Budapest, 1986. (24. évfolyam)

6. szám június - PESTI TÜKÖR

A lakossági fórumokon a tanács képviselői nemegyszer hangoztatták, hogy az átépítésnek egyik fő célja, hogy megakadályozzák a további környezetrombolást. Nem az a szándékuk, hogy elvegyék a parkolóhelyet, hanem megpróbálják visszahódítani a korábbi zöldterületeket. Ugyanis a park jelentős részét jó ideje leaszfaltozták, ami az itt élő idős fák pusztulásához vezetett volna. A VI. kerület 2,3 négyzetkilométernyi területéből mindössze 27 ezer négyzetméter a zöldterület, egy lakosra tehát fél négyzetméternyi sem jut, szükség van hát minden tenyérnyi pázsitra. A tér mostani rendezése egy gyökeres változás kezdete. A Zeneakadémia előtti parkolóhely meghagyása lényegében a jelenlegi realitásokat, a környezetvédelmet és a parkolási igényt szolgáló kompromisszum eredménye. A Szófia és a Paulay Ede utca közötti szakaszt elzárják a gépkocsiforgalom elől, itt park lesz faltól falig. Az épületek előtt egyegy hatméteres sáv díszburkolatot kap. Ide — a mentők, tűzoltók és a rendőrség megkülönböztetett jelzésű gépkocsijait kivéve — csak szemétszállításkor és költözködéskor hajthatnak be járművek. A jelenlegi, 200 négyzetméterre zsugorodott zöldfelület a parkosítással több ipint 1700 négyzetméternyire növekszik. A téren többségében a századforduló táján épült szecessziós és eklektikus házak sorakoznak, tehát a kerületi tanács — a Budapesti Műemléki Felügyelőség egyetértésével — a századelejei miliőnek megfelelő utcabútorokkal rendezi be a teret. A korhű világítás költségeit a Fővárosi Tanács Közmű-és Mélyépítési Főigazgatósága vállalta. Megbízásukra a Kandeláber Gmk készíti a hat méter magas, egyágú, szecessziós lámpaoszlopokat. Szolid, visszafogott kivitelben készül, akárcsak a tér hagyományos kockakövet sugalló szürke, viakolor díszburkolata. Ez a díszburkolat folytatódik a mintegy negyven centiméter magasan kiemelt zöldterület támfalában, amelyet, ha idővel befut a növényzet, hatalmas virágtál látványát keltheti. A zöldterületen újabb fákat ültetnek, és kisebb, intim belső tereket alakítanak ki, stílszerűen Buchwald-padokkal, -székekkel. A téren októberben felállítják a névadó Liszt Ferenc szobrát, Marton László szobrászművész alkotását. Az ülő alakos szobor a jelenlegi elképzelések szerint a Paulay Ede utcánál kiépített parkosított területre kerül. Átépítik a térnek a Paulay Ede utca—Népköztársaság útja közötti szakaszát is, oly módon, hogy az írók Könyvesboltja felőli oldalon továbbra is biztosítva lesz a kihajtás a Népköztársaság útjára. A Liszt Ferenc tér átépítési munkáinak kivitelező fővállalkozója a terveket is készítő s a majdani park fenntartását is vállaló Fővárosi Kertészeti Vállalat. A felújítás teljes összege meghaladja a 18 millió forintot. A tanácsnak 10 millió forintja volt a költségek fedezésére, ezért eredetileg — kényszerűségből — két ütemben végezték volna a munkát. A tanács vezetése felülvizsgálta korábbi álláspontját, mondván, a tér többszöri megbolygatását, az építkezéssel járó ismételt kellemetlenségeket (forgalomelterelés, zaj stb.) jogosan sérelmezné a lakosság. Megkeresték a kerület nagyobb vállalatait, s kérték, segítsenek, hogy egy időben lehessen elvégezni a rendezési munkát. Nem csalódtak. A Betonútépítő, a Bőr- és Cipőkellék Kereskedelmi, a Horgászcikk Készítő és Értékesítő Vállalat, a Komplex, a Chemokomplex, a MÉH Tröszt és az ELMÜ Közép-pesti Igazgatósága jelentős anyagi támogatást ajánlott fel. A munkában a tanács számít a lakosság támogatására. A környező utcák lakóbizottságai vállalták, hogy tényleges munkával — ásóval, lapáttal — is hozzá akarnak járulni a tér megszépítéséhez. Társadalmi „kivitelezői kapacitást" ígért a Hazafias Népfront kerületi bizottsága, és külön műsorainak bevételét ajánlotta fel a Fővárosi Operettszínház egyik színészbrigádja is, mondván, ők is a kerületben „laknak". Az átépítési munka megkezdődött, s a tervek szerint szeptember végére befejeződik; megszépült környezetben kerülhet sor az új Liszt Ferenc-szobor avatására. Oszlay István Nehéz sorsú ötletek A minap, a budapesti utcákat járva, kissé, egy-két vonásnyival csak, felszökött a vérnyomásom. A dolog annál is inkább meglepő, mert sokat próbált autós vagyok. Megszokhattam már, hogy tavasztól késő őszig romhalmazzá változik jó néhány pesti utca. Javítják a tél okozta károkat. Hogy