Budapest, 1985. (23. évfolyam)

11. szám október - Dr. Merényi László: Károlyi Mihály és a NOBUD

TORTENELEM Károlyi Mihály és a NOBUD Hét évtizeddel ezelőtt, az első világháború kellős közepén különös hivatal költözött a budapesti Nagy János utca egyik házába. Létezését igyekeztek titkolni. Telefonon csak akkor kapcsolták, ha a hívó bemondta a titokzatos NOBUD jelszót. Ez a Nachrichten-Offizier in Budapest rövidítése volt, kissé szabad magyar fordításban: a német hírszerző szolgálat budapesti vezetője. A Nachrichten-Offizier az itteni német főkonzulátus katonai attaséja, Hermann Konsten őrnagy volt. Hosszú ideig tevékenykedett hírszerzőként a Közel-Keleten. Most a magyar fővárosba irányították. Jellemző a német militarizmusra, hogy még a szövetséges Osztrák-Magyar Monarchiában is kémkedett. Konsten feladata az volt, hogy figyelje a magyarországi háború-és németellenes mozgalmakat. Az őrnagy hamarosan felfigyelt Károlyi Mihályra, aki 1916/17 folyamán a nyilvánosság előtt támadta a Német Birodalmat, és követelte, hogy a Monarchia szakítson Berlinnel és kössön különbékét. Az őrnagy — felsőbb utasításra — aknamunkába kezdett Károlyi ellen. Konsten régebbi, közel-keleti szolgálati helyein egy-egy golyó elegendő volt a nemkívánatos elemek eltávolítására. A civilizált Budapesten azonban más eszközökhöz kellett nyúlnia. Figyeltette Károlyi levelezését. Minden neki címzett vagy tőle származó levél először az őrnagy kezébe került, csak ezután kézbesítették. A levelek azonban nem bizonyították Károlyi „ellenséggel való kapcsolatát", sem „katonai titkok elárulását". A „katonai attasé" címet viselő kémfőnököt olyan befolyásos emberek támogatták, mint Szurmay Sándor honvédelmi és Vázsonyi Vilmos igazságügyminiszter. Az a tény, hogy a NOBUD jelenléte sérti a magyar szuverenitást, egyáltalán nem zavarta ezeket az urakat, mint ahogy Wekerle Sándor miniszterelnököt sem, aki szintén tudott Konsten tevékenységéről. (A kormányfő nem sejtette, hogy az őrnagy őt is figyelteti. 1918 áprilisában egyik jelentésében Wekerlét alkalmatlannak minősítette a miniszterelnöki tisztségre...) Konsten legfőbb segítője Károlyi Mihály unokaöccse, gróf Károlyi Imre volt. Anyagi okokból, a családi örökség megszerzése végett szerette volna tönkretenni nagybátyját. Konsten 1918 elején felbérelte Robinson (korábbi nevein: Robinetti, illetve Rosenfeld) magándetektívet. Ebben a hányatott életű emberben (korábban díjbirkózó és bordélyház-tulajdonos) azonban volt bizonyos tisztesség. Február 28-án felkereste Károlyit és közölte vele: megbízatást kapott, hogy szerezzen ránézve kompromittáló dokumentumokat. Károlyi emlékiratában így ír erről: „Most tehát tudtam: van valaki, aki itt Pesten nemcsak figyelteti a lépéseimet, hanem egyenesen a vesztemre tör." Károlyi úgy védekezett, hogy Robinson kezébe juttatott jelentéktelen, magánjellegű iratokat. A magándetektív így nem került gyanúba. Hamarosan azonban Konsten elégedetlenkedni kezdett. Ezek az iratok nem bizonyították Károlyinak a sztrájkoló munkássághoz, illetve az ellenséges külföldhöz fűződő kapcsolatait. Március 11-én felkereste Károlyit egyik ismerőse, Vásárhelyi Ferenc. A megbeszélésen jelen volt Károlyi titkára, Simonyi Henri és Kéri Pál. Az Est hírlapírója, Vásárhelyi beszámolt arról, hogy megismerkedett Konstennel, aki megkérte őt, hogy barátja, Simonyi révén szerezze meg „a gróf titkos iratait". Ezen a megbeszélésen Károlyiék megállapodtak abban, hogy valaki közülük felveszi a kapcsolatot Konstennel. Ily módon megtudhatják, mit is akar tulajdonképpen. Ki legyen a vakmerő vállalkozó? Nem volt könnyű eldönteni. Elsőnek Károlyiné Andrássy Katinka jelentkezett. Szobalánya ugyanis közölte vele, hogy „egy ismeretlen úr" meg akarta őt vesztegetni, hogy lopjon el iratokat. Károlyiné kiadta volna magát saját szobalányának, és ilyen módon kereste volna fel Konstent. Férje azonban határozottan ellenezte ezt a megoldást. A csel nem sikerülhetett volna, hiszen Károlyinét, Magyarország egyik legszebb asszonyát rengetegen ismerték. Más vállalkozót kellett keresni. Megállapodtak abban, hogy Kéri Pál újságíró kiadja magát Károlyi titkárának, és így lép kapcsolatba az őrnaggyal. Vásárhelyi mutatta be Konstennek az ál-Simonyit; s az őrnagy nem vette észre a személycserét. 