Budapest, 1986. (24. évfolyam)

3. szám március - Guba Zoltán — Kovács Zoltán: Kaán úr lépést tart

FŐVÁROSI ALULNÉZETEK Ezeket mondom Gáspár Imrének, az Állami Energetikai és Energiabiztonságtechnikai Felügyelet főosztályvezetőjének irodájában, megkockáztatván azt a véleményemet, hogy valószínűleg az energiafelügyeleten sem szükséges a réteges öltözködés. Öt perce ültünk le beszélgetni, s máris izzadok, nem a vita hevében. Hát igen, mondja a főosztályvezető, ez abból adódik, hogy a radiátorokat nem tudjuk beállítani, nem működik a „szabályozó". Gáspár Imre kimutatásokat vesz elő, abból olvassa, hogy az ország összenergia-felhasználásának 23-25 százaléka jut a fűtésre. Ez magában foglalja az irodák, üzletek, üzemek, házak fűtését is. Manapság a legfontosabb feladat a tüzelőolaj-fogyasztás minimumra szorítása. Az utóbbi években emelkedett a hazai kitermelésű földgáz, és ha lassan is, de ismét növekszik a szilárd tüzelők, a fa, a szén, a brikett, a koksz felhasználása. Budapest fűtési helyzete felemás. Környezetvédelmi szempontból kedvező, energetikai szempontból viszont rendkívül kedvezőtlen. A főosztályvezető hoszszasan sorolja, milyen energiahordozót, (Folytatása a 14. oldalon) ban nem foglalkoztak érdemben a témával. Nem tűnt kifizetődő üzleti vállalkozásnak. A két világháború közötti időszakban szórványosan létesültek ugyan gőztávhővezetékek Budapesten egymáshoz közeli házak, intézmények között, széles körű lakossági ellátásról azonban nincs tudomásunk. Az 1950-es évek második felében induló lakótelep jellegű építkezések, majd az 1960-as években a házgyárak belépésével került előtérbe fővárosunkban a távhőellátás kérdése. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1960. április 20-i ülésén hozta létre a Fővárosi Távfűtő és Melegvízszolgáltató Vállalatot. Ám a növekvő igények ellátását a meglévő berendezésekkel nem lehetett sokáig megoldani. Először öt, majd rövidesen újabb öt kazán lépett szolgálatba. Az első fűtőmű tíz kimustrált gőzmozdony kazánjának felhasználásával épült az Üllői úti lakótelepen. A vállalat első néhány hónapjának eredménye az első fűtési idény derekán, 1960. december 31-én: 4829 lakás fűtése, 3096 melegvízfogyasztó, 46,2 MW teljesítmény. 1965 végére már 23 ezer lakás részesült távhőellátásban. 1970-re 50 ezer, 1980-ra több mint 160 ezer lakást kapcsoltak be a szolgáltatásba. 1984 tavaszán a 200 ezret is meghaladta a távfűtött és meleg vízzel ellátott lakások száma. Kaán úr lépést tart Kaán úr pesthidegkúti házának szuterénje nevezetes hely. A mindenre nyitott lélek itt tölti a szabadidejét, nyáron barkácsol, télen meg a kazánt fűti. Amikor belemelegedtünk a beszélgetésbe, egyszer csak felcsattant: — Megint kialudt! Állandóan kialszik ez a rohadt kazán! Ha beszélgetni akar, kövessen! A használati utasítás szerint négyóránként kellene rátennem. Két órája sincs, hogy megpakoltam, mégis kialudt. Nem csoda, por ez, nem szén. — Lepusztult ház volt ez, amikor megvettem, erre futotta. Most már van garázs, pince. A tetőteret is beépítettem. „Kaán úr — mondta a tervező a felújítás előtt —, ha rám hallgat, nem bíbelődik cserépkályhákkal. Minek hamuzni, salakozni, széthordani a koszt a lakásban. Modernebb fűtés kell, dobassa ki a cserépkályhát." Kidobattam, olajkályhákat vettem. Akkor még úgy mondták, azé a jövő. Igaz, kicsit büdös, de meg lehet szokni. Aztán, ahogy több pénzem lett, elkezdtem kombinálni. Dehogy bajlódok én az olajkályhákkal, nem győzöm az olajat cipelni. Olajkazánt veszek. Az OTP is húzogatta a mézesmadzagot, mondván, aki fűtést korszerűsít, annak ilyen-olyan