Budapest, 1986. (24. évfolyam)

6. szám június - Vigh Károly: „Én a magyar lelkiismeretet szólaltattam meg”

ban. Később is nem egy ízben tesz hitet a kormányzó mellett, sőt, egy alkalommal egy legitimista politikussal párbajozni is kész Horthyért. Zsilinszky kezdetben nehezen vert gyökeret a fővárosban, és ami őt budapesti életében hűségesen végigkísérte: az a bizonyos tisztes szegénység volt... Már magányos politikai útját járta az Előőrskorszakban (1928—1932), amikor nem csupán szerkesztőségi helyiségeit, hanem a nyomdáit is gyakran változtatnia kellett, hogy lapját megjelentethesse. Az E-lőőrsöt előbb a IX. kerületi Köztelek utca l-ben, majd 1929-ben az I. kerületi Attila körút 14-16. számú házban, a következő évben pedig a Krisztina körút 145-147-ben szerkesztette. Nevezetes esztendő számára 1931, amikor kibontva Tarpán a Nemzeti Radikális Párt zászlaját, országgyűlési képviselője lesz a kurucföldnek. A pártközpont azonban Budapesten székel, a Belvárosban, a Semmelweis utca 6. számú ház első emeletén. Nem sokkal később Zsilinszky áttette főhadiszállását a József körút 31/b-be, az I. emeletre, a hátsó frontra, amely a jelenlegi Gutenberg tér felé néz. Raj kot innen vitte el a rendőrség, mert ezt a helyiséget Zsilinszkyék átengedték a Bartha Miklós Társaság rendezvényei számára, s amikor a baloldali orvoscsoport ott ülésezett, amelyen Rajk is megjelent, a rendőrség váratlanul betoppant, és elhurcolta az MKP későbbi titkárát. Az NRP központja — függetlenül a fenti intermezzótól — tovább költözött: előbb all. kerületi Bálvány utca 5-be, egy II. emeleti kis helyiségbe, majd átkerült Pestre, az Aradi utca 8-ba, a Glóbusz nyomda és a Magyarság épületébe, a legfelső emeletre. Az Előőrsöt 1932-ben a Szabadság váltotta fel Bajcsy-Zsilinszky lapjainak a sorában, amelynek 1938-ig volt a főszerkesztője. Az újság több helyen működött: előbb a Baross utca 47-ben, ahol a Márciusi Fiatalok is üléseztek Zsilinszky és Féja védőszárnyai alatt, majd az Erzsébet körút (ma: Lenin krt.) 9-1 l-ben, a New York-palotában, utána a Belvárosban, a Petőfi Sándor utca 11-ben. Amikor 1937-ben Zsilinszky kis pártja, az NRP fuzionált a Független Kisgazdapárttal, a lap nélkül maradt Zsilinszky ismét a Semmelweis utcába költözött. Itt volt a székháza a Kisgazdapártnak, mígnem a felszabadulás utáni koalíciós évek végeztével a Rákosi-féle vezetés gyakorlatilag ezt a politikai pártot is felszámolta. * * * Abban a tekintetben Bajcsy-Zsilinszky nagyon is pestivé vált, hogy szerette a fővárosi kávéházakat és vendéglőket, ahová nem üres időtöltésből vagy szórakozásból járt, mint a polgárság java része. Számára munkahelyül szolgáltak a kávéházak, ahol barátaival megvitatta az időszerű kérdéseket, értesüléseket szerzett a politikai életről, vagy éppen fölkészült egy-egy parlamenti akciójára. Kedvenc kávéházairól, vendéglőiről részben kortársai visszaemlékezéseiből értesülhetünk, részben barátaival váltott leveleiben olvashatunk. Ilyen nevezetes kávéháza volt a Krisztina téri Philadelphia, vagy ahogy becenéven mondták: a „Fila", amelyet — az épülettel együtt — a budai ostrom alatt eltöröltek a föld színéről. (A jelenlegi Közért-épület helyén állt.) Ide járt Zsilinszky barátaival, az ún. napkeleti bölcsekkel, akik közé olyan nevezetes személyiségek tartoztak, mint Pethő Sándor, a publicista és történetíró, a Magyar Nemzet alapítója; vagy Tombor Jenő ezredes, a felszabadulás utáni korszak honvédelmi minisztere. Időnként felkereste a bölcsek asztalát Kodolányi János író és az Erdélyből időnként felránduló Spectator, Tamási Áron és mások. Ez a politikai társaság — változó, bővülő összetétellel — a Philadelphia után megjárta a Modern, a Dunakorzó, a Spolarits, a Carlton kávéházat, a Krisztina és a Hangli sörözőket, végül a második világháború éveiben — Zsilinszkyvel az élen — a Pannónia kávéházba tette át a székhelyét. Zsilinszkyt itt már egy fiatalokból álló baloldali értelmiségi raj vette körül: Barcs Sándor, Décsi Gyula, Kállai Gyula, Major Tamás, Ortutay Gyula, Rubletzky Géza, Talpassy Tibor, Várkonyi Zoltán és mások. Bajcsy-Zsilinszky az említett kávéházakban ismerkedett meg és találkozott számos neves íróval és közéleti személyiséggel. Közülük néhányan meg is örökítették ezeket a találkozásokat. Illyés