Budapest, 1986. (24. évfolyam)

8. szám augusztus - Perjés Géza: „Az Iszlám erős védőgátja”

Török világ Budán (7.) PERJÉS GÉZA „AZ ISZLÁM ERŐS VÉDŐGÁTJA" ,,Azon a pénteki napon Szulejmán khán saját kezdeményezéséből egy vezírt rendelt ki, hogy Buda kormányzója legyen... Azon az áldott napon Szulejmán pasa bagdadi vezírt maga elé hivatván, fejére sólyomforgót tűzött, s hármas díszöltönyt vétetvén fel vele, így szólt:, Három tuggal főszerdárom és jeles müsirem vagy. (A müsir a nagyvezír egyik megkülönböztető jelzője. — A szerk.) Egészen Isztambulig menve a Rum tartomány valamennyi hivatalnoka a te előterjesztésedre lesz kinevezve, s valamennyi parancsod alatt álljon... Allah legyen hozzánk irgalmas! Valamikor ellenség jön ellened, ostromoltatásodról egy futárral küldj nekem üzenetet s katonáim parancsodra azonnal jöjjenek... Eme rendszabályomat senki meg ne változtassa, mert Buda várának elfoglalása sok fáradságomba került... s eme tiszta földet a vértanúk vérével töltöttem el. Buda erős vár lévén, a királyok vágyódásának tárgya és Magyarország fővárosa; e várat Allahnak ajánlottam' " Evlia Cselebi Amikor Szulejmán 1528-ban szövetséget kötött Szapolyai János királlyal, semmi sem gátolhatta volna meg abban, hogy már ekkor birodalmához csatolja az ország középső részét és Budát, viszont gazdasági szempontok nemigen szóltak a hódítás mellett, katonai megfontolások pedig kifejezetten tiltották. Ami a gazdasági szempontokat illeti, kézenfekvőnek tűnik a feltevés, hogy a nagyon jól informált török államvezetés tisztában lehet azzal, hogy Magyarországon nem számíthat akkora bevételre, mint az addig meghódított területeken, különösen a levantei kereskedelemben oly jelentős szerepet játszó Szíriában, a fekete-tengeri és a földközi-tengeri kereskedelem révén, vagy a mesés gazdagságú Egyiptomban. Bár mindezt megfelelő források híján pillanatnyilag nem lehet bizonyítani, az mindenesetre tény, s a későbbi fejlemények teljes mértékben igazolják: a magyarországi hódítások fenntartása a kincstár számára súlyos deficittel járt, melyet a birodalom más tartományaiból — elsősorban E-gyiptomból — származó bevételekből kellett kiegyenlíteni. Katonai szempontból pedig arról volt szó, hogy a birodalom törzsterületét, Anatóliát, valamint a közel-keleti és egyiptomi tartományokat Magyarországtól elválasztó irdatlan távolság miatt az itteni hódításokat eléggé nehezen lehetett megtartani. Ez abból az egyszerű tényből következett, hogy minden hadseregnek volt egy bizonyos akciórádiusza, melyen, ha túllépett, stratégiai helyzete igen bizonytalanná vált. Afelől semmi kétely nem lehetett, hogy a magyarországi hódítás kulcsa: Buda, azzá tette központi elhelyezkedése és Dunaparti fekvése. A folyam a szárazföldi szállítás óriási nehézségei miatt a hadműveletek természetes tengelyévé vált. A magyarországi foglalások megtartásának előfeltétele Buda megvédése a keresztények ostromával szemben, de mint minden vár, Buda sem állhatott ellent korlátlan ideig az ostromnak, ezért kellő időben fel kellett menteni. A nagy távolság miatt azonban az oszmán birodalom messzi tartományaiból induló felmentő sereg július vége, augusztus eleje előtt nem érhetett a vár alá, következésképp, abban az esetben, ha a keresztény hadak jó korán, júniusban vagy legkésőbb júliusban elkezdik az ostromot, a felmentő sereg elkésik, és a vár elesik. Csak úgy lehetett volna a késedelmet elkerülni, ha a török hadak itt telelnek Magyarországon, tehát, ha megtakarítják a felvonulási időt, és ezzel meghosszabbítják az akciórádiuszt. Meg is próbálkoztak ezzel, de jelentősebb erők teleltetését nem tudták megoldani, részben azért, mert a haderő nagyobb részét kitevő feudális szpáhilovasság nem maradhatott távol huzamosabb ideig földbirtokairól, részben pedig azért, mert a kor magyarországi népesedési, települési, agrártermelési és szállítási viszonyai nem tették lehetővé nagyobb létszámú katonaság elszállásolását, élelmezését a téli hónapokban. Végeredményben Buda és a magyarországi hódítások megtartása azon a látszólag kicsinységen múlt, hogy a bécsi kormányzat kellő időben tudja-e Buda alá indítani ostromló csapatait. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a Habsburg-adminisztráció másfél évszázadon át képtelen volt erre: hat alkalommal ostromolták Budát, de csak kétszer, 1684-ben és 1686-ban tudták a 37