Budapest, 1985. (23. évfolyam)
7. szám június - P. Szabó Ernő: Kell-e több kultúra?
Kell-e több kultúra? „Reggel a Horváth-kert vala nyitva, melyben Moreili úr zenekara játszott. A budai Városmajor pedig olly tele volt gyönyörű néppel, hogy a fősétányon alig lehet mozognunk. Többféle hangászkarok mulattaták a tarka tömeget. Délután a Zugliget is sok kocsizót és gyalogost fogadott be árnyai közé, mellynek lombjaiban a derék Vajda fekete hangászai fülbájolólag csattogának" — így tudósít a pest-budai nyár vonzó eseményeiről — vagy még vonzóbb eseménytelenségéről — egy száznegyen évvel ezelőtti jelentés, a Honderű című folyóirat egyik 1843-as cikke. Nyár, meleg, gyönyörű tarka tömeg, mulattató hangászok. Kell-e ennél több? A sétányon német, magyar szó, de bizonyára nem hiányoztak a horvátul, szlovákul vagy éppen románul megszólaló hölgyek, urak sem. Idilli kép. Turistacsalogató. Lazításra, kikapcsolódásra csábít, a test, a gyomor gyönyörűségeivel hívogat, de a zene szépsége, a „fülbájoló csattogás" a valóságtól, a hétköznapoktól való elszakadás lehetőségét ígéri. S mit kívánhat mást az idegen országbeli turista? Mit kíván a turista? A kérdésre egyetlen lehetséges választ ismerek: turistája válogatja. Pihenni, jót enni, inni, nézelődni, vásárolgatni, napozni, úszni, hegyet mászni, síelni, hangversenyre menni, a „honos" polgárok életkörülményeivel ismerkedni — és sorolhatnám tovább azokat a kívánságokat, amelyek egyformán elfogadhatók. Az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen növekedett a nemzetközi idegenforgalom, s az útra kelőt a legkülönbözőbb célok, szempontok vezetik a megválasztott országtól, a kínált lehetőségektől, saját érdeklődésétől és pénztárcájától függően. Éppen úgy akad köztük egynapos bevásárlásra, kedélyes esti sörözésre érkező turista, mint konferenciára, tanulmányútra jövő szakember, sőt, olyan utas is, aki elsősorban az adott ország, kulturális, művészeti értékei iránt érdeklődik. Vajon a mi országunkba csak azok az értékek vonzanák a turistákat, amelyek sokáig prospektusaink címoldalát díszítették: a cigányzene mellett elfogyasztott disznótoros vacsora és a jó borok? Vagy tudomásul vettük — amit Amerigo Tot szobrászművész így fogalmazott meg: ,,... a magyar kulturális élet egyike a világon a leggazdagabbaknak?" Mire kíváncsi, mire lehetne kíváncsi az idegen Budapest kulturális, művészeti értékeiből, s mit teszünk azért, hogy érdeklődését felkeltsük, vagy éppen az ismerkedést megkönnyítsük? E kérdés nem csupán a hivatásszerűen művészetekkel foglalkozó újságíró számára fontos, hanem az idegenforgalommal törődő intézményeknek is. A válasz a következő évtizedek munkájának eredményességét döntheti el, hiszen egy újabb kérdés adódik belőle: fejlesszük-e más területekhez — például a gyógyászati vagy vadászati turizmushoz — hasonlóan az idegenforgalmi jelentőségű kulturális szolgáltatásokat, s ha igen, mi módon? Kultúra és idegenforgalom Hazai mércével mérve, persze, az sem kevés, ami van és néhány évvel ezelőtt volt: műemlékeink, főként a Várnegyedben; múzeumaink, néhány európai hírű remekművel; világszínvonalú budapesti zenei élet; színvonalas néptánchagyományainkat őrző, továbbfejlesztő együttesek; sok kitűnő művészeti kiadvány és hanglemez — s mindez olcsón. Kell-e ennél több? Nyilvánvalóan igen. Mert ami van, volt, az — tudjuk — néhány kivételtől eltekintve még nem