Budapest, 1985. (23. évfolyam)

6. szám május - Dr. Beck Béla: A gyógyító víz

aránya. Az 540 ezer köbméter/nap kapacitásúra tervezett észak-pesti telepet további három ütemben fejlesztik, mégpedig fokozatosan, a felvezetett szennyvizek mennyiségének arányában. A II. ütem építésének megkezdése a VII. ötéves terv feladata, s üzembe lépésével megduplázódik a tisztítókapacitás. A II. és a további ütemek beruházási költségét jelentősen csökkenti, hogy az I. ütemben a belső hálózatok, magasépítmények, kiszolgáló létesítmények stb. eleve a fejlesztést figyelembe véve épültek meg. A szennyvíztisztítási program VII. ötéves tervi fő feladata ezenkívül az angyalföldi vízgyűjtő terület szennyvizeinek felvezetése. Ezen a területen a csatornahálózat ki van építve, az átemelőtelep azonban, amelyből most közvetlenül a Dunába jut a szennyvíz, rekonstrukcióra és bővítésre szorul. Innen 3,5 kilométer hosszú, 1200 milliméter átmérőjű nyomócsőpáron tízméteres „magasságba" kell felvezetni a szennyvizet a Palotai-szigeti tisztítóműhöz. Ez a „kisebb" beruházás 600 millió forintba kerül. De feltétlenül meg kell építeni, mert naponta mintegy 250 ezer köbméter szennyvíz gyűlik össze ezen a területen. Emellett még „rákapcsolják" Rákospalotának és környékének vízgyűjtő területén keletkező szennyvizeit is. A kérdésre, hogy mi van a szennyvízben, ami annyira veszélyes, amiért ilyen hatalmas összegeket áldoz tisztítására a főváros, Kovácsvölgyi József főosztályvezető azt válaszolja, hogy a szennyvíz egyre töményebb, egyre agresszívabb, emberre és környezetre egyaránt ártalmas. Éppen ezért a „purgatóriumba" érkezésétől a megtisztulás valamennyi fázisában ellenőrzik. A napi több száz minta feldolgozására alkalmas központi laboratóriumban kémiai, biológiai és bakteriológiai vizsgálatokkal mérik a tisztítás hatékonyságát. A tisztított szennyvíz nyomóaknán keresztül jut a Duna sodorvonalába. Ebből az aknából veszik a mintát a szakemberek. S ha a szennyező anyagok meghaladják a jogszabályban előírt értéket, a vízügyi hatóság szennyvízbírsággal sújtja az üzemeltető Csatornázási Műveket. Az elmúlt évben a vállalat 61 millió forintot fizetett. De keményen büntették a csatornákat szennyező ipari üzemeket is. És a gyárak fizetnek. Az egyik nagyvonalúan, a másik fogcsikorgatva, a harmadik pedig megpróbál kitörni a „bűvös körből", mert a csatornabírság összege progresszíven emelkedik. Mit tehetnének a gyárak? Előtisztító berendezést kellene építeniük a termelésükre jellemző káros anyagok kiszűrésére, mint amilyen például a bőrgyárakban a króm. Erre azért is igen nagy szükség volna, mert az észak-pesti tisztítómű átlagos szennyezettségre van programozva, tehát a koncentrált ipari szennyvizek „elronthatják" azt is, ami még hatékonyan tisztítható. Az előtisztító berendezések drágák, s általában nincs rájuk pénz. De ha mégis van, s nem hiányzik a jóakarat sem, olykor kiderül, ez kevés. Három újpesti bőrgyár összefogott, s 1984 végére elkészült a közös előtisztító mű. Három-négy nap múlva azonban leállt. Nem a berendezése romlott el. A visszamaradt iszapot ún. veszélyes hulladéknak minősítették, amelynek folyamatos elhelyezésére nem akadt egyetlen hely sem az országban. Azóta a drága pénzen épült létesítmény áll, a gyárak tovább fizetik a csatornabírságot, a veszélyes iszapot pedig zárt konténerekben, tekintélyes bérleti díjért őrzik valahol... Nos, olykor meglehetősen groteszk módon „érvényesül" a környezetvédelmi szempont. Mert a szennyvíztisztító — amint az eddigiekből egyértelműen bebizonyosodott — környezetvédelmi létesítmény is. OSZLAY ISTVÁN A gyógyító víz A Kárpát-medence sajátos geológiai