Budapest, 1985. (23. évfolyam)
12. szám november - Seregi László: Vendégek és házigazdák
VENDÉGEK ÉS HÁZIGAZDÁK Beszélgetés Fogaras Annával, a Budapest Tourist igazgatóhelyettesével — Ha nem veszi zokon, mindjárt egy afféle kényes kérdéssel kezdeném. A legfrissebb statisztikák szerint 70 idegenforgalmi szervezet dolgozik az országban, s mindegyik fő attrakciójaként hirdeti budapesti programjait. Miért kell akkor egy külön, a Fővárosi Tanács égisze alatt működő utazási iroda? — Semmi kétség, meglehetősen provokatív a kérdése, de egyúttal tájékozatlanságról is tanúskodik. Ha egy kicsit is járatosabb volna az idegenforgalom berkeiben, tudhatná, hogy az eltérő igények mindenütt a világon megkövetelték újabb és újabb, a sajátos kívánalmaknak megfelelő szervezetek életre hívását. Az NSZK-ban, vagy hogy egy közelebbi példát említsek, a szomszédos Ausztriában legkevesebb félezer utazási iroda tevékenykedik, s ahogy hallani, zömüknek nem kell attól tartaniuk, hogy hamarosan beborul felettük az ég, és lehúzhatják a rolót. — Látatlanban el szoktam hinni, amit az illetékesek mondanak nekem. Lévén, hogy ők az illetékesek. Csupán hadd emlékeztessem rá, hogy nem a fejlett országok idegenforgalmára vagyok kíváncsi. Ennél most jobban érdekel a hazai pálya, ezen belül is az, hogy miként alakulnak mostanában a Budapest Tourist ügyei? A nnál is inkább furdal a kíváncsiság, mert ment már sokkal jobban is népgazdaságunknak, mint manapság... — Nem vagyok illetékes, a magyar idegenforgalom helyzetéről nem nekem kell véleményt formálnom. Annyit azonban minden további nélkül ki merek jelenteni, hogy a mi ágazatunkban nem érződik különösebben az életszínvonal csökkenése. Az emberek, ha egyszer megszokták, hogy évente vagy kétévente útra kelnek, akkor inkább összehúzzák a nadrágszíjukat, de előteremtik a szükséges anyagiakat. Legfeljebb az igények viszonylagos mérséklődésének lehetünk tanúi. Aki módfelett ügyel rá, hogy tengerparti üdülése minimum két hétig tartson, az most beéri — teszem azt — tíz nappal. Meg aztán, nem helyes, ha megfeledkezünk arról a sokat bírált folyamatról, amelyet differenciálódás néven szoktunk emlegetni. — A magam részéről inkább polarizálódásról beszélnék, igaz, nem vagyok idegenforgalmi szakértő. — Ön így fogalmazott! Én, ha megengedi, megmaradnék az igények és a lehetőségek kétségbevonhatatlan differenciálódása mellett. Magyarán: újabb és újabb rétegek jelennek meg irodáinkban bejelenteni utazási szándékukat. Nem véletlen, hogy tulajdonképpen a 70 idegenforgalmi szervezet mindegyike jól megél. Csak egyetlen adatot idéznék az Országos Idegenforgalmi Hivatal minapi felméréséből. Ebben az évben a lakosság már eddig 32 százalékkal többet költött nyugati utazásra, mint tavaly. Természetesen figyelembe vették az árak növekedését is. Amiből az is kitetszhet, hogy ez a növekedési ütem még látványosabb lenne, ha kevesebb devizális gonddal küszködnénk. — Ezt most nem egészen értem. A magyar turista csak akkor utazhat nyugati országba, ha javul az állam devizamérlege? — És ebben mi a meglepő? Lehetne ez másképpen? — Arra gondoltam, hogy én — objektív okok miatt — immár többször három éve nem vettem igénybe azt a pár száz dollárt, amelyet pedig kiválthattam volna. Tételezzük fel, hogy fizetési mérlegem valamiféle, megmagyarázhatatlan csoda folytán egyensúlyba billen, s lélekszakadva sietek — mondjuk — a Budapest Tourist Roosevelt téri központi irodájába, hogy leszurkoljam az előleget, akkor, utótag kapok egy stencilezett szabványlevelet onnan, ahonnan kell, amelyben tudatják velem, hogy az ország devizagondjai miatt — időlegesen vagy végleg — tegyek le szándékomról. Ez az eset elképzelhető, vagy teljesen nélkülözi a valósághátteret ? — Azt javaslom, ne fessük az ördögöt a falra! Ez a veszély, amit némiképp túldimenzionálva, víziószerűen kifejtett, hál' istennek nem fenyeget. De az nem árt, ha tudomásul vesszük, hogy mindenkori kiutazásainknak a népgazdaság teherbíró képessége jelöli ki a határait. Ami lehetőségként marad, hogy az eddiginél lényegesen hatékonyabb propagandával még több, konvertibilis valutával fizető vendéget vonzzunk hazánkba. De ez nem csupán elhatározás