világszínvonalú. Márpedig az utóbbi években egyre több szó esik a kulturális szolgáltatások minőségéről, vonzerejéről. Arról, hogy értékeinkkel ne csak spontánul kerüljenek kapcsolatba az idelátogató külföldiek, hanem úgy is, hogy hónapokkal utazásuk előtt beilleszthessék a programjukba, annak vonzó részeként. Ahogyan ez a világ más részein tapasztalható. A képhez hozzátartozik, hogy a Magyarországra irányuló idegenforgalom jelentősen megnőtt a hetvenes évek második felére, s az ideérkezők fogadása, ellátása a régi szemléletmóddal, módszerekkel lehetetlen Budapesten is. A hetvenes évek végén nálunk is előtérbe került a minőségi turizmus, az UNESCO mexikói és az Idegenforgalmi Világszervezet manilai tanácskozásának szellemében egyre több szó esett a kulturális és idegenforgalmi intézményrendszer jobb együttműködésének szükségességéről. Részben a kulturális turizmusban rejlő gazdasági lehetőségek miatt, részben — s végső soron ez a fontosabb — azért, mert az egy-egy népről, városról kialakított képen a legfontosabb vonásokat éppen a kultúrával kapcsolatos élmények adják. A színvonal emelésének igen sok tényezője van, szállodák és kulturális intézmények (Budapest Sportcsarnok, kongresszusi központ) építésén kívül. Az új koncepció 1978 körül alakult ki. A Belkereskedelmi Minisztérium Országos Idegenforgalmi Hivatala azóta is a magyarországi kulturális turizmus ügyének legfontosabb támogatója, számos rendezvény mecénása. A folklór még mindig igen fontos vonzerő, csak éppen nem vigyáznak mindenütt a tisztaságára, a műsor színvonalára — különösen vonatkozik ez a megállapítás a vendéglátó helyeken tartott bemutatókra. E tekintetben nagyobb szerepet vállalhatna az Országos Rendezőiroda, nagyobb figyelmet kaphatnának az amatőr népi együttesek, ahogyan a Népi Iparművészeti Tanács is erőteljesebben befolyásolhatná a népművészet által inspirált, és az üzletekbe kerülő tárgyak színvonalát, választékát. Kevés a kiváló minőségű népművészeti tárgy, ahogyan kevés a Budapestet népszerűsítő, idegen nyelvű könyv, népzenei lemez, múzeumi tárgymásolat. A múzeumokkal, műemlékekkel kapcsolatban más hiányosságokat is megfigyelhetünk: kevés a propaganda, az idegen nyelvű tájékoztató tábla, felirat, katalógus. Szinte mindenütt hiányzik a gépi tárlatvezetés. Legyenek mégoly vonzóak múzeumaink, a külföldi látogató az élmények mellett az apró csalódások emlékét is magával viszi. Kulturális értékeink közül azok a leghozzáférhetőbbek a külföldiek számára, amelyek nem kötődnek a nyelvhez: a zene, tánc, képzőművészet. Ez természetes. A rendezvényekkel kapcsolatos anyagi gondok valószínűleg változatlanok, hiszen gyakran esik szó tőkés valutában fizetendő jogdíjról, gázsiról, a műalkotások szállítási, biztosítási költségeiről. E gondok megoldásában azonban az Országos Idegenforgalmi Hivatal egyre jobb partnernek bizonyul. Neki is köszönhető például, hogy a Madách Színházban színre vihették a külföldiek előtt is oly népszerű Macskákat. Ez az intézmény támogatta többek között a Don Carlos vígszínházi előadását, a Budapesti Fesztivál Zenekar létrehozását, a Győri Balett budapesti fellépéseit, az Interbalett előadásait vagy a Nemzeti Galériában rendezett koncerteket. Mit kínálunk a külföldieknek? A főváros kulturális kínálata — az egész évet tekintve — az utóbbi fél évtizedben egyre színvonalasabbá vált, bár néhány problémát mintha egyszerűen „nem lehetne" 11