Budapest, 1986. (24. évfolyam)

1- 2. szám január-február - Nemeskürty István: Az utolsó tíz év

akkor is szinte szédülve mene ki; mü is nem kevéssé megháborodánk ez nagy csuda dolgon; hallám is vala hátam megett mondani: bizony vége nekünk. De a sok nép szemeit az királyra függesztvén, nem látja vala az oltáron történt csudát, mert szeretik vala nagyok, kicsinyek mind az királyt, urunk őfelségét, és sajnálják vala nyavalyás voltát." Végrendeletet is tett a király, Izabellának átadott „egy öreg csomó írást", amit le is pecsételt Werbőczi meg György barát jelenlétében. Különös jelkép: kialszanak a gyertyák, elhomályosul az addig világos templom — a török árnyéka settenkedik körülötte. a budai polgárok is, élünkön Pálczán Péter bíróval. Ránk maradt egy budai tanácstag: Bornemisza Tamás emlékirata. Ebben így emlékezik: Izabella kifakadt György barátnak: ,,— Immár most nekem senki nem parancsolhat, azmit akarok, azt mielem, látom, hogy törökké akartok lenni, s mind engem, mind fiamat, az országot, Budát török kézre akarjátok ejteni. Ezokáért én kimegyek közületek, mert én inkább akarok, míg élek, keresztyén fejedelem foglya lenni, hogynem az én fiam török császár után legyen király... Kéncstartó Fráter György erre így felele Izabellának: János halála előtt alig néhány nappal értesült fia születéséről — 1540 július — akit Istvánnak óhajtott nevezni. Szép szimbólum! Istvánt azonban később mégis Jánosnak keresztelték, elhunyt atyja és Zsigmond anyai nagyatyja, a lengyel király után. A váradi béke értelmében Magyarország Habsburg Ferdinándra szállt. A csecsemő, ha majd megnő, feleségül kérheti Ferdinánd valamelyik leányát... Meg is jelent Buda vára alatt 1540. október tizenhetedikén Leonhard Vels császári tábornok, hogy érvényt szerezzen a paragrafusoknak. A gyakorlati hatalmat korlátlanul kezében tartó György barát, váradi püspök, kincstartó (mai szóval: pénzügyminiszter), a csecsemő törvényes gyámja, ma már kideríthetetlen és történetírók által ezerszer boncolt-vitatott okokból nem adta át a várat és Budát mint az ország székhelyét a jogosan fellépő császáriaknak. Pedig Izabella özvegy királyné is az átadás álláspontján volt, sőt, — Kérünk szép szóval, mert ha az kérésnek nem engedsz, oly dolog fog rajtad esni, kit nem örömest látsz! Mikoron Izabella asszony ezt hallotta volna... semmit nem szóla, hanem a tanácsból közülük sírva kiméne." György barát több polgárt, aki Buda átadását javasolta és kezdeményezte (Ferdinánd kezére), kivégeztetett. „Kit közülük néggyé vágának, kinek pedig fejét vevék." Ferdinánd látva Vels gyengeségét, Roggendorff tábornokot küldte erősítésül Buda alá; kemény és véres ostrom kezdődött. Közben pedig megérkeztek a török hadak, és tábort ütöttek valahol a mai Kelenföld tájékán. Személyesen eljött maga a szultán is! A császáriak, a túlerőt látván, elvonultak; a törökök pedig, mialatt György barát és kísérete tisztelgő látogatásra ment a szultánhoz, kíváncsi turistaként besétáltak az őrizetlenül hagyott Buda várába. 57