kedvezmény jár, és aki igaz, becsületes magyar ember, az korszerűen fűt, olajjal. Kazán, radiátor, csövek, szerelési költség, mifene, elég az hozzá, hogy ráment százötvenezer forintom. — A fűtésre nem volt gond, de amikor a tévében elkezdték mondogatni, hogy az olajégetés modern dolog ugyan, de drága, éreztem, ebből baj lesz. Rövid idő alatt megháromszorozódott az olaj ára, ebből rájöttem: ha ez a folyamat tovább tart, és nem váltok fűtési metódust, akkor vagy megfagyunk, vagy először a tetőteret kell eladnom, majd a házat is. Átalakítottam a kazánt, utána a szuterént, hogy legalább ötven mázsa szén beférjen. Megint legatyásodtam, de vigasztalt a tudat, hogy lépést tartottam a korral. A tévében is mondták, az igaz magyar ember nem olajjal fűt, hanem szénnel. Azé a jövő. — Nem akarok büszkélkedni, de szén dolgában engem nem érhet meglepetés. Igaz, megfizettem a tanulópénzt. Úgy történt, hogy ötven mázsa szenet rendeltem. Ekkora a szuterénem, és ennyi fér a teherautóra. Már kitapasztaltam. Jöttek is a szenesek, látom, háromnegyedig a plató, a szenesek meg bizonygatják, Kaán úr, nem negyven mázsa ez, hanem hatvan, vegye meg a plusz tíz mázsát is. Ezt egyszer lehetett megcsinálni velem, azóta ha szenet veszek, szabadságra megyek. Viszek egy üveg pálinkát a térmesternek, hogy olyan szénkupacot mutasson, ami nincs tele porral, kővel. Kap egy üveggel a mázsás is, hogy az ötven mázsa ötven mázsa legyen. Ezt azért meséli Kaán, hogy érezzem, nem kezdő, de az idei télen jól megkeverték, fölült a propagandának. Már áprilisban kijelentették az illetékesek: lesz brikett, koksz, ami kell. — Elhittem. Csak augusztus közepén akartam befizetni a szenet. A Tüzépen viszont tájékoztattak, csak november közepén szállítanak. November 14-re kivettem a szabit, aztán ahogy vacsorázunk, a postás hozza a táviratot, hogy a Tüzép áruhiány miatt nem küldi a brikettem. Másnap kimegyek a Tüzépre, kérdem, ezt hogyan képzelik. Mondják, nem tehetnek róla, szállítási nehézség jött közbe, de hogy ne fázzak, ha megfelel, most elvihetek tíz mázsa tatai gyöngybrikettet. Hazahoztam. Sokat nem reméltem tőle, olcsó szén az, de olyan is. Nem tudtam akkora tüzet gyújtani, hogy el ne aludjon. November végén aztán az ötven helyett tizenöt mázsa német brikettet szállított a Tüzép. Majd hozzák a többit is, ígérték, de időpontot nem tudnak mondani. Ezért mindennap kimentem a telepre. Unhattak már rendesen, mert végül közölték, december 23-án mehetek a szenemért. No, nem brikettért, az valahol elakadt, de berentei diót, azt adnak. Hazahoztam a berentei diót, valamivel fűteni kell. Ez a dió nem lenne rossz, csak alacsony a fűtőértéke, igaz, olcsó, de lényegesen több fogy belőle, mint a német brikettből. Aztán nézze meg a kupacot. Negyvenszer-negyvenes „diók" vannak benne. Egy-egy megvan húsz kiló. Nem fér be a kazánba, úgy kell baltával szétverni. De nem panaszkodom, mert van. Kérdezték a telepen, nem rendelek-e még belőle? Mondom, hogy ebből legalább nyolcvan mázsa kellene, de csak ötvenmázsás a tárolóm. Rendeljen ötven mázsát. Rendben, mikor jöhetek érte? Hát, Kaán úr, válaszolták, az attól függ, ha áru érkezik, akkor lehet, hogy még a héten. A héten? kérdem, akkor hova tegyem? Az a maga dolga, mondják. Most töprengek, vegyek, vagy ne vegyek? Mert lehet, ha most nem rendelek, akkor január végére megint szén nélkül maradok... — Hallottam egy reklámszövegben, hogy állítólag van valamilyen kazán, ötvenezer forintért, ami kalóriaszegény szénnel is meleget csinál. Önetetős, ventillációs rendszerű, azé a jövő... — Ha én olyant szerezhetnék! G. Z.