Budapest, 1985. (23. évfolyam)

10. szám szeptember - Németh G. Béla: A haza jólétére

megmarad. Végül környezete, nem utolsósorban fia s a magyar rendek fölvilágosult részének nyomására Mária Terézia áthelyezi Budára az egyetemet a teljes modernizálás elhatározásával, ám ezt már nem érheti meg. Mindebből úgy látszhat, nem becsüljük eléggé a bölcs királynő tevékenységét. Ellenkezőleg: nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy az egyetemet elsőnek ő illesztette tanácsosaival együtt úgy egy országos művelődési reform, mi több: egy egyetemes társadalmi és gazdasági reform szerkezetébe, hogy egy általános fejlődési spirális forgás egyik mozgatója lehessen: bocsásson ki kellő mennyiségű és minőségű szakembert. Intézkedéseinek felemás volta azt mutatja, hogy a legjobb szándék sem válhat valóra egyrészt a megfelelő erély, másrészt a megfelelő társadalmi szerkezet és támogatás biztosítása nélkül. S ezt tanúsítják, ellenkező oldalról, fiának egyetem körüli ténykedései. Józsefből éppenséggel nem hiányzott az erély. Ellenkezőleg: ő azt, amit nem nyújtott a társadalom, eréllyel próbálta pótolni. A teológiai kar leválasztásának szándékától a műszaki képzés önállósításának óhaján, az állatorvosi tanintézet létrehozásának kívánságán, a mai természettudományi karnak tervén át a felekezeti jelleg teljes megszüntetéséig, a tehetségválogató fölvétel kívánalmán át az orvosi kar eszközellátása folyamatosságának hangsúlyozásáig sok mindent meg akart valósítani, s az egyetem alatta elvben a közép-európai egyetemek java szintjéig emelkedett. Elvben, mondjuk, mert ha anyjából az erély elszánása hiányzott, belőle viszont részint a kellő kivárás türelme, részint a hagyományoknak és a helyi önállóságoknak a méltánylása. Hiába utazta be rázós parasztkocsin inkognitóban az egész országot, tapasztalatai mögül hiányzott a nemzeti történelem és az önállóságigény számításbavétele. S eme latin bölcsesség: a jobb ellensége a jónak. Egy-egy újabb jó gondolat jegyében oly gyakran változtatott elképzelésein, hogy leghűbb híveit is zavarba ejtette. Pedig jelentős értelmiségi rétegek álltak mögötte. Nyilván ennek köszönhető, hogy oktatási és szemléleti kezdeményezései, kivált az orvoskaron meg a műszaki képzésben s valamelyest a bölcsészkar természettudományi részén, ellent tudtak állni a ferenci abszolutizmus bornírtságának. Amihez Pest polgári miliőjének szelleme, felvilágosult atmoszférája is hozzájárulhatott. A legszomorúbb helyzetbe a bölcsészkar jutott. Az a tény, hogy a hanyatló jezsuita egyetemen csak az egyházi elfogultságú gondolkodásnak volt hagyománya, most hozta meg fanyar gyümölcseit. Tudnunk kell, persze, mindig is a bölcsészkar van kitéve mindenfajta korlátozó gondolati erőszak buzgón bizonyító kiszolgálóinak. A nagy romantikus-klasszikus filozófiai rendszerek és történetbölcseleti iskolák korában főleg a vidéki protestáns és piarista iskolákon át áramlottak be a kor eszméi úgyahogy, mivel ezek nem voltak szem előtt. A pesti bölcsészkaron át, mindenesetre, vajmi kevés. Talán ez is egyik okozati előzménye annak, hogy történetírásunk és történetoktatásunk szinte mindig oly szűkében volt a történetfilozófiai érdeklődésnek és készségnek. Praytól, Katonától, Kovachichtól és több érdemes társuktól a történeti tények tiszteletét lehet örökölni, Horvát Istvántól meg a nemzeti lelkesedést, de kritikai gondolatot egyiktől sem. A hosszú ferenci korszak egyeteme, mindenesetre, orvoskarával, statisztikusaival, földleíróival, ásvány- és növénykutatóival írta be nevét a tudomány élcsapatába, s nem szorosabban vett bölcsészkarával. Szinte jelkép, hogy még Toldy Ferenc is az orvoskaron, a diétetika előadójaként volt tagja az egyetem oktatói