Budapest, 1986. (24. évfolyam)

1- 2. szám január-február - Müller Tibor: Merre tart a Váci utca?

MERRE TART A VÁCI UTCA? egyik bölcsője. Nemzeti közkincs halmozódott föl ebben a negyedben. És nemcsak az építészet, hanem a legenda, a tovább élő történelem is sugározza a múltat. Aki időt szán rá, gazdag eseménysort talál a forrásokban. Mesét arról, milyen sikerrel koncertezett a gyerek Beethoven a Váci utcában. Milyen elragadtatással írtak itteni tapasztalataikról híres brit utazók a múlt század közepén. Művészek, nagy államférfiak otthona volt a Váci utca. És szerintem ez nemcsak szép, ám poros történelem, hanem identitás, azonosságjegy is, amely nélkül a Nemzetközi Pénzintézeti Központ, a Taverna-szálló vagy az Arany Pók Áruház sem becsülhető valódi értékén. — Bizonyos érdekellentét mutatkozik a helyi lakosság és a kerület vezetőinek elképzelése között. A látogató, az idegen elvárja, mert a környezet is ezt sugallja, természetesnek tartja, hogy a Luxus Áruházban, a környék exkluzív üzleteiben, éttermeiben a legjobbat, ha úgy tetszik, a legdrágábbat kapja. Az itt élőknek azonban néha messzebbre kell menni olcsóbb cipőért, függönyanyagért, szolidabb kozmetikai cikkért. — Igen, főként a Váci utcáról igaz ez. Bár azt mindenki élvezi, hogy az áruellátás, legalábbis a választék gazdagabb, mint mondjuk, a főváros más kerületeiben, de az is igaz, hogy nem feltétlenül soványabb pénztárcához méretezték az itteni kínálat nagyobb részét. Nem a sarki boltba kell naponta beugrani, mert a kényelem ebben az esetben többe kerül. Azután a helyi lakosság természetesen azt kívánná, hogy a rendelkezésre álló pénzből legelőször a lakásokat újítsuk föl. Ők ugyanolyan kényelmesen járnának aszfalton, mint a sokszorosan többe kerülő díszburkolaton. Az itt élők jogos kívánsága az is, hogy autóikkal hazajöhessenek. A közösségi érdek viszont a sétálóutcák hálózatának bővítését, parkolóházak építését kívánja, s ezek használata nem olcsó. De sorolhatnám tovább a létező konfliktushelyzeteket. Hivatkozni pedig a megértésre, a közös érdekre, az azonos gondolkodásra kell. Tapasztalataink bizonyítják, lehet is. — Azt — gondolom — egyetlen bennszülött sem tagadja, sőt, büszke rá, hogy ami most formálódik, amilyenné alakul a Váci utca, az jó, arra érdemes áldozni, az kárpótol a sok kényelmetlenségért, évekig tartó bontásért, a bukdácsolásért. Méltó egy világvároshoz, annak is a Belvárosához. Hogy mennyire így van, egyéb sem bizonyítja szemléletesebben, mint az az össznépi vita, társadalmi polémia, ami a felújítást megelőzően és közben is kibontakozott. Ami ezeket a munkálatokat minden tekintetben hasonlatossá teszi a budavári palota, a Várnegyed, az új Duna-parti szállodasor építéséhez. Valamiféle tulajdonosi gondolkodást reprezentál. — És ez tőke. Ebből vészhelyzetben még fogyasztani is lehet. De alapozni rá' — mindenképpen. Az aprómunkánál is, ami nem olyan látványos, nem okoz nap mint nap annyi gyönyörűséget a szemnek, mint a díszburkolat vagy egy-egy foghíj eltűnése. Mert itt még bőségesen van tennivalónk. Talán semmiségnek tűnik az eddig emlegetettekhez képest, hogy ki kell cserélni az utcanévtáblákat. Míves, a kort idéző feliratok kellenek és illenek ebbe a környezetbe a jellegtelen zománclapok helyett. Hogy be kell