Budapest, 1986. (24. évfolyam)

3. szám március - Az irodalom pesti műhelye - P. Szabó Ernő: Az épület

szetesen egy könyvgyár — ahogy Sárközi nevezte egy cikkében az Athenaeumot — nem egyetlen ember véleménye alapján dolgozik. A kései elemzők közül jó néhányan vitatják Sárközi meghatározó szerepét,>

s e kétkedésben annyi minden bizonnyal helytálló, hogy a részvénytársaság vezetőinek akarata ellenére ilyen hosszú távon — hiszen mintegy két évtizeden át! — nem lehetett volna olyan irodalomszervezői munkát végezni, amilyen Sárközié. S bár tény, hogy az igazi irodalom arányaiban jóval kisebb az Athenaeum össztermésében, de hát, mint mondtuk: minősíteni a jó könyvek minősítenek. 4. S jó könyvekben a két világháború közötti irodalom — no meg az Athenaeum — nem szűkölködött. Az akkori kortárs magyar alkotók közül mintegy másfél százan jelentek meg az Athenaeum kiadásában. Kiss István felsorolja könyvében a százötven alkotó nevét is, s a lista több mint meggyőző: Bálint György, Bródy Sándor, Déry Tibor, Erdei Ferenc, Erdélyi József, Féja Géza, Füst Milán, Gelléri Andor Endre, Heltai Jenő, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Kuncz Aladár, Molnár Ferenc, Passuth László, Remenyik Zsigmond, Szabó Lőrinc, Szomory Dezső, Tóth Árpád — csupán néhány kiragadott név a rangos névsorból. Az Athenaeum könyvkiadói munkájának a jelentőségét mutatja, hogy néhány szerzővel — ma úgy mondanánk: exkluzív — szerződést kötött, vagyis megpróbálta — többnyire sikerrel — magához kötni őket. Móricz Zsigmondnak például akkor sietnek segítségére, amikor igencsak szorult helyzetben van: 1920. december 20-án írták alá azt a szerződést, amely Móricz egész életművére szólt, megírt munkáira csakúgy, mint megírandó összes műveire. Az Athenaeum vállalta, hogy Móricz műveit állandóan piacon tartja, s a karácsonyi könyvvásárra — amely hagyományosan a legnevezetesebb könyvünnep volt — különös gonddal készíti elő a kiadásokat. Színdarabjait, amennyiben bemutatásra kerülnek, mindig a premier napján adják ki. A kiadó meghatározta a legalacsonyabb, háromezres példányszámot is, honoráriumként igen tisztességes százalékot ígért. S nem mellékesen az Athenaeum átvállalta Móricz régebbi, el nem adott könyveinek terjesztését, s ennek árából kifizette Móricz hatalmas, felgyülemlett adósságát. A szerződés hét esztendőre szól, és ha a szerződő felek nem mondják fel, újabb és újabb három esztendőre érvényben marad. Hasonló életműszerződés kötötte az Athenaeumhoz Babits Mihályt és Karinthy Frigyest. Kiss István elemezve a három korszakos alkotó viszonyát a könyvkiadóhoz, mindhárom esetben meg kellett, hogy említse a súrlódásokat, amelyek az évek folyamán hol fölerősödtek, hol alábbhagytak. Mindhárom „viszony" arról tanúskodik, hogy az írók érzékenységükből fakadóan hol jogosan, hol igaztalanul elégedetlenek voltak kiadójukkal. Ezekben az indulatokat sem nélkülöző csatározásokban az írók méltatlan bántást is kaptak, ám a tények önmagukért beszélnek: „Az Athenaeum Móricz műveit 1925-1942 között (az inflációs időket nem számítjuk) 131 alkalommal adta ki. Ez azt jelenti, hogy évente átlagosan 7 könyve jelent meg" — összegzi a tényeket Kiss István. Babitsnak 33 kötete jelent meg az Athenaeumnál. Némileg visszásabb volt a helyzet Karinthy Frigyes esetében, akivel 1926-ban kötött életműszerződést a könyvkiadó, és akit nemritkán csak a legszigorúbb hangon lehetett a szerződés betartására rábírni. Kodolányi Jánosnak, ha életműszerződése nem is volt az