adottságai révén hazánk igen gazdag termális gyógyvizekben. E természeti kincs pontos felmérésére 1974—1978 között átfogó tanulmány készült az ENSZ finanszírozásával. Termálvizeinknek magas az energiatartalma és kitűnő természetes gyógyhatása van, méltán adta a kutatás irányítója az eredményeket ismertető könyvének a Magyarország páratlan természeti kincse címet. A termális gyógyvizek tekintetében Budapest kétségtelenül az első helyen áll a világon. Nem véletlen tehát, hogy szakmai körökben és a sajtó hasábjain vissza-visszatér a kérdés: vajon jól és kellően hasznosítjuk-e egyedülálló természeti kincsünket. A természetes gyógymódok újjászületése, a turizmus és a szabadidő növekedése miatt az utóbbi időben nagyobb a külföldiek érdeklődése is. Ez ad mindennapi aktualitást annak, hogy foglalkozzunk a gyógyvizek hasznosításával. A tudomány egyre jobban kivallatja a múltat. Budapest egyike a legrégebbi európai településeknek, valószínűleg az itt fakadó termálvizek miatt. Az első települések nyomai még a csiszolt kőkorszakból erednek. A fürdőélet első emlékei a római birodalom korszakából maradtak fenn. Az utóbbi évek sikeres régészeti kutatásai közül kiemelkedik az Árpád-híd budai feljárója alatt 1984-ben feltárt római kori fürdő. A már régebben előkerült fürdőmaradványok mérete és művészi kialakítása is azt bizonyítja, hogy a rómaiak igen magas szintű fürdőkultúrát és fürdőépítészetet honosítottak meg. A feltárt fürdők mind az északi, a mai Római-fürdő környékének területén felszínre törő langyos karsztforrások vizére épültek, illetve azokból látták el őket a szükséges fürdővízzel. Érdekes, hogy ebből a korból fürdőmaradványt, a budai meleg hévizek feltörési területén ez ideig nem sikerült feltárni. Maradandó fürdőemlékeink vannak a török hódoltság időszakából. A török által épített fürdők viszont már a budai hévizekre épültek a Gellérthegy és a József-hegy lábánál. Ezeket a fürdőket is a természetes úton feltörő langyos és meleg karsztvizek táplálták gravitációs úton, tehát a szükséges fürdővíz külön energia felhasználása nélkül jutott el a felhasználás helyére. A török kiűzése utáni időből nincs említésre méltó adat a budai fürdőkről, amelyeknek újabb fejlődési időszaka kezdődik a 19. század második felében. A késés okát valószínűleg a Habsburgmonarchia politikájában kell keresni, mert ugyanakkor a mai Csehszlovákia és Erdély területén ugyanebben az időszakban virágzó fürdőélet volt, és sikerrel fejlődtek Karlsbad, Pöstyén, Trencsén-Teplice, Szováta és Tusnád fürdőhelyei, hogy csak a legismertebbeket említsük. A budai fürdők újjászületése A budai fürdők közül elsőként — a 19. század közepén — a Császár fürdőt korszerűsítették. Hild József neves építész tervei alapján teljesen újjáépítették, megőrizve a korábbi török fürdőmaradványokat. Ugrásszerű fejlődés csak azután kezdődött, hogy Zsigmondy Vilmos bányamérnök mélyfúrások útján hévizeket hozott felszínre. A margitszigeti fúrásnál 1868-ban feltárt hévízre épült az Ybl Miklós által tervezett Margit fürdő. A városligeti mélyfúrásoknál (1878) feltörő 74° C-os hévízzel táplálták a Nádor-szigeten létesített artézi fürdőt. A József-hegy lábánál 1893-ban épült az akkori idők korszerű fürdője, a Lukács, mely rövid idő alatt igen jó hírnevet vívott ki magának a reuma gyógyítása terén. Ezek után két évtizednek kellett eltelnie az újabb korszerű fürdő építéséig. Az 1913-ban megnyílt Széchenyi gyógyfürdő méreteiben még ma is impozáns látványt nyújt, és figyelembe véve az évente több mint kétmilliós vendégforgalmat, a legnagyobb fürdők egyike a világon. 1918-ban nyílt meg a reprezentatív Gellért gyógyfürdő, egybeépítve 10