Budapest, 1986. (24. évfolyam)

9. szám szeptember - Pethes Sándor: Városligeti telek és jegek

műjégpálya felújítási költségét? Mert azok a fiatalemberek, kétségtelenül nem a szegényebb néposztály tagjai, minden egyes fillérükkel a pálya bővítését segítették. Konkréten: a melegedő kibővített épületét. Ezt 1870 karácsonyának első napján adták át ünnepélyesen. Bizonyos hírforrások arról tanúskodnak, hogy előbb egy katonazenekar húzta a „korcsolyaalávalót", majd az Andrássy Manó gróf által felajánlott kintorna, amit az egylet tagjai felváltva tekertek. Hát azóta nincs jég muzsika nélkül! Az elkövetkező három esztendő maga az önfeledt korcsolyázás időszaka, mivel az időjárás is kegyeibe fogadta az egylet tagjait. Csakhogy derűre jött a ború, egészen pontosan az 1874. évi tűzvész, ami nem kegyelmezett a kibővített melegedőnek. Porig égett. De ahogy mondani szokás, minden rosszban van valami jó. A tűzvész mindenesetre arra jó volt, hogy az egylet választmányának tagjai összedugják fejüket, melegedőbódé helyett állandó csarnok felépítését határozták el, és erre tervpályázatot írtak ki. Három pályamű érkezett a választmányhoz: Lechner Ödön, Stuller László és Zsigmondy Géza munkája. Az elsőséget Lechner Ödön élvezte. És kérem, most tessék figyelni a dátumra: a tervpályázatot 1875. február 21-én írták ki, és 1876. január elsején készen voltak a helyiségek belső berendezései, létrejöhetett a bemutató. A fejlesztés ezzel korántsem fejeződött be, a csarnokot tovább kellett bővíteni, ha úgy tetszik, átépíteni. Nem tudni, Lechner Ödön miként vélekedett arról, hogy nem őt, hanem Francsek Imre műépítészt bízták meg a munkával, viszont tény: Francsek tiszteletben tartotta a nagy előd elképzeléseit, szinte minden motívumot átvett tőle (kupolák, ablakbeosztások stb.). Az új korcsolyacsarnok kapuit 1893. december 7-én nyitották meg. Éz a pálya azonban egészen más volt a korábbinál, ugyanis még 1889-ben Hofliauser Antal elkészítette a mesterséges pálya terveit. Persze senki ne gondoljon műjégre. A mesterséges pálya nem jelentett mást, mint a Városligeti-tó vizének a rendezését. Az egylet tagjai ugyanis megunták a várakozást, hogy mikor fagy be végre a tó vize; arra kérték a főváros vezetőit, engedélyezzék a pálya áttelepítését arra a helyre, ahonnan leereszthető a víz. Miután az engedély megjött, semmi akadálya nem volt már annak, hogy a fagyos napok beálltával néhány nap alatt jeget varázsoljanak a víz nélkül maradt medencébe. Hogy ez milyen okos döntés volt, azt néhány statisztikai adat is bizonyítja. 1889-ben a mesterséges pályán 46 jeges napot jegyeztek fel, ennyi napon át korcsolyázhattak a vendégek és az egylet tagjai. Nem kevesebben, mint tízezren, mivel az egyletnek akkor már 4 ezer tagja volt, a belépőjegyet váltók száma pedig 6 ezerre növekedett. 1894. Ismét egy nevezetes dátum. Már hogyne lenne az, a Budapesti Korcsolyázó Egylet (a pestiből időközben budapesti lett) megalakulásának negyedszázados jubileuma. Ezt aztán illik fényesen megünnepelni, ráadásul ebben az évben kezdték meg a tómeder végleges szabályozását. A rendezésre központi pénzalap természetesen nem állt rendelkezésre, az egyletnek kellett előteremteni a tőkét. Hála az időjárásnak, a csikorgó hidegnek, ezen a télen már 71 jeges napot jegyezhettek fel. így a bevétel csaknem a duplájára nőtt, no meg igen szép summa jött össze a jubileumi rendezvényekből is, végül 75 ezer koronára gyarapodott az egylet vagyona. A negyedszázados fennállás fő attrakciójának egyébként az Európabajnokságot szánták, ahogy akkor ők elnevezték: „Verseny a gyors- és műkorcsolyázók Európa-bajnokságáért." Január 26. Erre a napra tűzték ki a versenyt, csakhogy a hőmérséklet alig 0 fok volt, s a rendezők attól rettegtek, hogy a jég elolvad. Szerencsére a napot felhők takarták, a jégnek pedig oly sokat ártó szél elült, és így már semmi akadálya nem volt a nemzetközi verseny megtartásának. Azért nem minden zökkenő nélkül ment végbe a viadal. Az akkori Sportvilág tudósítója arról számolt be, hogy a gyorskorcsolyázók színre lépése előtt parázs vita kereke-