kérdése. Ha rajtunk múlna, alighanem más tendenciákat mutatnának a megfelelő rubrikák. — Arra céloz, hogy nem vagyunk eléggé népszerűek a külföldiek szemében? Bevallom, egészen más elképzeléseim voltak vonzerőnkről. Mi a baj? Talán az, hogy túlságosan is Budapest-központú az idegenforgalmunk? — Egyből visszakérdeznék: csak az idegenforgalom Budapest-központú? A politika, a művészet, a tudomány és hosszan folytathatnám a sort, az nem? Minek titkolnám, nem szeretem, ha arról hallok, hogy nem jók vendégeink utazási szokásai; az a gyakorlat lehetetlen, amely mindenben és mindenkor a fővárosnak ad prioritást! Először is, akár tetszik, akár nem, az idegenforgalom — szolgáltatás. Nekünk az a dolgunk, hogy felkínáljuk azt, amink van, kérve leendő ügyfeleinket, hogy válasszanak belőlük. Ha a külföldit a puszta, a folklór meg a gasztronómia érdekli, akkor miért kellene erről lebeszélni? Nincs magas hegyünk, tehát, ha a téli sportoknak kíván hódolni, nem hozzánk jön. Nincs tengerpartunk, következésképp, ha erre támad gusztusa, megint csak nem velünk veszi fel a kapcsolatot. — A pusztán, a folklóron kívül pedig csakugyan nem marad más, mint Budapest! — A Balatont leszámítva, természetesen. Minden példa sántít, ez köztudomású, mégis: el tudja ön képzelni, hogy valaki, aki ellátogat Franciaországba, Párizst kihagyja úticéljai közül? — Igen, abban az esetben, ha már a könyökén jönnek ki az ottani látnivalók. — Hát éppen ez az! Egy ország megismerése a fővárosnál kezdődik. Ha az megnyeri a vendég tetszését vagy akár csak a rokonszenvét, előbb-utóbb feltámad benne az érdeklődés: és még mit érdemes szemügyre venni? Ám, ha ez felvetődik, nyomban utána előtüremkedik egy újabb, számunkra ugyancsak rázós kérdés: a megtekintendő városban, tájegységben megvannak-e a fogadás feltételei? Milyen az infrastruktúra, egyáltalán, tudunk-e ott is megfelelően gondoskodni a hozzánk érkező vendégről? Az utóbbi években, aligha vitatható, egy sor nagyon fontos beruházás került tető alá. Külön kiemelném az osztrák szállodai hitelkonstrukció eredményességét, ám nem hallgathatom el, hogy a turisták nem mindegyike Krőzus. Még Budapesten sincs elég kétvagy háromcsillagos hotel, s emiatt igen sokan nem látogatnak el fővárosunkba. Hogy mennyien maradnak távol, fogalmam sincs róla, felelőtlen becslésekre nem merek vállalkozni. — Csak hangosan gondolkozom: ha Budapesten sincs minden rendben, aligha valószínű, hogy vidéken alapján véve stimmelnének a dolgok. Tévedek? — Maradjunk annyiban, hogy az utazási irodák között egyre élesebb a verseny a beutazókért. Szándékosan nem használtam semmiféle megkülönböztető jelzőt. Az az igazság, hogy eljött az idő, e téren is át kell értékelni bizonyos nézeteket és szempontokat. — Tehát a rubelelszámolású országokból jövő turisták számát is szívesen szaporítanák? — Pontosan ezt akartam mondani. Emlékezhetünk, nem is olyan régen még más szemlélet volt a jellemző. Az adminisztratív rendelkezések következményeként ebben az évben például feleannyi lengyel lépi át határunkat — szervezett, csoportos formában —, mint tavaly. Négyszeresére nőtt viszont a szovjet vendégek száma, de ez még mindig csak 6 ezer ember. A tőkés országokban sem akkora már az érdeklődés irántunk, ami természetesen összefüggésben van azzal is, hogy ajánlataink — már anyagilag — nem annyira előnyösek számukra.Új piacokat kell feltárnunk, ha el akarunk mozdulni a holtpontról. Ennek érdekében összpontosított kampányokat szerveztünk az Egyesült Államokban és Japánban, hogy milyen eredménnyel, nemsokára kiderül. És itt megint előhozakodom a kérdéssel: büntetlenül kihagyható-e Budapest az eléjük terjesztendő programból? Halkan azt is megsúgom, az óriási távolság miatt még egy önálló budapesti út sem hat rájuk ellenállhatatlan vonzerővel. Már most azon törjük a fejünket, hogy miként bővíthetnénk együttműködésünket — példának okáért — osztrák partnereinkkel, mert egy Budapest-Bécs útvonal javítaná esélyeinket. — De hát ugyanezt az együttműködést szorgalmazza — legjobb tudomásom szerint — a többi utazási iroda is! Ha nem egyeztetnek, csak veszíthetnek... — Most nagyon fontos problémánkra irányította rá a figyelmet. 17