Athenaeummal, írásainak nagy részét mégis ez a kiadó jelentette meg. 5. Ha az Athenaeum tevékenységéről beszélünk, feltétlenül meg kell említeni a Magyarország felfedezése című sorozatot. Bár e vállalkozásban csak három munka látott napvilágot, a harmincas évek végének e három, új hangú könyve évtizedekre meghatározta a magyar szociográfia irányát. Féja Géza Viharsarok, Erdei Ferenc Futóhomok és Szabó Zoltán Cifra nyomorúság című munkája már megjelenése pillanatában vihart kavart; Féját azonnal bíróság ejé citálták. Az Athenaeum történetének szorgos kutatója könyvében közzéteszi azokat a megtalált szerződéseket is, amelyek a sorozat további — és politikai óvatosságból meg nem jelent — könyveiről tájékoztatnak. Ezek szerint a tervezett sorozat felölelte volna egész Magyarországot, s a szerzők között lett volna Erdős Jenő, Boldizsár Iván, Kovács Imre, Ortutay Gyula, Kodolányi János, Illyés Gyula — s bár erre vonatkozó írásbeli szerződést nem sikerült fellelni, azért bizonyítható, hogy Németh László is részt vállalt volna e munkában. (S így zárójelben meg kell jegyezni, hogy az Athenaeum „csupán" Féja és Erdei munkáját adta ki, Szabó Zoltán könyvét már csak Cserépfalvi Imre merte közreadni...) 1945-tel végleg lezárult egy nagy korszak az Athenaeum történetében, bár a könyvkiadó 1948-ig — államosításáig — még részvénytársaságként működött, fontos könyveket is közzétett, de irodalomszervező és pártoló jelentőségét elvesztette. MURÁNYI GÁBOR Az épület Az annyiszor elsiratott és visszaálmodott budapesti kávéházak a századfordulótól már nemcsak a városiasodás jelképei, hanem a társadalmi feszültségektől vibráló ország vitahelyei, az új utakat kereső, forrongó művészet, irodalom műhelyei. Köztük a legnevezetesebb: a New York kávéház. Akorabeli krónikás lelkendezve kezdett az épület bemutatásába majd kilencvenkét évvel ezelőtt: „E fényes ház-sor köréből is magasan kiválik a New York életbiztosító társaság palotája, mely a Kerepesi-út közelében az Erzsébetkőrúton van, ide néz a fő homlokzata, míg másik két homlokzata egy-egy mellék-utczára nyílik... magas oromzata uralkodik a körúton és tornya ellátszik a főváros legtávolabbi részébe is." A lelkendezés aligha volt ok nélküli. Legtöbbünk pillantását még ma, majd száz év múlva, a felhőkarcolók és lakóházkolosszusok korában is magához vonzza ez az épület, ha a Lenin körúton a Rákóczi út felé haladva kibukkanunk a Wesselényi utcai nagy kanyarból, vagy ha a Blaha Lujza térről a körút nagy öblét vesszük szemügyre. Az elhelyezést ma is mesterinek tartjuk, noha a házsor fénye megkopott az idők folyamán — mennyivel inkább lenyűgözhette az új palota az utca emberét a múlt század végén, amikor az épületegyüttes is igazán újnak számított, amelynek legmonumentálisabb egységeként vált városképet szervező erővé a New York. A körút valóban új volt: a létesítéséről intézkedő törvénycikkely 1871-ben született, az építkezés nyolcvan százaléka az 1884-1896 közötti évekre esik. Összesen 253 új bérház épült a körúton, a beépített légköbméter több mint kilencszerese volt a lebontott épületekének. Óriási változás következett be: egyszeriben világvárosi arculata lett. Nem az olvasó fárasztása céljából említem, hogy összesen több mint négy és fél millió légköbmétert építettek be a körúton — a New York palotáé önmagában ennek több mint hatvanad része. A megbízók reprezentatív épületet kívántak létrehozni. Az amerikai cég, a New York életbiztosító társaság, amely a világ legnagyobb ilyen jellegű intézményei 22