Budapest, 1985. (23. évfolyam)

9. szám augusztus - Szalay Péter: Ferencvárosi Torna Club

ULLOI JJT 129. • * Ferencvárosi Torna Club 1 Alapítva: 1899. május 3. Az első honfoglalás Kevesen tudják, hisz olyan régen volt, hogy az 1899. május 3-án alakult Ferencvárosi Torna Club labdarúgói kerek tíz évig a Soroksári úti pályán játszották első mérkőzéseiket. Az elsőt, tehát a nevezetest, 1900. március 25-én. Az ellenfél a város másik végéből érkezett, s a pályaavatóról büszke győztesként távozott. Az Óbudai Torna Egylet, közismertebb nevén az OTE, 1:0-ra verte a Fradit, a honfoglalás tehát nem éppen úgy sikerült, ahogy a csapat és hívei szerették volna. Fájó sebeikre hat nappal később „érkezett" gyógyír: 4:l-re legyőzték az Óbudát képviselő ellenfelet. Nem mondhatni, hogy a korabeli sportújság megkülönböztetett figyelmet szentelt volna a barátságos mérkőzésnek, hiszen — írd és mondd — három sorban foglalta össze a lényeget. Ilyenformán: „A Ferenczvárosi Torna Club 4:l-re győzött a III. ker. Torna és VE ellen. Március 31-én folyt le ez a match (Meccs, azaz a mérkőzés — A szerk.) a Ferenczvárosi TC pályáján, az első félidő eredménye 3:0, a másodiké 1:1." A csapat első otthonát az FTC klubtagjai, pártfogói, a sport — mindenekelőtt a futball — szerelmesei építették fel, mai kifejezéssel élve, lelkes és derék társadalmi munkásokként. A jelszót — mert ilyen is volt — Mattyók Aladár, az FTC egykori alelnöke adta ki: „A sporttelep az egyesület élete, ettől függ léte vagy nemléte!" Kerítésre csak a Soroksári úti fronton volt szükség, a másik oldalon a vasúti sínek húzták meg a létesítmény határvonalát. A töltésen kecskék legelésztek, s olykorolykor a pályára is rámerészkedtek, persze, a játékosok legnagyobb bosszúságára... Öltözőül kezdetben megtette egy kimustrált lóvasúti kocsi is, amíg a környék legügyesebb ácsmestere, bizonyos Antony Tamás tető alá nem hozta a padlótól a padlásig fából készült klub- és öltözőépületet. Ugyancsak az ő keze műve volt a „lelátó", amit, szerfölött találékonyan, a töltés lejtőjén alakított ki. Vasárnaponként, amikor meccs volt a Soroksári úton, persze a síneket is ellepték a szurkolók, hiszen onnan lehetett csak igazán jól látni. Ilyenkor aztán semmivel sem törődtek az egybegyűltek, csak a focival. A vicinális vasút igazgatósága hiába is tiltakozott, a vonatok vasárnaponként rendre késve érkeztek a végállomásra, ha egyáltalán beértek, előfordult, hogy a síneket teljesen ellepték a drukkerek, s még az elakadt vagonokra is felkapaszkodtak, mint alkalmi tribünre... A futballpálya egyik kapuját alig 15 méter választotta el a Soroksári úti iskolától. Sok galiba származott ebből is, a botcsinálta „mesterlövészek" minden edzésen és mérkőzésen legalább egy ablakot berúgtak, harsány jókedvre derítve a közönséget. A játékosok már a pálya birtokbavételekor kérték, később pedig egyenesen követelték a víz bevezetését, mosdók és zuhanyozók felszerelését. Az 1900-as forró nyár végére el is készült a vízvezeték és minden, amire a futballisták foga fájt. A nagy sietség láttán a sporthírlap enyhén szólva rosszmájú tudósítója meg is jegyezte, hogy teljesült a csapat „oldboy" játékosainak vágya, akik közismerten csak a csap alatt lehűtött söröket és borokat kedvelik... A küzdőtér kialakításánál mintául egyedül a Millenáris szolgálhatott, a főváros akkori egyetlen épkézláb futballpályája. Fejtörést okozott a „kicsinyítés" módja. A Millenárison nem kellett takarékoskodni a hellyel, ezért 120 méter hosszú és 60 méter szélességű pályát jelöltek ki. A Soroksári úton a két alapvonalat viszont mindössze 90 méter válaszotta el egymástól, ezért hát az „arányosság" szabályai szerint csak 45 méter szélességű lehetett a játéktér. A labdarúgószövetség hamarosan vétót is emelt, mondván, hogy ilyen pályán kétszer annyi taccsot kell dobni, mint a Millenárison, szóval kezdődhetett a munka elölről, az MLSZ kívánsága szerint. A klub egyik ritkaságszámba menő, megsárgult évkönyve szerint a Soroksári úti pályát mérkőzésenként úgy ötszázan látogatták, a legnagyobb bevétel pedig 600 korona volt. A klub adóssága csak lassacskán csökkent, s még legalább 6000 korona törlesztésre várt, amikor a fővállalkozónak tekinthető Antony Tamás a ferencvárosi ifjúság iránt érzett szeretete jeléül nagyvonalúan lemondott minden további követeléséről. Az FTC 1900. december 3-án határozott úgy, hogy hivatalosan is megalakítja immár labdarúgószakosztályát, vagyis a „football osztályt". Az elnök Kárpáti Béla, első kapitánya pedig Horváth Ferenc. Munkájukat négytagú — a másodkapitányból, a pénztárosból, a titkárból és egy tagból álló — bizottság segítette. A testület első ülésén kimondták, hogy „a játékosok foglalkoztatása czéljából lehetőleg minél több mérkőzés tartandó", továbbá, hogy „a második csapatok mérkőzéseiről csak