50 ezer koronát (akkoriban nagy pénz) ajánlott fel az állítólagos titkárnak a kompromittáló iratokért. Kéri Pál — időnyerés céljából — többet kért. Április 29-én találkozott ismét az ál-Simonyi Konstennel. Az őrnagy elfogadta „Károlyi titkárának" anyagi igényeit, s egyúttal megmondta a feladatát: a gróf egész politikai levelezését be kell hoznia a NOBUD-ba, igaz, csak egy órára, amíg lefényképezik. Egyúttal megjegyezte: „Ne legyenek aggályai, lelkiismeret-furdalásai, Simonyi úr. A gróf úgyis elveszett ember. A grófot nem lehet megmenteni. Különben nem is akarjuk vérpadra vinni, csak azt kell okvetlenül, ha törik-szakad megcsinálnunk valahogy, hogy gróf Károlyi Mihály és társai eltűnjenek a magyar politikából. Konsten azt is felajánlotta az ál-Simonyinak, mi a terv: Károlyi „árulásának" írásos bizonyítékait bemutatják apósának, Andrássy Gyulának, aki a családi kapcsolatok erejével majd rá fogja venni kompromittált vejét, hogy teljesen vonuljon vissza a politikától. Az őrnagy annyira bizalmába fogadta a „titkárt", hogy megmutatott neki bizalmas ügynöki jelentéseket. Ezek Károlyira vonatkozólag általában hamis adatokat tartalmaztak. Miért írták ezeket? „Az őrnagy ugyanis gavallérosan fizetett — adta meg a választ maga Károlyi —, és az ilyenfajta pénzforrásokból élő csirkefogók között valósággal híre ment annak, milyen könnyen lehet tőle sok pénzt keresni." Közben a katonai hatóságok — kémkedés vádjával — eljárást indítottak Török János katolikus pap ellen, aki többször járt külföldön Károlyi megbízásából. Nyilvánvaló, hogy ebben az ügyben is benne volt Konsten keze. A Török János elleni per megmutatta, hogy a Károlyi elleni hajsza immár veszedelmes méreteket öltött. Ellenakciót kellett indítani. Május elején elegendő bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy Konsten tevékenységét leleplezzék. A bomba május 11-én robbant. Urmánczy Nándor ellenzéki képviselő parlamenti interpellációban leplezte le a Károlyi elleni akciót. Kérdőre vonta a kormányt: miért engedi meg, hogy egy idegen hatalom kémszervezete „piszkos eszközökkel és illetéktelenül beavatkozzék a hazai politikába"? Joggal állapította meg Konsten őrnagy akciójáról, hogy sérti Magyarország szuverenitását. Az ügy pikantériája az volt, hogy éppen ekkor Konsten ott ült az Országház karzatán. Idecsalták őt azzal az ürüggyel, hogy valami szenzációt fog megtudni. Mikor aztán az interpellációban hallhatta, hogy lelepleződött, elsápadt, majd kirohant a Házból, még a kalapját is ott felejtette. Urmánczy interpellációja kellemetlen volt mindazok számára, akik az őrnagyot támogatták. Wekerle is közéjük tartozott. A miniszterelnök kínos zavarban szólalt fel. Megjegyezte, hogy az egész kémkedési ügy csupán Konsten „egyéni akciója" volt, melyhez sem a magyar kormánynak, sem a budapesti német főkonzulátusnak „semmi köze nincs" (???). (Az utóbbi egyébként szintén hazudott: úgy nyilatkozott, hogy „nem volt tudomása Konsten tevékenységéről") ?!! (...) Ezeket a valótlan állításokat két nappal később Juhász Nagy Sándor képviselő cáfolta meg. Május 13-i parlamenti felszólalásában bebizonyította, hogy mind a kormánynak, mind az itteni német főkonzulátusnak igenis tudomása volt Konsten aknamunkájáról. Wekerle nem tudott érdemlegesen védekezni a vád ellen. A kormány arra törekedett, hogy eltussolja a Konsten-botrányt. Urmánczy május 11-i interpellációja (bár kihagyásokkal) még megjelenhetett a lapokban, de Juhász Nagy Sándoré már nem. A cenzúrahivatal utasította a sajtót: „A gróf Károlyi Mihály elleni kémkedési ügyben... semminemű megjegyzés nem közölhető." A tilalom ellenére azonban a Konstenügy híre elterjedt az egész országban, és általános felháborodást keltett a haladó közvéleményben. Károlyi és követői nagy erkölcsi győzelmet arattak. A baloldal vezetője ezután még elszántabban harcolt a békéért és a német szövetség ellen. Május 15-én (négy nappal a Konsten-ügy leleplezése után) Károlyi interpellációt nyújtott be, de nem saját sérelméről, hanem az országéról. Kijelentette, hogy Ausztria-Magyarország lényegében Berlin vazallusává vált. Török János pere enyhe büntetéssel végződött. Konsten őrnagy pedig eltűnt Budapestről. Berlin menesztette ügyetlen megbízottját. A NOBUD még néhány hónapig folytatta munkáját. Konsten utóda titkos jelentéseiben beszámolt arról, hogy Magyarországon egyre növekszik a békét követelő, németellenes tábor és Károlyi tekintélye egyre nagyobb. Október végén pedig az őszirózsás forradalom sürgős távozásra kényszerítette a budapesti német kémszolgálatot. DR. MERÉNYI LÁSZLÓ 28