Budapest, 1986. (24. évfolyam)

9. szám szeptember - Péter Katalin: A győzelem híre Európában

FÖLDI JÁNOS Buda Várának a' Töröktől lett viszsza-vételének Századik esztendeje. írattatott Pesten 1786-dikban, 10-kén Septembernek Melly ágyú ropogás dördül füleinkbe? Mit mormol az Ekhó rengő hegyeinkbe? Brávó! e' harsogás jő Buda Váráról, Annak Dunát 's Pestet néző Bástyájáról! Brávó! ez hát ama' víg öröm Századja, Buzgó hálálását mellyben Buda adja! Azért, hogy ki-veté a' Tőrök vas jármát, Ki tett kebelében gyakorta sok lármát. Tsak ugyan nem ment hát feledékenységbe, Haladt; de hogy szebben mehessen tsak végbe. Nem: miként forr a' Nép Buda Bástyájára! El sietek én-is e' ritka pompára. Róma hajdan ama' játékra így gyűle, Melly minden századik esztendőn kerűle. Dördülvén az ágyú edgymásra, mentünkben Víg repesést gyulasz érzékeny szívünkben. Danánk, mormolásit habjaiba belé Szedvén, gyorsabban hajt Török Ország-felé. Eredj gyorsan! mond-meg e' tsalmás Népségnek: Budán Innepe van a' Keresztyénségnek! Hogy most edgy Századja, kardotok tsorbúla, Nővő Hóldotoknak edgy szarva tsonkúla. El-múlt a' Hóid-világ, ki-derűlt Nap-fénye Budának; lakosa vigad, 's jövevénye! El-múlt a' Vérontás, melly földünket járta! Nagy JOSEF-ünk Janus Templomát bé-zárta! Innepet űl Buda, békessége' karján, Nem eped Országa háborús zavarján! Fegyvere nem Mársra, 's vérontásra zörög, Ágyúja örömöt, nem romlást mennydörög! Szabad Bástyájáin, hová forrva gyűlnek, Szemek 's szívek édes érzésbe merülnek A' buzgóbb rész pedig a' Vár' Templomában, Muzsika, énekszó, 's ágyúk' hangzásában, Áhitatosságát vivén felsőségre Sűrű háláadást repít-fel az égre. S Buzdúlván, az ágyú valahányszor dördül, Forró örőm-könyve szemeiből gördül. (részlet) szétszóródott. Elmentek az előkelő ifjoncok, hogy learassák otthon a babérokat, és távoztak az egyszerű katonák közül sokan, mert a zsákmányt el kellett valahol helyezni. Máskor is rendszerint így történt. Az akkori hadviselés legkritikusabb periódusai a győztes várostromok utáni napok voltak. A katonaságot nagyon nehéz volt együtt tartani. Lotharingiai Károly azonban úrrá lett a helyzeten: szinte rögtön a győzelem után új toborzással kezdte feltölteni a hadsereg létszámát. A háború tehát haladt tovább, aztán még nagyon messzire ment. Az események a külső szemlélő számára ellaposodtak. Valóságban csak vontatottá váltak. A békéig jóformán minden év hozott valami nagy győzelmet, de közben hónapok teltek el a hadakozást tekintve eseménytelenül. Magyarország azonban nem esett ki Európa figyelméből. A budai győzelmet követő néhány évben aligha beszéltek a kontinensen többet másról, mint róla. Felelevenítették, ezúttal külföldön, a Szent Korona itthon mindig nagy érdeklődést kiváltó történetét. A lényege az volt, hogy angyalok a pápától hozták az ereklyét egykor István királynak. így nem véletlenül vették elő a legendát éppen a török háborúk idején. Minthogy a katolikus egyház fejének a magyar királysággal szemben érvényes fölényét fejezte ki, finoman jelezték vele XI. Ince és Lipót ellentétét. Kiadtak aztán kisebb-nagyobb könyveket általában a magyar történelemről. Voltak közöttük egyszerűen a Magyarország iránti érdeklődést kielégítők, szép metszetekkel régi királyokról vagy például Dózsa György borzalmas megégetéséről. Érdekes azonban, hogy a legtöbb a rendek és az uralkodók közötti ellentétre helyezte a súlyt. Rendszerint az 1660-as évektől adták elő a királyok és az urak feszültségeit. Az olvasók fantáziáját valószínűleg ezzel kapták meg: van abban valami elbűvölő, ha az ember a leghatalmasabbak sérelmein merenghet. Hasonlóképpen az előkelők vonzó világába vezettek különböző regényes históriák Thökölyről és Zrínyi Ilonáról. Álöltözetekkel és tévedések előadásával fokozták a nagy korkülönbség ellenére kibontakozó szenvedélyes szerelem iránti kíváncsiságot. Itt sem egyszerűen a szórakoztatás volt azonban az izgalmas művek célja. Inkább az történt, hogy a Habsburg-ellenes francia diplomácia nagyon jól felfogta, milyen mélységes ellenszenv sugárzik a budai diadal, majd a többi győzelem közepette a török kitartó szövetségesére, Thökölyre és a kuruc mozgalomra. Megfelelő publicista erőket vetett be az elmarasztaló nézetekkel szemben. Megvolt rá minden oka: nagy apparátus dolgozott a török felett diadalmas uralkodóház érdekében is. A nagyhatalmak ellentétei kimutathatók lennének egyébként a budai győzelem mámorában is. Mert nem volt mindegy, hogy Lipót, a pápa vagy Velence szimbólumát teszik-e az első helyre, rajta van-e a képen egyáltalán Sobieski János. Bonyolult politikai helyzetértékelés, illetve állásfoglalás tükröződött például abban, ha egy röplap közepén a császár táltosoktól húzott hintón repült, míg a Szent Liga többi tagjának arcképét a metszet valamelyik sarkában helyezték el. A legendába, szimbolikus képekbe, szerelmi regényekbe bújt ellentéteknek azonban csak aktuális jelentőségük volt. Hosszabb távon nem érdekesek, hiszen folyton változtak. Az egyszerűbb kortársak nem is nagyon ismerték ki magukat közöttük. Mégis sokat vitatkoztak nemcsak a török háborúkról, de Thököly sorsának fordulatairól is. A távoli, kicsit egzotikus országból hozzájuk eljuttatott történetek messzi időkbe nyúló hatása ebből következett: a magyarországi események keltette izgalom lényegesen túlterjedt a politikában részt vevők körén. Hozzájárult a kontinens lakói között pontosan ekkortájt alakuló összetartozás tudatának erősödéséhez. PÉTER KATALIN 40