Budapest, 1986. (24. évfolyam)

12. szám december - TÉKA

téka itt az író, azaz nagyon is időszerűt. Megrendítő, önállóan is remekként megálló rész a Közjáték a 46-os végállomásán... fejezet. Kár, hogy az ígért folytatás elmarad. Egyébként is sok az elvágott szál, kibontásra váró történet, sors a regényben. A háttértől, távlattól megfosztott figuráknak, jellemeknek így mélységük sincs (Adamcsókné, Márk Bandi, Nesztor felesége). Kíváncsiságunk felébredt, tehát akár Stendhal, akár Hugo szemével nézzük, bíráljuk a mi Waterloonkat, várjuk a folytatást. (Szépirodalmi Könyvkiadó) JÁVOR OTTÓ VÁMOS MIKLÓS Fél nóta Mai magyar szépprózánk üde színfoltja Vámos Miklós munkássága. Szinte valamennyi műve bestseller, kézről kézre adott olvasmány. Mi teszi ennyire kapóssá regényeit, írásait? Talán a stílusa? Tény, hogy könyveinek fanyar iróniája sajátos, egyéni hangvételt teremt. Mindez azonban — bármennyire is kedvelt az olvasók körében — kevés lenne önmagában a sikerhez, még inkább az esztétikai értékhez. Sokkal inkább az író témaválasztása, a tartalom kelti fel a kíváncsiságot, az érdeklődést. Vámos Miklós vissza-visszatérő témája a saját — a hatvanas-hetvenes évek — nemzedékének indulása, életérzése. Új könyvében is kíméletlen önvizsgálattal idézi fel fiatalságának, a hatvanas évek ifjú „polbiteseinek" álmait, álmodozásait. Pontosabban: ezeknek az álmoknak a meg nem valósulását írta meg. A regénybeli Muk Ferenc és Kósa Balázs sztorijai nyomán plasztikusan kirajzolódik, megelevenedik a hatvanas évek fiataljainak cselekvési szándéka, gondolkodása, terve és a megvalósulást segítő vagy éppen gátló társadalmi háttér, környezet. Milyen az a nemzedék, amelyet Vámos Miklós ábárzol? A hőbörgés, az elégedetlenség, a valamit-tenniakarás, a világmegváltó cselekvés kettőssége jellemzi e nemzedéket. De mindenekelőtt hívő ifjak a regény szereplői. Természetesen nem vallási értelemben, hanem a szó világi jelentésében. Szinte valamennyiükben ott lobogott, lángolt a hit, hogy „holnapra megforgatjuk az egész világot". Mert hiszen mit is akartak voltaképpen? Úgy vélték, úgy látták, hogy számukra is van cselekvési lehetőség, tér, s hogy kibontakoztathatják képességeiket, hitük, elveik szerint élhetnek, cselekedhetnek. Csak nehezen, sokan teljes kiábrándulással vették tudomásul, hogy, bizony, a társadalom, a környezet nem mindig örül az ő tenniakarásuknak, elszántságuknak. Sőt, sok esetben egyenesen zavaró is. Zavaró, hiszen állóvizet mozgatnak meg, mást akarnak, türelmetlenebbek, hamarább akarják, szándékozzák a változtatásokat. De keserű, kegyetlen szembenézés ez a regény abból a szempontból is, hogy illúzió, nosztalgiázás nélkül ábrázolja e korszak nemzedékét. Nem mindenki volt valójában tehetséges, felkészült, sokoldalú. A félbemaradt álmokért nem minden esetben csak a környezet, a társadalom, a szűkre méretezett cselekvési tér, lehetőség hibáztatható. Lehetséges, hogy éppen ezek az álmok voltak túlméretezve, ezek az elképzelések, célok rugaszkodtak el a valóságtól. Vámos Miklós könyve kulcsregény, izgalmas kordokumentum. A történet tulajdonképpen kétszólamú elbeszélés jelenben és a múltban — az ötvenes és a hatvanas években — játszódik. Kétféle szemlélet, világlátás ütközik, elevenedik meg a regény lapjain. Noha a könyv alighanem Vámos Miklós munkásságának eddigi csúcsát jelenti, mégis szólnunk kell néhány bosszantó írói nagyvonalúságról. Szólnunk kell, mert éppen a Félnótában bizonyosodik be, hogy Vámos nem volt képes levetkőzni, elhagyni azokat a manírokat, utánérzéseket, amelyeket indulásakor felvett, átvett, mindenekelőtt az amerikai és az angol „beatregényekből", beatirodalomból. Az még érthető, elfogadható, hogy a mű egészére a sietős, kapkodó, lüktető mondatok, mondatfűzések, párbeszédek, leírások jellemzőek. Az viszont már semmiképpen sem, hogy az író nem fordít kellő gondot a jellemekre, alakjainak hús-vér ábrázolására. Megelégszik a sztorizó leírásokkal. Az olvasónak már-már az az érzése, hogy a nyelvi ötletek, írásmódok, tipográfiai kiemelések a jellemábrázolás, az elmélyült írói munka rovására valósultak meg. Nagy kár, mert akkor most azt is írhatnánk nyugodt szívvel a Félnótáról, hogy megszületett, itt van a mai Rozsdatemető, Húsz óra. Egyelőre azonban, úgy