, szörnyű leromlásod, ó, be nagyon keserít! Jaj, be nagyon keserítsz, ó, jaj neked! Isten azonban oltalmaz, letekint s ő lesz a megtorlód. Nagy Lajos és Zsigmond császár ha leszállna az égi tájakról s újból jönne a földre közénk, vagy Mátyás, békén s harcon híres fejedelmünk s megnéznék székük, hajdani jó Budavárt: Hej, be keresnék ott, mássá lett már ez a város, meg se találhatnák régi magyarjaikat: Életüket most már, koronájukat is megutálnák, inkább térnének vissza az égbe megint. (Geréb László fordítása) Magyarország és Buda tragédiája a lengyel politikai publicisztikában is visszhangra talált. A műfaj első fontos alkotásának tartják Lengyelországban Orzechowski Szaniszló (1513-1566) művét, a Buzdítás a lengyel nemességhez, hogy a török ellen hadat viseljen című röpiratot, amely éppen a budai események hatására született, és 1543 első napjaiban jelent meg. A röpirat jelentőségét bizonyítja, hogy még abban az esztendőben három latin és egy lengyel nyelvű kiadása látott napvilágot. Orzechowski szerint Szulejmán szultán, ha befejezte Magyarország meghódítását, Lengyelország ellen indítja seregét, és nem fogja tiszteletben tartani a lengyelekkel kötött szerződést (ahogyan Buda elfoglalásával a magyarokkal kötött szerződést is felrúgta). Lengyelországnak, ha nem akar déli szomszédainak sorsára jutni, hadat kell indítania, hogy Magyarországot felszabadítsa a török iga alól. Orzechowski művét újra meg újra kiadták a XVI. század folyamán, de a sürgetett felszabadító hadjáratra csak a következő évszázadban került sor. BESSENYEI JÓZSEF 63