Budapest, 1985. (23. évfolyam)

11. szám október - Szilágyi Ferenc: Kazinczy Ferenc kiadatlan útinaplójából

KAZINCZY FERENC KIADATLAN ÚTINAPLÓJÁBÓL Orczy soha még róla bővebb s igazabb ideát nem kapott, amint mondá. Vizitek generális Beleznaynénál, perszonális Semseynél s causarum regalium director Majláth György úrnál, kinek fogságom ideje alatt Szlávy György és János rabtársaimnak testvérek, özvegy Bárányi Péterné, hitvese leve. Az asszony régi ismerettségünk szerént igen kegyesen fogad, a causarum regalium director maga is úgy. 14. Ebéd generális Beleznaynénál. Ott báró Podmaniczky Sándor és hitvese, gróf Wartensleben Claire, a generálisnak és gróf Telekinek leánya. Ott báró Prónay Gábornak kisasszonya is Liebknecht kisasszonnyal. Obristleutenant Kecskés az öreg generálisnét mulattatja s vele kötődik. Podmaniczky nyájaskodik szép feleségével: de nem hihető, hogy az olyan asszony az ily férjet szerethesse oly formán, mint mutatta; lelkesebb férj kell az ilyen asszonykának... 18. Az én napjaim Pesten szép napok. Sok régi barátimat lelem fel és sok újakat szerzek. Ilyenek az ifjak, kik gyakorta csoportosan gyűltek öszve nálam. Egy jó ember intett, hogy ne higgyek mindennek. A Polizey szemmel tart, és félő, hogy barátim közül ne küldjön reám valakit, vagy olyak közül, akik velem egy pályát futnak. Ez az intés sok örömeimet rontá el. Bozóky István (ügyvéd, röpiratszerző) és Szokolai Dániel, Szedliczky és Fejér (György, történész), de kivált Vitkovics, a bátor és széplelkű, s Horvát István, a nem bátor és széplelkű, eljártak hozzám. Az utolsóban leginkább tévedtem meg; nem mertem neki egészen hinni, s ki lehetett volna érdemesbb, hogy higgyek neki! Ez ekkornap szobámban hála. Korrepetitora volt a mostani iudex curiae (országbíró) Ürményi József excellenciás fijainak. Bárcsak tudhatám vala, hogy ez Révainak a legkedvesebb tanítványa! Nem emlékezém magamtól a tettre, de azt Horvátnak leveleiből tudom, hogy midőn a fogadóban némely éretlenek Kubínyi . . . .-n nevetkőztek, kit feleségének kacérságai (végre elvált tőle, s Pest vármegyei főnotárius Ónadihoz ment) közel vittek a megbolonduláshoz, én nékiek rúgtattam, s éreztettem velek az immoralitást, hogy azok azt ingerlik, akit szánniok kellene. Némelyek ezt donquixottizmusnak fogják mondani: Horvát szeretett érte. 17. Báró Vay Danielnéhez, született gróf Wartensleben Eszterhez. Egy idegent lelek nála és a testvérét, báró Prónay Lajosnét. Látom, hogy kedvetlen órában jöttem, s már el vala nálam végezve, hogy mihelyt az illendőség engedi, megyek: de Vayné tudatja velem, hogy ez a fograkó neki egy fogat készül betenni, várjam be, s múlassam magam akár köztük, akár a könyvvel, mely nyitva áll az asztalon. Az operáció után kére, hogy holnap éppen ezen órában jelennék meg nála, egy barátjának kíván mutatni... Délután a Széchenyiana Bibliothecát tekintettem meg. A legtöbb könyv még ferslágokban álla. A manuscriptumokat előmutatta Mille úr, kit váradi professzor korában ismertem. I. Mátyás királyunknak imádságos könyvecskéje. Verantiusnak levelei Ferdinánddal. Gróf Fekete Jánosnak magyar versekben fordított Pucelle d'Orleanja (Voltaire műve Jeanne d' Arcról), egy rettenetesen undok ajánlólevéllel báró Orczy Lászlóhoz. Miller mutatta az ajándékok feljegyzésére rendelt könyvet, ezek közt az én ajándékaim állottak a legelső helyt, azért, mert én találtam lenni a legelső, aki valamit külde. Szívesen küldöttem volna azolta is, ha a bibliotéka privátussá maradt volna: de félek, hogy vele Bécsbe fog vándorlani. Osztán minek ajándékozni oly institutumnak, mely a doubletteket is elfogadja, s bibliotékárius úrnak szabadságában vagyon az ilyeket tulajdon erszénye javára eladni. Én magam is vevék ott néhányat ilyet. Harmadik okom, amely miatt ide nem örömest adnék, az, mert ez, ha a bibliotékában megvan is a könyv, ha az prohibitus (tilalmas) (mint a Haynóczy munkáji), nemcsak ki nem adja olvasni, de az indexbe sem téteti. Mentsen meg az Isten ily bibliotékáriustól, az ily musagétától! 