Budapest, 1986. (24. évfolyam)

11. szám november - André Wurmser: Interjú Kádár Jánossal (1962)

szocializmus nemzeti célkitűzéssé válik. Ezzel azt akarjuk érzékeltetni, hogy a szocializmus fogja valóra váltani a legnagyobb magyar hazafiak által megjövendölt nemzeti prosperitást. A szocializmus többé már nem kizárólag a párt vagy a munkásosztály célkitűzése, nemcsak a munkásosztály javát szolgálja, hanem az egész nép érdekében valósul meg, és csak az egész nép tudja megvalósítani. Ma már nincsenek nálunk olyan osztályok, amelyeknek érdekei ellentétesek lennének a szocializmussal. A szocializmus és a kommunizmus eszméi széles körben elterjednek. Másrészt erősödik az a bizonyosság, hogy a szocializmus meghozza a jólétet és egybevág minden dolgozó érdekeivel. Elmondhatjuk tehát, hogy az öntudat is egyre jobban nő, és hogy az emberek egyre tudatosabban válnak a szocialista társadalom megteremtőivé. Ezek az igazságok összeegyeztethetetlenek a tömegekbe vetett bizalom hi-A. W.: Más szavakkal: a bizalom kifizetődik. De vajon arra kell-e következtetni az ön szavaiból, hogy a párt szerepe csökkenni fog? K. J.: Az utóbbi évek során a párt szerepe nem csökkent, sőt, inkább növekedett, és ez így lesz az elkövetkező években, és a szocializmus építésének egész időszakában. Ami változik, az az előtérbe nyomuló problémák természete: a pártszervezetek fő feladata egyre inkább a gazdasági és kulturális építés kérdéseire összpontosul. Meg kell szervezniük a társadalmi ellenőrzést, mozgósítani a népet a feladatok megoldására, ezt a pártnak kell megoldania. A. W.: Mit gondol, a párt létszáma csökkenni vagy növekedni fog-e az elkövetkező időszakban? K. J.: Növekedni fog. A szocializmus többé már nem kizárólag a párt vagy a munkásság célkitűzése, nemcsak a munkásosztály javát szolgálja, hanem az egész nép érdekében valósul meg, és csak az egész nép tudja megvalósítani" ányával, vagy a különböző társadalmi kategóriákhoz tartozó emberek iránti bizalom hiányával, ami pedig megvolt a személyi kultusz idején. A bizalmatlanság bizalmatlanságot szül, a bizalom bizalmat kelt. Két példa jut eszembe. 1957 elején, amikor a politikai életben még nem tudtuk teljesen elszigetelni az anarchikus elemeket, és amikor még nagyszámú fegyver volt nem tudni, hol és kinek a kezében, megszerveztük és felfegyvereztük a munkásőrséget. A munkásőrség egyébként valójában nemcsak munkásokból áll, hanem parasztokból, alkalmazottakból, értelmiségiekből is. így tehát sok magyarnak van hat év óta fegyver a kezében. Amikor a fegyvereket a kezükbe adtuk, nem garantálhattuk, hogy teljes egészében és minden kérdésben egyetértenek velünk: csak arról voltunk meggyőződve, hogy hívei a népi demokráciának. Ezért ezt mondtuk nekik: „Fogjátok a fegyvert, s ha kell — védjétek meg a rendszert!" És miután az, akinek fegyvert adnak a kezébe, megállapíthatja, hogy bíznak benne, a bizalomra bizalommal válaszol. Egyetlen esetben, jól mondom, egyetlen esetben sem fordították ezt a fegyvert a rendszer ellen. Beszéljünk most a faluról. Körülbelül 4200 mezőgazdasági szövetkezetünk van. Egyes parasztokkal nyolc vagy tíz éve folyt a vita, és sok azok közül, akik nem léptek a szövetkezetbe, kiváló gazda volt. Egy ilyen paraszt végül is belép a szövetkezetbe. De a szövetkezet élére elnököt