írja Zsilinszkyről megjelentetett esszéjében: „...Zsilinszky a harmadik-negyedik asztalnál ült, szabad s teljes felületet nyújtva, minta-modellként. De banketti eleganciában. Dús haján — mely akkor fordult szőkéből fehérre — a fésű nyoma még nedves; férfias — kardvágásos — arcán a friss borotválkozás rózsássága; pompás váll a jól szabott zakóban; az izmos nyakon tökéletes szimmetriájú csokornyakkendő; a domború mellen patyolating; patyolatkézelő. Minden erős volt rajta és tiszta; érezni lehetett, hogy a körme is az, a kard- és kantáredzette ujjain. Mosolytalanul, tartózkodóan hajtotta felém elsőként fejét. Ahogy imeretlen hölgy társaságában férfit nyilvános helyen üdvözölni kell. Kellett a század elején." íme, Illyés emlékezetének retináján így jelenik meg Bajcsy-Zsilinszky alakja. Egy másik nagy íróval, Kodolányi Jánossal a pesti Duna-parton fekvő Hangli sörözőben ismerkedett meg Zsilinszky, hogy felkérje az IGE (írók Gazdasági Egyesülete) társelnöki tisztére. Mint ismeretes, Zsilinszky elfogadta a felkérést. A második világháború éveiben, különösen az 1943-44-es időszakban a Pannónia kávéházban (a volt Pannónia a Rákóczi út elején áll, az üres telek utáni, jelenleg diákinternátus céljait szolgáló épület) tartott péntek esti „munkavacsorákról" több kortársa írta meg emlékeit: Barcs Sándor, Ortutay Gyula, Talpassy Tibor. A német megszállás előtti, 1944. március 17-i — utolsó — Pannoniavacsorára is többen emlékeznek. Erről az estéről írja Ortutay: „Szokás szerint a Pannoniában találkoztunk. Nem az úgynevezett angol teremben. Ott Tildyék szoktak összejönni csütörtökön. Nem, a mi szobánk kisebb volt, s hogyan nevezték, már nem tudom. Ezen a napon volt valami a levegőben. Bandi bácsi a szokottnál is idegesebben viselkedett. A német megszállás lehetőségéről beszélt." Ortutayn kívül a többi tanú is arra emlékszik, hogy az „utolsó vacsora" hangulatára erősen rányomta a bélyegét a fenyegető hitlerista agresszió és Zsilinszkynek az a dühe, hogy — joggal — úgy látta: az ország készületlenül, a vezetők passzív beletörődéssel várják az eseményeket. Barcs Sándor így idézi Zsilinszky búcsúszavait: „Szervusztok! Azt hiszem, nagyon sokáig nem találkozhatunk ilyen nyugodt körülmények között." Majd így folytatódik a visszaemlékezés: „A Pannónia előtt állunk, körülöttünk a főváros élete; a közönség kitódul a vendéglőkből és a szórakozóhelyekről, csilingelnek a villamosok, és egyre-másra gördülnek el előttünk a luxusautók. Csend van, nyugalom. Csak a csökkentett világítás figyelmeztet a háborúra, és a tájékozottak egy bizonyos német memorandumról suttognak. Azért mégis, mintha valószínűtlenül csengene a hang: „Azt hiszem, nagyon sokáig nem találkozhatunk..." így búcsúzott a barátaitól a szokásos péntek esti Pannonia-vacsora után Bajcsy-Zsilinszky Endre 1944. március 17-én." Zsilinszky „helyszíneinek" a sorában különösen fontos helyet foglal el a Parlament. Először 1922-től 1926-ig, majd 1931-től 1935-ig, végül 1939-től 1944-ig volt parlamenti képviselő. Már első időszakában is kitűnt, hogy parlamenti megnyilatkoztatásait áthatja a szociális kérdések iránti rendkívüli érzékenysége. Amikor viszont magányos politikai útkeresése során, a harmincas évek első felében a Nemzeti Radikális Párt egyetlen képviselőjeként került vissza a t. Házba, valóban radikális változásokat követelt a magyar belpolitikában, de külpolitikai téren is. A parlamenti naplók tanúsítják, hogy a honatyák közül először ismerte fel a magyar kormányok Hitler-barát külpolitikai orientációjának katasztrofális következményeit Magyarország számára. És szinte megsejtve sorsát, Gömbös miniszterelnöknek Hitlernél tett siető látogatása után, 1933. június 20-án, a képviselőházban ezekkel a drámai erejű szavakkal fejezte be tiltakozását: „...Magyarországon ezer éven át nem volt német világ s nem is lesz, és ebben a harcban, ha kell, elmegyünk a golyóig és az akasztófáig." Éppen ezért a Gömbös-féle kalandorpolitikával szemben Zsilinszky már ekkor felismeri a baloldali, demokratikus politikai erők összefogásának a szükségességét. Az 1935-ös országgyűlési képviselőválasztásokon együtt vívja politikai harcát a Függetlenségi Kossuth Párttal, valamint a polgári radikálisokkal, és Tarpán kívül Budapesten is részt vesz a választási küz-33