aztán újabb tél elmúltával minden kezdődjön elölről. Hogy miért lettem mégis idegesebb, arra nincs más magyarázat, mint az a jelenség, hogy az egyik hír kapcsolódik egy másikhoz. Most például arról számoltak be a tévében, hogy a szomszédos Ausztriában nagy érdeklődés mellett és százszázalékos eredménnyel próbáltak ki egy magyar találmányt, amely lehetővé teszi, hogy az útburkolat felbontása nélkül javítsák ki még a legádázabb csatornatörést is. Annyit — különösebb műszaki talentum nélkül is — megértettem a dologból, hogy felettébb imponáló, korszerű módszerről van szó. Mert egyszerű. Mert olcsó. Mert bevált. Mert működik. Bécsben. Belgrádban. Budapesten — nem. Ördög tudja, miért? Pedig magyar találmány. Sok társához hasonlóan nehéz sorsú. Pedig évek óta kész. Pedig a forgalomkorlátozások, elterelések, bontások jelentős százaléka csatornajavítások miatt következik be a fővárosban. Pedig a nyári időszakban zaklatott, nemritkán hisztériás budapesti közlekedés igencsak próbára teszi az utcákon közlekedő mintegy millió autóst. Nem szólva a helyismerettel nem rendelkező turistáról. Hogy az újnak már nem is nevezhető újítás miért bukott meg szép fővárosunkban, arról nem szólt a krónikás. Arról sem, miféle csatornarendszer húzódik alattunk, amely kizárólag kráterek, szakadékok, völgyek kiképzésével javítható. Vagyis a tévé megrekedt a jelenség feltárásának szintjén. Lehet, csupán annyi a dolga. A többi a szakemberekre tartozik. Biztató jelek — nincsenek. Erre utal, hogy nemrégiben egy sűrűn beépített terület mellékutcáit aszfaltoztatta a II. Kerületi Tanács. A környék lakóinak szivárványos örömére. Akik — érthető okokból — lelkes közönségként, naponta figyelték a munkálatokat. Feltűnt, hogy az alapozás idején nem fektették le a telefonkábeleket. Miközben néhány utcával odébb éppen átadták büszkeségünket, az új Krisztina-központot. Az izgatott érdeklődésre az illetékesek egy kézlegyintéssel válaszoltak: mire itt telefon lesz! Valószínűleg igazuk volt. A budapesti telefondrámát ismerve, beletelik néhány esztendő. És ennyi idő után, kinek szúr szemet egy újabb, értelmetlen útfelbontás? Legfeljebb néhány száz embernek egy-két vonásnyit feljebb szökik a vérnyomása. Manapság remek gyógyszerek vannak... Müller Tibor A gyermekek érdekében Gyámügyekkel, gyermek- és családvédelemmel foglalkozó tanácsi dolgozóknak rendezett vetélkedőt a Fővárosi Tanács V.B. Oktatási és Továbbképzési Intézete. A szakmai vetélkedőre — melynek Farkasinszky Lajos, a Fővárosi Tanács általános elnökhelyettese volt a védnöke — a kerületi tanácsok gyámügyi csoportjainál dolgozóknak egyharmada jelentkezett, többségükben államigazgatási főiskolát, illetve jogi egyetemet végzett ügyintézők. Mint dr. Moldován Ernő, az intézet igazgatója elmondta, ezúttal először választották a szakmai képzésnek ezt a nem hivatalos, „játékosabb" formáját, mely egyfajta lehetőség az önképzésre is. Az előversenyen — harmincketten indultak — a jogalkalmazás, továbbá az eljárási és ügyviteli szabályok témaköréiből összesen több mint háromszáz kérdésre kellett megfelelniük a versenyzőknek. A résztvevők felkészültségére jellemző, hogy a nyolcvanszázalékos teljesítmény nem volt elegendő a döntőbe jutáshoz. E szakmai vetélkedőnek tehát az ügyfél: a lakosság látja hasznát, mindenekelőtt azok a gyermekek, akiknek ügyében a gyámügyi hatóság hoz — nemegyszer további sorsukat meghatározó — döntést —, ezt hangsúlyozta dr. Fonyó Gyula, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökhelyettese, a zsűri elnöke a díjak átadásakor. Az első három helyezett — sorrendben: dr. Jandó Erzsébet, a VI. kerületi, dr. Székely János, az I. kerületi és dr. Dombos Csaba, a XIV. kerületi tanács dolgozója — rendkívüli fizetésemelést, továbbá a győztes külföldi üdülést, a második és a harmadik helyezett pénzjutalmat kapott. Az intézet a vetélkedő anyagát és forgatókönyvét (dr. Ferenczy Ildikó és dr. Kis Éva színvonalas összeállítását) felajánlja a megyei tanácsok továbbképző iskoláinak. Dr. Moldován Ernő szerint az effajta szakmai vetélkedőknek helye és feladata van a szaktudás felfrissítésében, a tanácsi ügyintézés színvonalának emelésében, ezért azt tervezik, hogy még az idén ősszel két, hasonló jellegű vetélkedőt rendeznek a kerületi tanácsok személyzeti munkáival foglalkozó, illetve a lakásosztályok előadói számára. (o. i.) 3