karának egészen a századközépig. A 48-as forradalom s a szabadságharc ideje túlságosan zsúfolt volt közéleti eseményekkel, Eötvös minisztersége meg túlságosan rövid ahhoz, hogy valódi egyetemi reformot vihessen végbe. Az egyetem ifjúsága és jórészt tanári kara lelkes támogatója volt a szabadságmozgalomnak s magának a harcnak is; így utána a meghurcoltatásból is kijutott a rész mindkét félnek. Világos után mégis hamarosan megindult az oktatás, s itt, az egyetemen mutatkozott meg talán leginkább a kor mozgásának súlyos következményekkel járó kétarcúságű.Thun gróf átfogó iskola- s benne egyetemi reformja tananyag, módszer, szervezeti, vizsgáztatási, diplomaadási tekintetben tagadhatatlanul egységet és rendet, viszonylagos korszerűséget igyekezett teremteni a hihetetlenül kusza magyar oktatásügyben. Ám az egész reformot átitatta az ókonzervatív módon „liberális" grófnak mélyen dinasztikus-egyházias szelleme. Részint ez, részint az a tény, hogy önkényuralmi kormányzat irányította ezt az oktatást, riasztóan hatott. Pedig nemcsak az ideológiai kényszertől kevéssé érintett orvoskar, mely most egyre közelebb kerül a bécsi szintjéhez, hanem a jogi és a bölcsészkar is nagy lehetőségeket nyújott a művelődésre. Wenzel Gusztávtól, Pauler Tivadartól Kőnek Sándorig volt kitől tanulni bőven. Annál is inkább, mert ezek minden nyomás ellenére jórészt magyarul adtak elő, s a liberalizmus valamely válfaját képviselték. S a bölcsészkaron most, bár magántanárként, már ott volt sok más között Toldy, hasonlóképp Hunfalvy vagy az addigi legjobb magyar nyelvtan megalkotója, Riedl Szende, a kiváló természettudós Hantken Miksa, a nagy fizikus Jedlik Ányos és még sokan mások. Arany János magasztalta őket név szerint is, s ajánlotta munkáikat az igazán művelődni vágyók, az ország jövőjét reálisan építők figyelmébe. „Semmi részben sem szabad elmaradnunk a művelt nemzetektől, mert a műveltség s a tudomány olyan előny, mint a tűzfegyver az európaiaknál az indián nyila ellenében". Az egyetem nagy korszaka a kiegyezés után, az elméleti embernek és gyakorló politikusnak egyaránt kiváló Trefort minisztersége idején következett el. Igaz, az állami költségvetésből gyakran inkább csak csöppent, mint csurrant az egyetemnek; mégis a századutóra az egyetem orvosi kara ellátottság tekintetében is egy szinten állt a java közép-európaiakkal, a tanszemélyzetről nem is szólva. S majdnem hasonlót mondhatunk a bölcsészkar természettudományos részéről. A társadalomtudományi részlegnek sem a jogi,sem a szorosabban vett humántudományi fele ellátottság, főleg hely tekintetében nem dicsekedhetett hasonló gondoskodásról; az oktatás színvonala azonban, amely a jogászoknál már korábban is magas nívójú volt, a szorosan vett bölcsészkaron most lett először igazán európai szintű. Heinrich Gusztáv a tárgytörténeti kutatást s a filológiai metodikát európai szintre emelte. Szilágyi Sándor a forráskutatás és -feldolgozás, Pauler Gyula a szigorú tárgyiasságú pozitivista típusú anyagkezelés terén lett fontos nevelő, Budenz József a finnugor kutatás, Vámbéry Ármin a török nyelvi-művelődési vizsgálódás, Goldziher Ignác az orientalisztika, Simonyi Zsigmond a leíró nyelvtan vonatkozásában lép együtt s kerül helyenként élére a nemzetközi tudományosságnak. Ha végiglapozzuk a tanácsülések akkori jegyzőkönyveit, nyugodtan mondhatjuk, hogy ez az egyetem többnyire a mélyen liberális Trefortnál is liberálisabb irányba igyekszik kormányozni az oktatást. Itt említjük Pulszky Ágostot, akinek szárnya alól került ki szinte az egész 20. századi radikálisliberális nemzedék. S a századfordulótól még inkább fölerősödik az oktatás liberális-radikális szelleme s egyben színvonala is. Egy liberális szellemű