nézni a kapualjakba is, az udvarokba, s nagytakarítást kell csinálni a szedett-vedett kirakatok környékén. Hogy megfelelő formában föll kell hívni az idejövök figyelmét a történelmi értékekre. Ez adott esetben jelenthet egy korhű, szép, nyilakkal, feliratokkal ellátott oszlopot vagy olyan pavilonokat, virágvázákat, székeket és padokat, amelyek beleillenek a környezetbe. És hadd mondjak egy különösen fájdalmas dolgot: szemléletünkben is olyanná kell válnunk, úgy kell néznünk mindezt, mint a miénket, hogy a szépérzék és a tulajdonosi közérzet fölöslegessé tegye a köztéri székek lebetonozását. — Ön szerint elfogadható, hogy egyes kereskedők, bolttulajdonosok, kivételesen jó helyen — és ettől előnyös helyzetben — lévő butikosok nyáron, csúcsszezonban bezárjanak?! Olykor egy hónapig is vakablakok, csukott ajtók fogadják a Váci utcában és környékén végighömpölygő emberáradatot? Külföldieket és hazánkbélieket. Megengedhető, hogy valaminek csak a hasznát, de az érte meghozandó áldozatot egyesek ne vállalják? Még ha az adóalaphoz mért jövedelem ezt lehetővé is teszi? — Ebben sok igazság van. Kétségtelen, nyaralni júliusban legjobb. Az is igaz, sokan anyagilag nem szorulnak rá, hogy nyáron is dolgozzanak, nyitva tartsák az üzletüket. Nekik is meg kell érteni: ára van kivételezett helyzetüknek, mint ahogy az is jogos követelmény, hogy áldozzanak a portálokra, a kirakatokra, a világítására. Mert mindez része, méghozzá nem is elhanyagolható része az utcaképnek. — Mindez — és most nemcsak a finom munkára, a manikűrre gondolok — rengeteg pénzbe kerül. Alig hiszem, hogy az V. kerület pénzügyileg ilyen jó! el van látva. — A VII. ötéves tervi lehetőségeink bizony szerények, ezért sorrendet kell felállítanunk. Első helyen az intézményhálózat működtetése, szinten tartása — a munka, az élet feltételeinek biztosítása — áll. Kiemelten kezeljük a lepusztult állagú lakóházak felújítását, korszerűsítését, mert szinte ez a lakosság hangulatát legjobban befolyásoló tényező. Természetesen tovább folytatjuk — bár kisebb ütemben — a gyalogoszónák bővítését és a városképformáló tevékenységet. Foglalkozunk a foghíjtelkek olyan hasznosításával, amely szélesíti a városközpontba illő intézmények körét. Pénzügyi lehetőségeinkkel okosan és jól kell gazdálkodni, felelősen dönteni, még a fillérek felhasználásában is, a takarékosabb tevékenység és jól szervezett munka megnövelheti a VII. ötéves tervi forintjaink értékét is. — Drága dolog a Belváros! — Mindkét értelemben. Gondolja csak el, a további évek olyan nagyszabású terveket tartalmaznak — s ezekből nem egy kézzelfogható, szemmel követhető — mint az Aranykéz utcai mélygarázs, parkolóház megépítése, a sétálóutca-hálózat továbbfejlesztése a Váci utca mellékutcáiban, mindkét oldalon; új élelmiszeráruház, passzázssor, a Vas-udvar újjávarázsolása. És akkor hol van még a kerület kevésbé szem előtt lévő része. — Vagy akárcsak a Váci utca déli szakasza, az Erzsébet hídtól a Tolbuhin körútig tartó ,,árnyékos" fele, ahol még kiál,,Ma már jólesik végigsétálni a Váci utcán, de amikor foghíjakat szemérmesen takarni igyekvő, ízléstelen plakátokkal, feliratokkal dekorált palánkok roskadoztak ott, amikor az átkelés egyik oldalról a másikra fölért egy hegyi túrával, elég sokat nyeltem" 30