Budapest, 1986. (24. évfolyam)

6. szám június - TÉKA

téka Több mindenben lehetne vitatkozni Breu­er Jánossal. Például abban, hogy illendő-e mai neves muzsikusok fejére olvasni hosszú idézetekben és ismételten — lévén, hogy az erre vonatkozó fejezetet a szerző többször publikálta már — a személyi kultusz idejé­ben elkövetett botlásaikat; ezt csak az teheti vétlenül, aki azokban az években hallgatásra kényszerült, vagy akkor még nem érett fel­nőtté. Ugyancsak vitathatóak azok a szögle­tes zárójelbe tett felkiáltó jelek, amelyekkel nem mindig tárgyi, hanem esetleges sajtóhi­bákra hívja föl a figyelmet a kutató. Ilyen jelzésekre saját könyvével kapcsolatban is adódnék alkalom, de ettől a kínálkozó lehe­tőségtől ezúttal eltekintünk. Abban sincs egyetértés köztünk, hogy a már elhunyt nagynevű komponistát etikus-e kétszer is te­temre hívni, azért, amiért a Tanácsköztársa­ság 40. évfordulójára szerzett műve címét ké­sőbb megváltoztatta. Az ilyesmi nem volt is­meretlen abban az időben sem; e sorok írójá­nak adott nyilatkozatában az egyik jeles ze­neszerző Révai Józsefnek ajánlotta készülő szimfóniáját, amiből azután a bemutatókor a „gyászzene egy nagy ember emlékére" al­cím maradt. Szeplői ellenére is rendkívül tanulságos, hasznos, mi több, szórakoztató olvasmány Breuer János könyve. Forrásműként is jó szolgálatot tesz a kutatónak, de hasznára vá­lik mindazoknak, akik szeretik a zenét, és méltányolják, hogy ez a sohasem a gazdagsá­gáról ismert kis ország az elmúlt négy évtized alatt főképpen hazánk centrumában, Buda­pesten milyen sokat áldozott a zenekultúra fejlesztésére. Nem mi, hanem a külföldi szakemberek állapítják meg, hogy nem cse­kély eredménnyel. (Zeneműkidadó) GÁBOR ISTVÁN A Kelet Népe 1935—1942 Izgalmas szöveggyűjtemény látott napvilá­got fakszimile kiadásban: a Márciusi Front — tehát a magyar népfrontmozgalom — szü­letését s egyben szellemi küzdelmeit tanúsító folyóirat, a Kelet Népe évfolyamaiból ké­szült átfogó válogatás. A tiszántúli szegénynép szószólói: Barsi Dénes, Sinka István és Szabó Pál alapították a Kelet Népét, korábbi lapindítási kísérleteik sikeresebb folytatásaként. A népi írók moz­galmának életrevaló termését előbb a határ­széli Biharugrán, Szabó Pál falujában szer­kesztették, de csakhamar célszerűbbnek lát­szott a szerkesztőséget Budapestre költöztet­ni, mivel a lap létrehozói országos jelentősé­gű folyóirattal akartak előállni. Nyolc esz­tendőt élt meg a Kelet Népe, amely nevében is vállalta Széchenyi István eszméit; nyolc év alatti változásait, útkereséseit Tasi József szép és okos bevezető tanulmánya elemzi. Á tétova kezdés idején sok kitűnő írás mellett, olykor a lapalapító Barsi Dénes zavaros cik­kei is megjelentek, de 1936 elejétől már tisz­tultabb eszmékhez igazodva szerkesztették a Kelet Népét. Budapesten előbb Muharay Elemér, majd Tatay Sándor gondozta­szervezte-szerkesztette a lapot, nem kevés anyagi nehézségek közepette. A lap utolsó gazdája, Móricz Zsigmond 1939-től haláláig szerkesztette a Kelet Népét. Ha mustrát tartunk, kik voltak a Kelet Né­pe dolgozó társai, láthatjuk, hogy idetömö­rült a magyar irodalom és szellemi élet színe­java. Neveik között tallózva említsük Illyés Gyula, Sárközi György, Gulyás Pál, Tamási Áron, Móricz Zsigmond, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Szabó Zoltán, Kovács Imre, Donáth Ferenc, Medgyessy Ferenc, Derkovits Gyula, Németh László, Kodolányi János, Zilahy Lajos, Erdei Ferenc, Benjámin László, Föl­dessy Gyula, Veres Péter, Kassák Lajos, dr. Földes Ferenc vagy Gellért Sándor munkáit: más-más múlttal, más-más tájakról jöttek ők, kit a paraszti álmok, kit a munkásmoz­galom küldött e sorba; abban mégis egy hi­ten voltak, hogy mindannyian a magyar tár­sadalmi igazságtalanságok megváltoztatását és az ország megújhodását áhították. A kötet közreadása arra is figyelmeztet, mily hasznos vállalkozás elővenni és köz­kinccsé tenni haladó szellemű hagyománya­ink bizonyítékait. Az igényes válogatás és szerkesztés Med­vigy Endre munkáját dicséri. (Kossuth) KISS KÁROLY SŐTÉR ISTVÁN Fellegjárás Örömmel láthatjuk, hogy Sőtér István életmű-sorzatában ismét napvilágot lát pá­lyakezdésének legendás regénye, amely a két világháború közötti kollégiumra emlékeztet bennünket. Egy nagy nemzedék indulásának állít emléket. Mégsem csak a műemléknek kijáró tisztelettel vesszük kézbe a könyvet: a mindenkori ifjúság ön- és helykeresésének biztatója és tanácsadója lehet. A Fellegjárás legendás mű: egy mára nagy eredményekkel kiteljesedő nemzedék indulá­sának kulcsregénye. A