nagyváros, egy rohamosan polgárosodó ország méltó egyeteme ez. Nem volna azonban érthető az elkövetkező nehéz időkre a helyzetrajz, ha nem látnánk, hogy az agráriusok, majd a fiatal Tisza nevével jelezhető politikai polarizálódás idején az egyetemen is erős konfrontációk jönnek létre. Elég Beöthy Zsolt szellemére utalnunk. A korábbi retrográd irányok és egyéniségek hatása nélkül nem érthetnénk, mint lehetett a Trianon sokkjába kábult országban az egyetem a sovén, rasszista uszításnak távolról sem központja, de azért egyik el nem hanyagolható telepe. Egyúttal azonban az is megmutatkozott, mily erőt jelent az urbanitás, a civilitás, a demokrata autonómia, s a belőlük szülemlő liberális tradíció jelenléte. Hogy a Horthy-féle dzsentri-restauráció brutalitása és obskurantizmusa csak az egyetem peremén tudott megkapaszkodni, az ennek a „bűnös városnak" — ahogy Horthy titulálta a munkás- és a polgár- Budapestet — mégiscsak meglévő demokrata, liberális, szocialisztikus s a maga autonómiáját védő atmoszférájának köszönhető. Nem véletlen, hogy a bár konzervatív, azon belül azonban szabadelvűén toleráns Klebelsberg messzetekintő és küzdelmet vállaló, becsmérléseket elviselő erkölcsi fegyelmét és szervező energiáját elsősorban az egyetem java elméi támogatták. Klebelsberg oktatási elképzelései, bár jóval tisztességesebbek és humánusabbak a Horthy-világ átlag mentalitásánál, mégiscsak erősen kétarcúak, mert az állam akkori gondolatrendszeréhez is igazodtak. A népnek akart iskolát adni a miniszter, az egyetemet azonban elsősorban az úri középosztálynak szánta. S az oktatást alárendelte a hamis kultúrfölény eszméjének. így éppen az univerzalitást zárta ki. Mégis, a két háború közt nemcsak a természettudományos és orvosi oktatás tudta megőrizni a képzés szabadságát, hanem többnyire a jogi, sőt, rendszerint a bölcsészeti is. Nemcsak a liberális demokrácia eszményeivel taszító-vonzó belső küzdelemben elő nagy történész, Szekfű Gyula jutott el a jobboldal s a konzervativizmussal való tevékeny szembefordulásig, hanem még a statikus szemlélet kényelmére hajló Korniss Gyula is legalább a tiltakozásig. Kimondhatjuk, az ifjúság sajnálatosan tetemes része nem az egyetem hatására került jobboldali, sovén, rasszista befolyás alá, hanem sokkal inkább a demagóg módon váteszkedő literátor publicisztika befolyásának engedve. Mintahogy a numerus clausus szégyenletes eljárásának kezdeménye sem az egyetemről indult el. Horváth János vagy Hajnal István nem kutatta soha senkinek a származását, hogy abból nemzeti mivoltának és erkölcsének értékére következtetéseket vonjon le. Anáci megszállás alól való felszabadulás után, a társadalom gyökeres átformálása idején, érthető módon, nem az egyetemre esett az első újító pillantás. Még az oktatás szerkezetén belül is az alsó és középfoknak kellett előbb gyökeresen megváltoznia. Az egyetemi oktatás először úgy érzékelte a nagy fordulatot, hogy hallgatóinak jelentős része vagy éppen többsége immár azoknak a rétegeknek gyermekeiből került ki, amelyek előtt korábban anyagi, mentalitásbeli, strukturális okokból csak kivételesen nyílott meg kapuja. Majd a tananyag korszerűsítése s az oktatói állomány részleges kicserélődése következett be. Mire azonban a valódi, az alkotó, az állandóan önmagát korrigáló kritikai marxizmus szellemében való megújításra kerülhetett volna sor, beléptek a személyi kultusz évei, amelyek például a szociológiát burzsoá áltudománynak minősítették, a természettudományokra Liszenko tudománytalan szemléletét akarták ráerőszakolni, a történettudományt a Négy évszázad küzdelme brosúrájának szintjére szorítani, az esztétikát egysíkú didaktikává szimplifikálni, a jogot voluntarista ad hoc 25