Budapest, 1986. (24. évfolyam)

4. szám április - Szalay Péter: Hányan mozdulunk?

Hányan mozdulunk? Egy nagyváros bennünk kialakuló képéhez az is hozzátartozik, hogy lakosai — ifjak és idősebbek — miként tűrik a fizikai megpróbáltatásokat, jó erőben vannak-e, vagy a széltől is óvni kell őket. Nem mindegy, hogy az általános iskolás korú gyerek egyszer vagy tízszer tud-e felkúszni a mászókötélen, mint ahogy az sem közömbös, hogy évente hány embert dönt le lábáról még egy influenzajárvány is. A városokat minősítő szempontok sokaságában, sajnos, gyakran elvész — vagy ha nem, a sor végére szorul — a minősítésnek az a szempontja, amelyből a lakosság egészséges vagy éppen egészségtelen életformájára lehet következtetni. És közvetve arra is, milyen a város testnevelésének és sportjának helyzete. Felkerestem belvárosi munkahelyén dr. Spiegl Józsefet, a Budapesti Testnevelési és Sporthivatal elnökét, a témakör alapos ismerőjét, hogy összefoglalót kérjek tőle mindarról, ami a budapestiek testnevelésével, alapfokú vagy magas szintű sportolásával kapcsolatos. Nem véletlenül említettem, hogy hol található meg reggel nyolc órától. A főváros testnevelését és sportját irányító hivatal a Váci utcában működik, ott, ahol egymást érik a házak, ahol grundok nélkül nőnek fel a gyerekek, ahol a lakó- és középületek lebontása nélkül aligha javíthatóak a szervezett vagy önkéntes testedzés lehetőségei. Abban az utcában, ahol a csúcsforgalomban száz méteren is tíz percig araszolnak a gépkocsik, miközben kipufogójukból száz utcának is sok mérges gáz árad szét. Mielőtt hozzákezdene mondandójához, a főváros „sportpolgármestere" arról tájékoztat, hogy jókor jöttem, hiszen a Fővárosi Tanács Testnevelési és Sportbizottsága, valamint Budapest Főváros Tanácsának Végrehajtó Bizottsága éppen a közelmúltban tekintette át a budapesti testnevelés és tömegsport helyzetét, s tárgyalta meg a továbbfejlesztés mind sürgetőbb feladatait. Bizonyára nagyon kevesen tudják az olvasók közül, hogy 1973 óta az állami feladatok közé tartozik a sportmozgalom irányítása, s ennek megfelelően a Fővárosi Tanács több alkalommal is táTgyalt az iskolai testnevelésről, valamint Budapest tömegsportjáról. Azonban most került először az egész témát átfogó jelentés és feladatmeghatározás a városatyák tanácskozásának napirendjére. Ez is azt bizonyítja, hogy kezdik a dolgot komolyan venni... késve, de talán nem túl későn... — A legkülönbözőbb területeken elvégzett vizsgálatok vészjeleket juttattak el hozzánk — kezdi a beszélgetést dr. Spiegl József, aki sportvezetői pályafutását a Testnevelési Főiskolán megszerzett diplomájával alapozta meg —, s arra figyelmeztetnek, hogy a motorizáció, az urbanizáció, egyszóval a technikai fejlődéssel együttjáró életmódváltozások kedvezőtlen következmények egész sorával járnak együtt. Megnövekedett a szív-, ér- és az idegrendszeri betegségek száma, és, sajnos, már azon sem lepődhetünk meg, hogy évente a sorkötelesek csaknem hat százaléka bizonyul alkalmatlannak, s a fiatalok további 10-15 százaléka csak korlátozottan alkalmas a honvédelmi kötelezettségek teljesítésére. Szerintem megdöbbentő, hogy a fiatalkori magas vérnyomás a 10-14 évesek mintegy egyharmadát érinti. Edzettségi szintjük nem megfelelő, és nagyon sok az általános iskolások között az elhízott gyermek. Az életmódot befolyásoló objektív tényezők mellett a negatív hatásokat erősíti a helytelen, a testedzést és a rendszeres sportolást semmibe vevő vagy lenéző szemlélet is, amelynek „eredménye" a nagyvárosi körülmények között élő emberek egészségét különösen veszélyeztető mozgásszegény életmód. Mind többen, de még mindig nem elegen fogadják el azt a jó tanácsot, vagy ha úgy tetszik, intést, hogy a civilizációs ártalmak leküzdésében főszerephez kell juttatni a testnevelést és a sportot. E témakörben utat mutató véleménnyel szolgált a Politikai Bizottság 1984. február 14-i állásfoglalása, az MSZMP XIII. kongresszusának határozata és a Minisztertanács 1985-ben született döntése. Az említett dokumentumok központi kérdésként foglalkoztak az iskolai testnevelés és a diáksport helyzetével és feladataival, más szóval, annak a generációnak a támogatásával, amelynek ereje és egészsége a jövőépítés záloga és nélkülözhetetlen feltétele. Vajon mi jellemezte a fővárost ezen a területen az elmúlt tíz esztendő leforgása alatt? — Elégedetten lehet beszámolni arról, hogy az új iskolák mindegyike tornateremmel épült, méghozzá olyannal, ahol a környékbeli lakosok testedzésére is lehetőséget teremtettek. Ugyanakkor a hiányzó tornatermek pótlása — a pénzügyi lehetőségek függvényében — továbbra is lassú ütemben folyik. A jelentések kitérnek arra is, hogy — javuló feltételek ellenére — az általános iskolák egynegyedében nincs tornaterem, és 22 általános iskola még valamiféle fedett gyakorlóhellyel sem rendelkezik. Egyre kevésbé képesek fogadni a növekvő tanulói létszámot a kisebb tornatermek, a legmostohább az alsó tagozatos tanulócsoportok helyzete. 79 százalékuk számára jut hely a tornatermekben, de csupán az órák felét tölthetik ott. A felső tagozatosok 95 százalékának többnyire megfelelően felszerelt csarnokokban tartják a testnevelési órát, de csak az órák 80 százalékában. Ez a cseppet sem kedvező helyzet csak rosszabbodhat, amikor a demográfiai hullám eléri a felső tagozatot. Kirívó különbségek fedezhetők föl a testnevelési és sportlétesítmények ellátottságában a külső és belső kerületek között, természetesen az előbbiek javára. Más lapra tartozik, hogy ott sem lehetnek igazán elégedettek, ahol elegendőnek tűnik a terem és a pálya. Az átlagosnál jobban ellátott kerületek sem büszkélkedhetnek pezsgő sportélettel, mivel a létesítmények a munkaszüneti napokon is többnyire üresek. Pedig a feltételek, ha szerény mértékben is, de javultak az elmúlt években. — Az általános iskolai tanulók úszásoktatását és a gyógytestnevelésben részesülő diákok foglalkoztatását 21 tanuszoda és két művelődési intézmény uszodája biztosítja. A tanuszodák műszaki állapota azonban távolról sem kielégítő, üzemeltetésük, karbantartásuk, de legfőképpen felújításuk sok gondot jelent. Öt kerületben (I., II., IV., XII., XVI.) még mindig nincs úszásoktatás. És ahol van, ott a tantervben előírt óraszám még mindig csak az úszás alapfokú elsajátítását teszi lehetővé. — A régen épült iskolák közül öt bővült tornateremmel, egy gimnáziumnak, nyolc szakközépiskolának és ugyancsak nyolc szakmunkásképző intézetnek még mindig nincs tornaterme. A Növekszik a testnevelés és a sport iránti igény, olyan felfutásra lehet számítani, amelyre utoljára a hetvenes években volt példa 14