kortársak, a regény szereplői még ekként olvashatták, keresték benne önmagukat, érzékenyen reagáltak az eltérésekre, amelyekkel az író alkotó szándé­ka elválasztotta a figurát közismert modell­jeitől. Az irodalomtörténetben tájékozot­tabb olvasó ma is figyel még erre: az egyes alakok mögött melyik ismerős ifjúkori arca ködlik fel. Csakhogy a Fellegjárás olvasása közben mind kevésbé érdekes, ki is lehetett a modellje egy-egy figurának. A Fellegjárás nem egyes emberek és nem is csak az Eötvös Kollégium egy korszakának, hanem a har­mincas évek első felében induló értelmiségi nemzedéknek a regénye. A Werther halhatatlansága: ma már senki nem gondol az alaptörténetre, az újsághírre redukálható „valóságos" eseményre, hanem átéli saját ifjúságát is. Minden nemzedéknek megvan a maga Wertherje, esetenként sike­resebb formában, máskor inkább csak alkal­mi jelleggel. Sőtér István Fellegjárása is en­nek a regényműfajnak egyik sikeres megújí­tása. A Fellegjárás hősei szélcsendben nőttek fel, de vihar utáni és újabb vihar előtti csend­ben. Előtörténetük regénycímekben elbeszél­ve: az Álmodó ifjúság (Balázs Béla) értékelte az Optimistákat (Sinkó Ervin), de az itthon­maradottak kétségbeesve vették tudomásul, hogy végül is Halálfiai (Babits) lettek, utóda­ik számára pedig, úgy látszott, már csak a-Fellegjárás maradt. Biztatást nem kaptak, de érezték, hogy az eljövendő évek erős próbák­nak vetik majd alá őket. Magukra maradva próbáltak tájékozódni: és végül látszólag szétszóródtak. Mestereik már nem voltak, hiszen a legnagyobb tekintély, a regénybeli Méliusz, a nagy tudós és pedagógus épp a szemük láttára esik szét: morálisan és azt kö­vetően fizikailag is. Mintha maga a regény nem is a „tudós", a „hagyományos" Eötvös Kollégiumról szólna, hanem egy ellen-Eötvös Kollégiumot mutatna be. A legendás tájékozódás átfordulását: tájékozatlanságra. Mégis a hősöknek ez a tájékozatlansága adja meg a regénynek a hitelét, a benne átélt generációs érzésvilágnak az értékét. Hiszen ez a tájékozatlanság: állásfoglalás. Nem ne­gatívum, hanem negáció: a készen kapott vi­lág tagadása, elvetése, és borzongás valami olyan külvilágtól, amely fellegjáró ködlova­gokká fokozza le a tájékozódni akarókat. Az a tájékozatlanság ez, amelyet átérezve Né­meth László elindítja a Tanút, amelyben Jó­zsef Attila megteremti a korszerű társada­lomelemzésre épülő forradalmi költészetet, amelyben az Eötvös Kollégium cselekvésre törekvő hallgatói kapcsolatot teremtenek a munkásmozgalommal, amely elindítja a Sze­gedi Fiatalok mozgalmát, és amely a szocia­lista tájékozódást számon kérő Gaál Gábor és a Korunk figyelmét és rokonszenvét fel­kelti. És amelyik az új szempontok szerint tájékozódni kezdő Szekfű Gyula megbecsülő sorait is kiváltja. Tájékozatlanság, amely megteremti a tájékozódás új alapformáit. Németh László híres, sokat idézett korképe ezekről az évekről igazolja ezt, becsülése és iróniája a „fellegjárók" önbecsülését és öni­róniáját hitelesíti: ,,A politika szélcsendje után megint Keletről hajoltak a fák, s Pesten tízezer kis jövendő népbiztos járt-kelt ke­mény nyakkal Jerikó trombitásait várva." A Fellegjárás maga a jelenidő, a maga pontosan ábrázolt bizonytalanságaival, tisz­tázatlan viszonyaival és sok irányba mutató lehetőségeivel. Zárásában szinte mindegyik szereplője elbukik: nem találja önmagát. De ez az elbukás csak átmenet: az ifjúság zárulá­sa. Végleges ítéletet csak egyképpen zár ma­gában: ha nem lépnek túl a szellemi kamasz­koron. Abban az esetben minden egyes bú­csúzás már elítélő minősítés is. Egyébként: a szereplők „tehetséges ifjak" — ahogy a Ko­runk szólítja meg őket az évtized elején — akiknek végül is meg kell találniuk a maguk útját. A Fellegjárás ebben az általános össze­függésben ad pontos képet koráról, és ezáltal válhatott egy nemzedék Wertherjévé. De van a regénynek egy még érdekesebb helytörténeti vonatkozása. Kísérteties egybe­esés! A Fellegjárás idején esti sétákra a Vízi­város felé jártak Jékely Zoltánnal, szinte na­ponta. Ezeknek a sétáknak legtöbbjét leírta Sőtér regényében. „Azután elfeledkeztem arról, amit írtam, ide költöztünk a Jégverem utcai házba, és amikor a Fellegjárást az új ki­adás előtt újraolvastam, egyszerre csak meg­talaltam benne annak a háznak pontos leírá­sát, amelyben lakom. Én beleírtam a regény­be ezt a házat a ráccsal, az előkerttel, a pla­tánfával, a rácsokkal az ablakon, az er­kéllyel. Nem tudtam, hogy egyszer ebben fo­gok lakni." (Szépirodalmi) KABDEBÓ LÓRÁNT 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom