Budapest, 1986. (24. évfolyam)

6. szám június - Kelecsényi Gábor: A Corvinák sorsa

A CORVINÁK SORSA A közelmúltban különös kéréssel fordult az Országos Széchényi Könyvtárhoz egy tengerentúli intézmény. Nyilvántartásuk szerint — írták — Mátyás király könyvtárosának, Galeotto Marziónak hiteles portréja a Bibliotheca Corviniana falán látható. Ezt az intézményt azonban nem találják semmiféle könyvtári címjegyzékben, ezért kérik a nemzeti könyvtárat, vegye fel velük a kapcsolatot, és küldjön nekik fényképet a portréról. A válaszból azonban rájöhettek — bizonyára számítógép segítségével szerzett — információjuk hiányosságára. Mert, sajnos, nemcsak a címe nincs meg ennek a könyvtárnak, de jószerivel azt sem tudjuk, hol volt. Egyes források ugyan külön épületről beszélnek, de biztosra vehetjük, hogy Mátyás 340 szobás, olasz stílusú királyi palotájának első emeletén kapott helyet, valószínűleg egy nagyobb, pompázatosabb és mellette egy kisebb, egyszerűbb teremben. Külön épületet fölösleges lett volna emelni, ezt nem indokolta a könyvek száma sem. Csapody Csaba körültekintő mérlegeléssel arra a megállapításra jutott, hogy Mátyás halálakor 1500-1600 kódex lehetett, és a teljes állomány 1800-2000 műre tehető. Ezekből ma közel 200 ismeretes mint hiteles corvina. Mi lett a többivel? Amikor Mátyás ,,bűs hadával" Bécs meghódítására indult, napi olvasmányként magával vitte könyvtárának egyes darabjait is. Itt érte utol a váratlan halál. Aligha gondolhatott arra, hogy útipoggyászával híres könyvtárának azt a furcsa szétszóródását indítja meg, ami valójában legalább egy részének fennmaradását jelentette. Bécs örült, hogy a magyar trónra került új király, II. Ulászló nem kérte vissza az odakerült kódexet. A kincstár bevételei elapadtak, s Ulászló különben sem viselte szívén nagy elődje könyvtárát. Ma már azt mondhatjuk, hogy szerencsére, mert legalább megmaradtak azok a darabjai, amelyeket külföldi tudósoknak adott kölcsön, vagy követeknek nyújtott át ajándékként. A könyvtár értékét leginkább Mátyás fia, Corvin János becsülte, akit Mátyás egyik könyvtárosa, Taddeo Ugoleto nevelt. Atyja halálát követően gyorsan a könyvek közé is markolt. Amikor trónigényét fegyverrel sikertelenül próbálta érvényre juttatni, és a csontmezei csatában (1490) alulmaradt, a hozzákerült corvinák visszaadására kötelezték azzal, hogy egyes darabokat megtarthat. A hadi viszonyok közepette feltehetően néhány darabnak lába kelt, de Corvin János is élt a kapott joggal. Ezért olvashatunk egykorú forrásokban arról, hogy Brandenburgi György corvinákat ajándékoz — ugyanis ő vette feleségül az 1504-ben elhunyt Corvin János özvegyét. Élénk érdeklődést mutatott a corvinák iránt Mátyás ellenfelének, III. Frigyesnek fia, Miksa császár is. Követe, Cuspinianus huszonöt alkalommal járt Budán, s mindannyiszor vitt uralkodójának könyveket. Miksa olykor még azt is meghatározta, hogy mire volna szüksége. így joggal került az általa alapított császári könyvtárra a latin felirat, amely szerint a könyvek nagyrésze Mátyás király könyvtárából való. Akkora volt a Bibliotheca Corviniana híre és tekintélye, hogy Bécs érdemesnek tarotta ezzel dicsekedni. (Ezt a Miksát ne tévesszük össze a később ugyancsak császári koronához jutott magyar királlyal, 1. Ferdinánd királyunk fiával.) Mind e dézsmálások ellenére Mátyás könyvtára még fennállott, de már elhanyagoltan, könyvtáros nélkül. Egy 1498-ban kelt levél szerint a könyvek porban, piszokban hevernek, nehéz köztük valamit is megtalálni. De megvolt a könyvtár. Értékei még Mohács előtt egy évvel is lelkesedésre ragadták a jeles humanista tudóst, Brassicanust: „Megszemléltem valamennyi könyvet. Könyvet? Ahány könyv, annyi kincs! Nem könyvtárban, hanem Jupiter ölében éreztem magam. Annyi volt itt a görög meg a héber kötet, amelyeket Mátyás király Konstantinápoly eleste és sok más görögországi város pusztulása után mérhetetlen pénzen vásárolt össze Görögország belsejéből... Annyi volt itt a régi és újabb latin könyv... mint tudomásom szerint sehol másutt." Lehet, hogy a huszonöt éves Brassicanus a szellemi kincsekben bányászva nem vette észre a gondozatlan, felbomlóban lévő könyvtári hátteret, amiről más források beszélnek. E beszámolója csak 1530-ban jelent meg, amikor a tragikus események hallatán a lelkesedés szavait szomorú vergiliusi idézet váltja fel: „Ki tudná könnyeit elfojtani, mikor ilyeneket beszél el..." Ez is Mohács tragédiája. A menekülő, a kincseket sebtében összekapkodó özvegy Mária királyné talán el sem jutott a könyvtárig. Valószínűleg a templomi felszerelések között került keze ügyébe az egyik legszebb corvina, az ún. brüsszeli misszálé. A corvinák sorsáról írva, álljunk meg e kódexnél egy lélegzetnyire. Példa rá, hogy ez a tragikusan szétszóródott könyvtár mennyire beleszövődött az európai történelem televényébe. Gondoltunk-e valaha arra Beethoven csodás Egmont-nyitányának hallgatása közben, hogy a háttérben itt is felsejlik Mátyás könyvtárának talán legpazarabb kiállítású darabja? Egmont — valaha szintén Flandria helytartója — és sok más honfitársa életét elvevő németalföldi helytartók századokon át arra a misekönyvre tették esküjüket, amelyet II. Lajos királyunk özvegye vitt magával Németalföldre, s amely ma a brüsszeli Királyi Könyvtár értékei közé tartozik. Egmont tragédiája: Mohács tragédiája... II. Szulejmán szultán a mohácsi csata után két héttel érkezett Budára. Az idősebbek tapasztalatból, a fiatalabbak a művészettörténet lapjairól tudják, hogy a központi hatalom összeomlása esetén milyen sors érheti a műkincseket. Jó évszázaddal Mohács utánról ránk maradt egy végrehajtási jelentés, amely szerint a könyvek közül „sokat a Révay famíliának elei még az Budai Bibliotecából hoztak ki magukkal". Feltételezhetjük, hogy nemcsak a Révayak voltak ilyen szemfülesek. A többit azután — és nyilván a munka dandárját — két hét műlva elvégezték a törökök. A ma ismert corvinák közül ötről tudjuk, hogy a konstantinápolyi zsibvásáron garasokért vették meg ott járó utazók és követek. A bécsi nemzeti könyvtárban őriznek egy Aquinói Szent Tamás corvinát, amelybe a Mohács utáni évtizedekben császári követként többször is Konstantinápolyban tartózkodó Verancsics Antal püspök — később esztergomi érsek — bejegyezte latinul, hogy „Konstantinápolyból Bécsbe visszakerült könyv". Budán akkor már török zászló lengett, tehát „Bécsbe került vissza". A többi pedig ott hevert, porosodott a konstantinápolyi szerájban, elrejtve mindenki szeme elől. Eredménytelenül tett kísérletet visszaszerzésükre Pázmány Péter, majd I. Rákóczi György, amikor pedig a hanyatló török félhold engedékenyebbnek tűnt, a kutatók azt a választ kapták, hogy Murát szultán 1728-ban az összes görög kódexet feltüzeltette. És a latin nyelvűeket? Csend... Több mint három évszázadnak kellett leperegnie Mohács után, míg a magyar tudósoknak sikerült bejutniuk az isztambuli szerájba. E nevezetes esemény a corvinák szempontjából némi előzménnyel is rendelkezett. Amikor gróf Széchényi által 1802-ben alapított országos könyvtár József nádor buzgólkodásából 1808-ban nemzeti múzeummá bővült, elgondolása a nemzet legjobbjainak szándékával találkozott. Legyen olyan hely, ahol a nemzeti géniusz termékeit őrzik. Az 1843-44. évi országgyűlés határozatot hozott, hogy feliratot intéz a királyhoz a külföldi gyűjteményekben található magyarországi származású történelmi emlékek, nevezetesen Mátyás Európa-szerte hírneves könyvtárának visszaszerzése tárgyában. Megindult a bürokrácia gépezete, a király utasítására Metternich körlevelet küldött a diplomáciai képviseleteknek, és a modenai herceg elküldött két corvinát Bécsbe. Ott meg is rekedtek, s csak 1891-ben kerültek Budapestre. Akkor már a jeles műgyűjtőtől, Jankovich Miklóstól volt corvinája a Széchényi Könyvtárnak, miután gróf Teleki Sámuel már 1805-ben vásárolt egy corvinát Strassburgban híres marosvásárhelyi gyűjteménye, a Teleki-téka számára. És most kanyarodjunk vissza Isztambulba, ahol 1862-ben három magyar tudós — Henszlmann Imre, Ipolyi Arnold és Kubinyi Ferenc — engedélyt kapott a kincstárba való bejutásra. Ott kézbe vehették a kódexek egy részét, s közülük többön felismer-40