19. — Áldozócsütörtök. — Fel gróf Batthyány Vincéhez. Még feküdt. — Hány órakor jöhetek? — kérdém a komornyikot, ,,11-kor a legalkalmatosabb lesz." Azalatt én le a Brunszvik-házhoz, gróf Eszterházy József zemplényi főispán és locumtenentalis consiliáriushoz (helytartó tanácsi tanácsoshoz). — Melyik vármegyébő jő az úr? Biharból vagy Zemplénből? — Biharból. — Mint van Péchy? Mint az úr Dienese? Azok derék emberek; mikor Váradon voltam, örömest múlattam velek magamat. Hát Palugyánszki megyen-e Petersburgba? Jól teszi; itt úgysem hajthat hasznot. Annyira jutottunk, hogy aki itt jót akar tenni, annak azt titkon kell tenni; különben nem megyen. Én megmondtam státus-konzilárius Somogyi úrnak (ez későb vicekancelláriusságig emelkedett), hogy nem véthetett nagyobbat a haza ellen, mint hogy ezt a három papi rendet (praemonstrateus, benedictius, cistercit) visszahozatá, s általok akar neveltetni polgárokat. — (Mind jól van mondva; de különben Somogyi nem lett volna vicekancellárius, quod erat faciendum (ez így volt elvégezve). A papok őtet segéllék, hogy ő viszont őket segéllje.) Gróf Batthyány Vince templomban! volt: a grófné (az egykori Rudnyák Pepi) öltözőasztalkája mellett ült. A komornyik neki bevitte, félig nyitva hagyván maga után az ajtót, nevemet: „Welcher Kazinczy? der von Abony? (Melyik Kazinczy? Abonyból?)" — kérdi a komornyik az általam már megértett parancsolatot. — Nein, felelék; der aus dem franziskaner Kloster (Nem, a ferences rendházból). — A komornyik rám mereszti szemét; nem értette mit akarok a felelettel. — Ich bitte Sie reine Antwort, so wie ich sie gab, der Gräfin zu überbringen (Kérem Önt, adjon világos választ, amilyet én adtam, hogy megvihessem a grófnőnek). — A szép grófné felugrik sikoltva, s megyen öltözetén változtatni. Már piros volt, midőn előjőve. Valóban Rudnyák Pepi szebb volt, mint Batthyányné. — Kovachich mutatja második feleségét. Igen szép test. Ő szegény megjárá a szép asszonnyal. — Rosti Jánost (a jakobinus per elítéltje) a vacsoránál látom. 20. Nyolc esztendeje ma, hogy Haynóczy és Szentmarjay megszűnettek élni. Elkocsizám a hely körül, hol vérek ontatott. Délután el Pestről fiakkerlovakon, s Vasvárig öt forint harminc krajcárt fizettem. Dorogig postalovakért két forint harmincat, Nyergesj-Új faluig két forint harminc krajcárt, Neszmélyig két forint harmincat... Innen kitértem Tatára megtekinteni azt az elhíresedett kertet... Június 18. — Pest. Itt jegyzéseimben hézag vagyon, s emlékezetemből kelle kipótlanom azt, ezelőtt öt esztendővel. Egy estve ágens Szemere Ferenc úr, atyja az én kedves barátomnak, Pálnak, a hídon reám bukkan. Megszólítom. Nem ismér, s követ érte. — Én, úgymond, sokszor a leányomat, Tomka Lászlónét is, kénytelen vagyok tudakozni, ki légyen. — Megneveztem néki magamat, s mellé vetém: a volt rab. — „Azt nem kell szégyelleni." ...Gróf Ráday Pál, konziliárius Sturmann Márton, a híres Farkas (Szilinek sógora s Lányinénak kedvese) Oberster Lovász és én szüntelen együtt vacsorálánk azon egy hét alatt, melyet visszajövőben Pesten tölték. Egy estve csak Ráday jött: vártuk a többieket, de elmaradtak. Tehát most egymás mellett vevénk széket a falnál, s evénk. ímhol jő egy különös figurájú ember, s öregen sült tojást kér, tormával. Egymásra pillantunk Rádayval, mert azt enni sohasem láttuk. Midőn az idegen valakivel szól, Ráday súg nekem: — Ki a mennykő lehet ez? s hogy kellene megtudni, micsoda ember? — Intek, hogy mindjárt beszédbe leszek én vele. Eszi tojását, s én megszólalok: — Uram, az úr appetítusa engem nyalánkká teszen; engedje meg az úr, hogy példáját követhessem, s tudakozhassam, ha ez magának találmánya-e vagy valamely talán idegen vidéken szokott eledel, s parancsoltam, hogy tojást s tormát nekem is. Benne valánk a beszédben. Wollnhoffer, testvére az abonyinak, katona volt, s ezt enni Olaszországban tanulta. Jószívűsége annyira ment, hogy tokajit adata s Rádayt s engem is megtraktált. Ráday felakadt a szokatlan és regula ellen való jószívűségen, de én intettem, hogy azt nézze el a jószívűségért. Rádaynak angyali lelke s véghetetlenül víg humora van, s vacsoránkat jobban tölténk, mintha mindennapi társaink ma is megjelentek volna. Szó levén a Kreutzer Theater felől, tudakozza, ha voltam-e benne. Megbántva voltam a kérdés által. — Barátom, felele, látni mindent lehet, sőt mindent kell; meglátod, hogy több örömöt lelsz ott, mind gondolnád. A rútat, rosszat magunkon áll nem látni. Holnap öt órakor légy szobádban, én ott leszek s elviszlek. — Szabó-Sáróy Sámuel úr, védlő prókátorom 1795-ben, azon szobákban lakott, amelyekben az öreg Ráday lakott volt 1789-ben, általellenben a Fejér Farkassal, a felső emeleten. (Most ott, az Aranycsillagnál, Nr. 499. Kultsár István lakik.) Oda mentem által, s a jó öreg kevés minutummal tovább tartóztata, mint Rádaynak megígértem vala. Hazaérvén jelenti a cseléd, hogy valaki keresett, s ólommal az ajtóra írt valamit. — „R. hic fűit (Ráday itt járt)." Mentem a grajcáros teátrumba, szégyenlősen, vigyázva, hogy ismerős ember ne lásson, s Ráday nem vala ott. Ha Dugonics, a piarista s professzor az univerzitásban ott nem ült volna, azonnal eljövék vala onnan. — Az úr is itt? kérdem. — Nekem ez igen nagy örömöm, s ritkán múlatom el. — 26