tűnik, ezzel még adósunk Vámos Miklós... (Magvető Könyvkiadó) ERŐS ZOLTÁN SZIRÁKY JUDITH Zárójelentés Négy kisregényt tartalmaz Sziráky Judith új kötete. Ezekből hármat már ismertünk, köztük azt az 1970-ben írt — s a hatvanas évek elején játszódó — munkát, amelynek özvegyek glóriával a címe. Pontosabban: nem akkor történik az, hanem akkor, amikor a két — ősrégi családból származó — Telegdy-lánnyal valami igazán lényeges esett meg. (Tehát a negyvenes évek elején.) Ám húsz évvel később próbálják megfogalmazni azt — az idősebbik, Mária, önmagának is hazudva, a fiatalabbik, Júlia, őszinteségre törekedve —, és ami a szavak mögött van, ekkor „jön elő" a sötétből. Az írónő — ezt bizonyítja eddigi, nem túl bőséges, de annál izgalmasabb életműve is — soha nem vizsgálja a különböző társadalmi küzdelmeket a különböző sorsú (maguknak egyéni sorsot kiküzdő, esetleg ilyesmibe csak belekerülő) egyének helyzetének és lelkének boncolása nélkül. A történelmi változásokba nem belenyugodott Mária nem valamilyen „ellenálló", ahogy az azokat elfogadó Júlia sem „kormánypárti". A „Telegdy-lányok" a maguk gondolatkörén belül döntenek vagy vívódnak. Az, hogy van egy húguk New Yorkban, még akkor is módot nyújt számukra személyiségük megvallására, ha Mária a maga gyakori üzeneteiben burkoltan ad hírt igazi érzéseiről, Júlia viszont inkább csak gondolatban írja „leveleit" New Yorkba. Ismertük már az 1960-ban született Ketten a híd alatt című kisregényt is, amelyben az írónő a maga kedvelt módján, egyes szám első személyben mondatja el hősével nemcsak viszonylag régi (és „beváltnak" tűnő) házassága csődjét, hanem azt is, hogy mit őrzött meg e „jobb családból származó" férfiú gyermekkorából. A társadalmi rétegek belső ismerete és, nem mindig és mindenhol igazságot tevő, de a régi uralkodó csoporotk különböző gócait mindenképpen felbolygató, nagy lendületű mozgás fejeződik ki Sziráky Judith e sokat mondó írásában is. Egészen új — 1985-ben született — kisregény viszont a címadó Zárójelentés. Ezt egy hatvanesztendős, nyugalmazott ápolónő, az egyik budapesti kórházban éjjeli szolgálatot vállaló Rozál mondja el. A kisregény fő-, legalábbis legjelentősebb szereplője, Vedres Gyula színész, aki súlyos betegen kerül be a kórházba, ahol Rozál dolgozik, és aki — bár két napot és éjszakát viszonylag „vígan" átvészel — nem éri meg azt a harmadik napot, amit az orvosok mintegy „előírtak" számára. Az írónő, aki legalább olyan alaposan ismeri a kórházi világot, mint az abban felnőtt Rozál, finoman jelzi Vedres színész nem könnyű helyzetét feleségével és fiával kapcsolatban. Ám azt is, hogy minden népszerűsége ellenére sem „futotta ki formáját" annyira, mint szerette és tehette volna. Rozál — ennek teljes felfogásához egyszerre kellett lennie színésznek és kritikusnak — nyilván nem érti meg a maga mélységeiben Vedres problémáját, de kórházi szolgálatban kifinomult érzékével felfedezi azt, amit néhány orvos sem. Vagyis, hogy Vedres Gyula betegségének okai között emberi tényezők is vannak. Nincs olyan „zárójelentés", amelynél Ferenc nevű férje vacsorája miatt magának sok gondot okozó, s elköltözött gyermeke miatt is bánkódó, de a kórházi szolgálatban nemcsak nyugdíj-kiegészítést találó Rozál nem tudna többet mondani a színész utolsó napjairól. De élete problémáiról és summájáról is. (Szépirodalmi Könyvkiadó) ANTAL GÁBOR Folyóiratszemle KOLTAI MARIANN: ADATOK A SZÁZÉVES BUDAPEST KELETI PÁLYAUDVAR TÖRTÉNETÉBŐL (A Közlekedési Múzeum évkönyve, VII. 1983-1984. Bp. 1985. 269-290. L). A helykiválasztás, a tervezés és az építés mozzanatai, érdekességei, költségei, az épület megjelenésének, díszítésének értékelése. A főváros, sőt, az ország legfontosabb pályaudvarának megnyitása és ennek nemzetközi jelentősége. Az első utasforgalmi év (1885) mérlege, utasszáma. Műszaki színvonal, műszaki érdekességek. 1932. szeptember 12-én indul az első villamos vontatású vonat a Keletiből, majd a negyvenes években a Diesel sínautók bevezetése jelentős esemény. A pályaudvar háborús kárai, újjáépítése, élete. MEDVECZKI ÁGNES: A BAROSS FORGALMI TELEP TÖRTÉNETE (A Közlekedési Múzeum évkönyve, VII. 1983-1984. Bp. 1985. 295-309. I.) A budapesti villamosvasút első forgalmi telepe közel 100 éves. Benne tárolták Budapest első normál 46