Budapest, 1986. (24. évfolyam)

3. szám március - PESTI TÜKÖR

Mesterházi Lajos Hetvenéves lenne Mesterházi Lajos, a Budapest egykori főszerkesztője. Akkoriban a szerkesztőség azonos volt Mesterházi Lajos lakásával az Országház utca 20-ban. De mondhatnánk úgy is: a főszerkesztő a szerkesztőségben lakott, életének szinte minden mozzanata valamiképpen kapcsolatba került ezzel a folyóirattal. Amikor a barátok nemritkán népes serege elözönlötte péntek esténként a boltíves szobát, nehéz lett volna megmondani, hogy a házigazda milyen minőségben fogadja őket. A szertartás Snuki kutya köszöntésével kezdődött. Snuki minősített mindenkit az előszobában, majd felvezette a látogatót a betegségétől íróasztalhoz láncolt szerkesztőhöz. Igen, Mesterházi Lajos mindig azonos helyen, az íróasztalánál köszöntötte vendégeit, még a privát mulatságokon is. Barátként kezet fogott mindenkivel, elbeszélgetett a magánügyekről, csip-csup eseményekről, de úgy, hogy közben folytonosan készen állt az általánosításra, az egyedi esetek tanulságainak összegezésére. S máris jött az ajánlat: „írd meg a Budapestbe". Mert nemcsak kitűnő publicista volt, hanem a publicisták ihletője, nógatója, pártfogója is. Bármilyen összejövetelnek két kötelező témája volt az Országház utca 20-ban. A politika aktuális eseményeinek elemzése és az irodalom állapotán való keserédes töprengés. Mesterházi szeretett körképet festeni a bennünket körülvevő világról. Szerette a dolgokat és jelenségeket pontosan elhelyezni világnézetének koordinátarendszerében. Mindennek megvolt a kijelölt pontja, a racionális magyarázata. Mesterházi világa kerek volt és jól felépített. Ellentétben e világ alkotó elemeitől, amelyek csaknem minden esetben szögletesek, amorfok, rendellenesek és nehezen illeszthetőek voltak. Ennyi anomáliából hogyan lehetett olyan kiegyensúlyozott világot alkotni? Nos, ez Mesterházi Lajos szocialista hitének és biológiai optimizmusának találkozásából származott. Ami az irodalmat illeti, egyszerre kísérte figyelemmel mint szerkesztő (a Művelt Népnél, majd az Élet és Irodalomnál), mint kritikus és mint alkotó művész. Politikus írónak nevezik az irodalomtörténeti könyvek, s mél-1 tán. Mesterházi Lajost elsősorban a háborúj végével és a felszabadulással kezdődő korszakváltás emberi históriája érdekelte. Erről írta kitűnő elbeszéléseit, színműveit, regényeit éppúgy, mint a sci-fi műfajhoz sorolható írásait. ízig-vérig a saját korának írója volt. Fő művében, a külföldön is szép sikert arató A Prométheusz-rejtélyben látszólag visszafordult a történelem többezer éves mélyébe, de csak látszólag. Mert a háromezer évvel ezelőtti görög történések kísértetiesen hasonlítanak a mai Európára és benne a mai Magyarországra. Szerzője hetvenéves lenne. Azon a napon elzarándokolnánk lakására, és köszöntenénk őt. A szerző derűs, beszédes kedvű lenne. Terveiről nyilatkozna. S utána egy kis iddogálás is helyén való lenne. Lenne... Jovánovics Miklós Pillanatkép . . . Sok, egymástól gyökeresen különböző jelenségre, váratlan fordulatra, lépésváltásra figyelhettek fel azok, akik igyekeztek nyomon követni a mai magyar festészet alakulását. A hatvanas évek közepétől-végétől változott ugrásszerűen, nőtt meg a hazai alkotókra ható információk mennyisége. A következő évtized végén viszont saját lehetőségeik bővültek jelentősen. így a hatvanas évek végétől egyre több új törekvés jelent meg itthon is — neokonstruktivizmus, fotorealizmus, koncept art stb. —, a nyolcvanas évek elejétől pedig legalizálódtak az új irányzatok, s a korábban gyakran inkább tiltott, mint tűrt művek megjelentek a reprezentatív kiállítóhelyeken is. Igen ám, de a nyolcvanas évek elejétől itthon is új szemlélet kezdte elfoglalni a neoavantgard helyét, s az új szenzibilitás hívei, képviselői, elsősorban a korábban is új utakat keresők, valamint a most induló művészek közül kerülnek ki. Hogy hogyan zajlott le a váltás, azt elsősorban a Fészek Galéria kiállításai jelezték. Ezek a csoportos tárlatok különböző generációkhoz tartozó művészeket vonzottak, különböző problémaköröket elemeztek, végső soron azonban mindig a művészet legaktuálisabbnak érzett kérdéseire kerestek választ. A legutóbbi kiállítás kapcsán — Hommage á Chirico — Hegyi Lóránt, az irányzat hazai ideológusa külföldi kutatásokra hivatkozva azt fejtegeti, hogy az avantgard és az új szenzibilitás, más néven transz-avantgard tulajdonképpen nem kizárja, hanem feltételezi egymást, a század folyamán mindvégig párhuzamosan létezett, egy-egy alkotó munkáján belül is. Azok, akik a Fészek Galéria legújabb tárlatán szerepeltek, majdnem mindannyian részt vettek azon a kiállításon is, amelyet először a grazi Neue Galerie-ben, majd a budapesti Műcsarnokban rendeztek meg Pillanatkép — Magyar festők három nemzedéke címmel. Ez a bemutató azért is különösen érdekes lehet a magyar néző számára, mert a kiállított festményeket nem hazai szakember, hanem osztrák művészettörténész, Wilfried Skreiner professzor, a Neue Galerie igazgatója válogatta, hogy a mélyülő osztrák-magyar művészeti kapcsolatok keretén belül folyamatában mutassa be a magyar Jovánovics György: Kühle Geste II. 1985 festészet eredményeit, sajátosságait. Skreiner professzor három nemzedék munkái közül válogatott, mert véleménye szerint három jelentős periódus figyelhető meg a mai magyar művészetben. Az elsőt a konstruktív művészet felfedezése, a másodikat a konceptuális művek megjelenése, a harmadikat pedig az új festészet hazai elterjedése jelenti. Az első nemzedéket ezen a tárlaton a hatvanas években indult Keserű Ilona, Erdély Miklós, Hencze Tamás, Bak Imre, Nádler István, Jovánovics György képviseli, a másodikat Birkás Ákos (aki korábban a konceptuális művészet, a fotóhasználat szószólója volt, ma az új festészet egyik ideológusa is), Kelemen Károly, Koncz András, Halász Károly, Vető János, Méhes Lóránt, a harmadikat pedig Soós Tamás, Szirtes János, Fehér László, valamint a tavaly még főiskolás Mazzag István, Bullás József, Ádám Zoltán, Ősz Gábor, Mulasics László. A periodizáción, értékelésen, persze, lehet vitatkozni — azt hiszem, kell is —, az azonban mindenképpen örvendetes, hogy a neves osztrák szakemberek szerint a Grazban járt művek „meggyőznek minket arról, hogy a magyar Új Festészet jelentős alkotórész a nyolcvanas évek európai festészetének kontextusában." P. Szabó Ernő 3