Budapest, 1986. (24. évfolyam)

9. szám szeptember - Oszlay Péter: A nosztalgia végállomása?

FÓRUM A Budapesti Közlekedési Vállalat a pálya korszerűtlenségére és veszélyességére hivatkozva 1979-ben megszüntette az 58-as villamosjáratot. Pedig egy-egy hét végén akkora volt itt a kirándulóforgalom, hogy terelőkorlátokra volt szükség a zugligeti végállomáson. ,,Azzal, hogy megszüntették az 58-as villamost, mintha megkondították volna a lélekharangot a Zugliget fölött" — írta Preisich Gábor a Budapest 1980/11. számában. És valóban. A villamosjárat felszámolását követően az elmúlt év őszéig olyan dolgok történtek, amelyekről jobb volna tán nem beszélni. Felemlegetése (ami ezúttal elkerülhetetlen) szolgálhat mementóként, de még inkább tanulságul mindazoknak, akiket illet... Kezdődött azzal, hogy az elhagyatott völgyben a pályatestre építési törmeléket hordtak ismeretlen tettesek. Nyilván nem csak a Belvárosból vagy Pest túlsó végéből hozták ide a szemetet, szép számmal akadtak közöttük környékbeli építkezők, víkendház-tulajdonosok. Azt követően, hogy a BKV felszedette a síneket, a „vár feladásának" e jelére felgyorsult a pusztítás üteme. Hiába zárták el drótkerítéssel a völgykatlanba vezető utat, azt immár szemétlerakóhelyként „hasznosította" boldogboldogtalan. Nemcsak sittet, hanem háztartási hulladékot, kisebb-nagyobb géproncsokat hordtak ide derék budaipesti polgárok. E szemétáradattal szemben tehetetlen volt a BKV (nagy költséggel és fáradsággal kellett elszállíttatnia a szemetet saját területéről), és nem boldogult megfékezésével a kerületi tanács sem. Egyesek a Hunyad-orom aljában lévő WC-sort tették tönkre, mások az oromra vezető szerpentinút lépcsőit szaggatták ki. A szerpentinút életveszélyessé vált, a vandalizmus pedig odáig fajult, hogy kezdték szétverni a műemlék indóház fa gerendázatú csarnokát. Mindeközben voltak elképzelések — és tárgyalások is a BKV-nál — a végállomás épületének hasznosítására, de nem sikerült megegyezni senkivel. 1984 őszén egy polgárjogi társaság fantáziát látott a völgykatlan hasznosításában. Tárgyalásokba kezdett a két tulajdonossal, a BKV-val és a XII. Kerületi Tanáccsal a terület bérbevételéről. A BKV-val meg is állapodtak, hogy az épület és a terület rendbehozatala és fenntartása fejében húsz évre (!) kiadják a végállomást. Évi 250 ezer forintos bérleti díjban egyeztek meg. A szerződésben a pjt kötelezte magát, hogy amennyiben a villamosjáratot mégis visszaállítják, harminc napon belül elvonul a helyszínről... Amikor a pjt a kerületi tanácsnál is megjelent ajánlatával, (miszerint egyesítve a BKV és a tanács „felségterületét", vendéglátóhelyet alakítanának ki és szabadidőközpontot létesítenének), nem kaphatott egyértelmű választ, hiszen a környék lakossága változatlanul azt követelte a tanácstól, hogy szerezzék vissza a villamost. Időben ez egybeesett a Normafa—Harangvölgy— Zugliget részletes rendezési tervének tárgyalásával. A tanácsülést megelőzően, 1985 szeptemberében a rendezési terv volt a téma az Olimpia-szállóbeli társadalmi vitán, ahova a tanács minden érdekeltet meghívott. A szélsőséges véleményektől eltekintve, a résztvevők többsége nem kifejezetten a pjt működése ellen emelt szót, hanem a villamos mellett tört lándzsát. Ugyanez megismétlődött a tanácsülésen. A kerületi tanács álláspontja: csak akkor látja értelmét a pjt működésének, ha belátható időn belül nem kerülhet sor a villamosjárat visszaállítására. Pedig a válasz aligha lehetett kétséges! A hivatalosan felkért UTIBER (mert e villamosügy eljutott a Közlekedési Minisztériumba is) alapos vizsgálat után százmillió forintban jelölte meg a pályafelújítás költségét. A BKV illetékesei — maga a vezérigazgató is — nem egy fórumon és nem először és nyilván nem utoljára kijelentették: a pályarekonstrukció nem szerepel a VII. ötéves tervben... Jöhetett — jött is — a polgárjogi társaság. Már novemberben megkezdték a területrendezési munkát, több mint ezer köbméter szemetet vitettek el, illetve rostáltak át. A tervek szerint eredeti állapotának megfelelő formában helyreállították a végállomás műemlék épületét, és sörözőt alakítottak ki benne. Télen melegedőt, büfét és gardrobot találnak itt a túrasíelők, s több ezer gyermek és felnőtt korcsolyázhat az épület körüli térségben, mely nyáron, füvesítve, labdajátékok terepe lehet. A völgy bejáratánál — a Libegő lábánál — télen is működő nyilvános illemhelyet építettek. Közterületen, mintegy ajándékként a kerületnek. (A másik „vizesblokk" a A nosztalgia végállomása? 14