Budapest, 1985. (23. évfolyam)

6. szám május - Oszlay István: Szennyvizek a „purgatóriumban”

NEGYVENMILLIÁRDOS PROGRAM Szennyvizek a „purgatóriumban Három újpesti bőrgyár összefogott, s 1984 végére elkészült a közös előtisztító mű. Három-négy nap múlva azonban leállt. Nem a berendezése romlott el. A visszamaradt iszapot ún. veszélyes hulladéknak minősítették, amelynek folyamatos elhelyzésére nem akadt egyetlen hely sem az országban. Azóta a drága pénzen épült létesítmény áll, a gyárak tovább fizetik a csatornabírságot, a veszélyes iszapot pedig zárt konténerekben, tekintélyes bérleti díjért őrzik valahol... A fővárosunk föld alatti világát behálózó közművek rendszerében a szennyvízelvezetésnek — a csatornázásnak — kétezer éves története van. A legismertebbek az aquincumi egykori légiós tábor és polgárváros területén működő vízügyi létesítmények — a vízvezeték-hálózat és a szennyvizet, csapadékot elvezető különféle csatornák —, s a fennmaradt emlékek arra utalnak, hogy összefüggő rendszert alkottak. Kovácsvölgyi Józsefnek, a Fővárosi Csatornázási Művek fejlesztési főosztályvezetőjének nem kell ilyen „messzire mennie". Ha kitekint a belvárosi székház ablakán, átellenben, a Március 15. téren feltárt római kori romkert leletei is emlékeztetik a pannóniai városok közművesítésére. A szennyvízelvezetés azonban már akkor is „mostoha testvére" volt a vízvezetéknek. ,,Könnyebb volt ugyanis a vízvezeték építése, mint a szenyvíz elvezetésének műszaki megoldása. Ez az oka annak, hogy magában Rómá-