Budapest, 1986. (24. évfolyam)

11. szám november - Harangozó Márta: Jövőt igéző elmúlt idő

UJ KÖZTÉRI SZOBROK • • JOVOTIGEZO ELMÚLT IDŐ Varga Imre szokatlan, mondhatnám: megrázó és a mai európai szobrászművészetben egyedülálló kompozíciót készített. A művet a Vérmezőn, az Attila út és a Krisztina körút találkozásánál állították fel. Mitől olyan eredeti és különlegesen egyedi ez a plasztika? Formai megoldásai miatt is, de különösképpen attól a belső tartalmi feszültségtől, ellentmondássá felerősödő ellentéttől, amely a kompozíció egészét és egyes részeit egyaránt jellemzi. A művész ebben a hallatlanul merész és végleteket összeölelő munkájában felhasználta mindazt a különleges szobrászi erényt, amely eddigi alkotói tevékenységét jellemzi. A tartalmi és formai sokféleség, a különböző technikák és anyagok együtt és egyszerre vannak jelen s új minőségként. Vargát eddig is jellemezte a kompozíció megteremtésének biztonsága, a monumentalitás képessége s az a bámulatos adottság, hogy szobrait gondolattal tudja megtölteni, anélkül, hogy a mű bármelyik részletéből „kikiabálna" a teremtő szándék és a felvállalt mondandó. Ez teszi korszakos értékűvé Károlyi Mihályt ábrázoló szobrát, hiszen az egymással nem találkozó két gótikus ív tövében megtörten, a botjára támaszkodva álldogáló öreg úr a magyar köztársaság első elnöke, s ennél jóval több. Egy olyan életutat megjárt ember, aki nem engedhette meg magának a csalódás, a kiábrándulás luxusát, mert a vállalt feladathoz naponta fel kellett nőnie. S ez a feladata nem volt kevesebb, mint a nemzet, a nemzet egészének átmentése egy értelmes és hasznos jövőbe. Ez a törekvése mindvégig meddő maradt. A nagyot akaró vágyak, remények és a valóság igazán soha nem találkozott össze életében, azok tövében álldogálva be kellett érnie a reménykedéssel, hogy amit lehetetlen küldetésként vállalt, valakinek, egészen pontosan: a nemzetnek az életében realitássá válik. 10