Budapest, 1985. (23. évfolyam)

1-2. szám január - IRODALMI ÖSSZEÁLLÍTÁS

GABOR ANDOR KASSAK LAJOS Budapest Partizánlányok A pince mélyéből, nyirkos homályból Napfényre vánszoroghatsz városom, Vértől vörös, koromtól fekete Orcáidat könyemmel hadd mosom. Örömkönnyemmel, mert láncod lehullt, Szabadság fénylik sápadt homlokodra, Rabszolgatartóid holtan hevernek, Nem védi őket már barlangok odva. Kilépsz a napra s elkínzott tüdődbe Lélegzetet veszel, mélyet, nagyot: Szemedben már nem tűzvészek visszfénye, De újra élet szikrája ragyog. S az első szózat, mely ajkadra buggyan, Első igéd a háláé legyen, Azoknak, kik béklyóidat letörni Eljöttek, át pusztán, erdőn, hegyen. A második szavad legyen vad átok, Azokra, kik ezt művelték veled, Kik megkötöztek s hogy véred csapolják, Késsel vágták át lüktető ered. Átkod legyen súlyosabb, mint az ólom, Csapjon gálád pribékjeid fejére, S fogadd meg szentül, hogy minden bitangnak Kamat kamatjával meglesz a bére. Mint a legendák főnix-madara, Úgy kelj ki hamvaidból, Budapest, Szined legyen megújhodás szine, Mit rád szabadság hajnalpírja fest. Gyógyítsd be száz tépettszáju sebed, Erős légy, hogy megállhasd bosszúdat, Hogy hóhérjaid hulláin keresztül Megnyisd a szebb jövő felé utad. Legyen ez az ének a lányoké akiket szeretnek a fiúk lágy kalácsból és szerelemből fonjunk köréjük időtlen láncot. Tudjuk, szenvedtek ők is eleget milyen félelmeket éltek át milyen magányt, hol vér volt, csak vér hol rózsa nélkül nőtt a kék tövis. Házuk ablaka sötét volt nappal s az erdőbe jártak aludni a fiuk nevét elfeledték ha tőrbe esett közülük egy is. Ó ezek a lányok mások voltak mint a búbánat virágai fegyvert rejtegettek keblükben szemükben jövőnk tüze lobogott. Legyen most övék a hű szerelem részegítő aranyszín bora galambszemük pillantson ránk is akik szépségüket énekeljük. JANKOVICH FERENC Sej, a mi lobogónkat Mert van jövő és van feléje út, És van magyar, ki túd még járni rajt! Ki nem csüggeszti fáradtan fejét, S körömmel is felás termő talajt. Annak szavára adj most, városom, És rügy fakad ki megtépett faágon, És lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér, És lesz még egyszer ünnep a világon! 1945. február 16. Sej, a mi lobogónkat fényes szelek fújják, sej, az van arra írva: Éljen a Szabadság! Sej, szellők, fényes szellők, fújjátok, fújjátok — holnapra megforgatjuk az egész világot. 29