kell választani, és emberünket megválasztják! O azonban nem érti: hogyan, őt, a tegnap még egyéni parasztot, akivel vitatkoztunk, ajánlják vezetőnek? De a többi paraszt csak bizonygatja: „Fogadd el, tudjuk, hogy jól dolgozol, bízunk benned!" Százával fordultak elő ilyen esetek, és az „elnök" minden alkalommal így gondolkodott: ha az egész falu, beleértve a pártszervezetet is, bízik bennem, nem szabad csalódást okoznom. A szövetkezeti gazdák leváltottak néhányat e vezetők közül — de talán öt ilyen eset sem fordult elő az egész országban —, ez azonban hozzá nem értés miatt történt, mert más dolog kilenc holdat művelni, és megint más egy 2500 holdas gazdaságot igazgatni. De egyetlen, jól mondom, egyetlen esetben sem politikai ok, a rendszerrel való szembenállás miatt történt a leváltás. Akár arról van szó, hogy fegyvereket adjunk a munkásőrségnek, akár arról, hogy egy falu egész termelőszövetkezet vezetését bízza egy személyre — a bizalom politikája mindenütt beválik. A. W.: És növekszik is? K. J.: E tekintetben Magyarország helyzete ma némileg különbözik a többi szocialista országétól. 1956 november eleje és 1957. május elseje között újjászerveztük a pártot, de az átigazolás nem automatikus, hanem ellenőrzött volt. Az újjászervezés után a párttagság létszáma körülbelül 40 százaléka volt az ellenforradalom előttinek. Ezt az igazi minőségi változást azonban szükségszerűen bizonyos növekedésnek kellett követnie. Ott van mindenekelőtt a felnövekvő nemzedék, amely előtt a párt kapui nem maradnak zárva. Azután meg politikánk olyan embereket is vonzott, akik korábban nem léptek be a pártba: a jelenlegi párttagság 38 százaléka nem tartozott a párthoz 1956 előtt. A. W.: Ha már a pártnál tartunk, hogy áll jelenleg a Magyar Szocialista Munkáspárton belül a volt szociáldemokraták és a kommunisták viszonya? K. J.: 1918. november 24-én alakult meg a Kommunisták Magyarországi Pártja, az első marxista-leninista pártok egyike! A munkásosztály élcsapata azonban azt megelőzően hosszú időn át a Szociáldemokrata Párt volt, az első magyarországi munkáspárt, amely a múlt század utolsó évtizedeiben született meg. A két párt 14 évvel ezelőtti egyesülése a munkásosztály nagy győzelme volt. Az egyesülés után sok volt szociáldemokratát ért represszió, amiből egyébként kommunistáknak is kijutott. Elítéljük ezeket az intézkedéseket, és feladatunknak tartottuk, hogy helyrehozzuk az általuk okozott károkat. Jelenleg egység uralkodik a pártban. Felsorolhatnék több volt szociáldemokratát, aki ma tagja a Központi Bizottságnak, magas állami tisztséget tölt be, avagy társadalmi, szakszervezeti szervekben működik, mint például Kisházi, Nyers, Rónai, Szakasits, Szurdi elvtársak. Ma már gyakran törnie kell az embernek a fejét, hogy ki volt szociáldemokrata az egyesülés előtt, annyira kiment a divatból ez a kategorizálás. Ez logikus is: 14 éven át hosszú és elkeseredett harc folyt előbb a dogmatizmus, majd a revizionizmus s még később az ellenforradalom ellen, végül pedig a szocializmus tényleges építéséért. Annyi fordulat és annyi ideológiai összecsapás volt, hogy a kiválasztódás önmagától végbement. Ma már nem szükséges a párttagokat aszerint megkülönböztetni, hogy a kommunista vagy a szociáldemokrata párthoz tartoztak-e hajdan; elég annyit tudni: ho-27