Budapest, 1985. (23. évfolyam)

1-2. szám január - Vörös Károly: Nagyváros születik

Budapest évgyűrűi Nagyváros születik A város úgy fejlődik, ahogyan a fa nő, évtizedeken, év­századokon át, új meg új egymásból növő és egymásra rétegződő évgyűrűket teremtve — 5 évgyűrűinek min­den új rétegével erősebb és ellenállóképesebb a viha­rokkal szemben. A 17. század legvégén, a város­fejlődés menetét mindenféle szem­pontból megtörő másfél százados oszmán uralom megszűntével veszi kezdetét Pest-Buda immár megsza­kítás nélkül napjainkig nyúló útja, fejlődése. A városok a Duna mind­két partján romokban hevernek, lakosságuk (mely nem volt a török előtti régi fővárosok lakosságának utóda) elpusztult vagy elmenekült, de megmaradt az, ami e helyet már a rómaiaknak — és utoljára a tö­rök hatalomnak — is oly fontossá tette: elhelyezkedése a Kárpát­medence közepén, a kiváló dunai átkelési lehefőségnél összefutó utak csomópontjában. Ez a helyze­ti előny és az általa kínált különle­ges közlekedési és általában gazda­sági lehetőségek lesznek azok, me­lyek körül az éppen hogy felszaba­dult testvérvárosok új élete megin­dul, kibontakozik, hogy azután e lehetőségek kiteljesedve további új meg új városszervező, városfejlesz­tő lehetőségeket teremtsenek, majd a már ezek által teremtett további alkalmakon keresztül lassan, szívó­san, feltartóztathatalanul kiszéle­sítsék, naggyá növeljék, hatalmas­sá tegyék a várost, egyre több, egy­re szélesebb körű városi, majd nagyvárosi feladatok ellátására és ilyeneknek a megteremtésére is ké­pessé. Hosszasan, bonyolultan kapcsolódó, összefonódó elemek egymásra rétegződése ez: ahogyan a fa nő, évtizedeken, évszázado­kon át, új meg új egymásból növő és egymásra rétegződő évgyűrűket teremtve — s évgyűrűinek minden új rétegével erősebb és ellenállóké­pesebb a viharokkal szemben. A lehetőségek időben első, ala­pozó városszervező rétege csaknem azonnal a török kiűzése után érez­teti hatását — ha sokáig meglehe­tősen szerény mértékben is. A vá­rosok korúi keskeny, majd szélese­dő sávban megindul a föld feltöré­se, s a szántók és legelők között megépülnek az első kezdetleges majorságok. Termőre fordulnak a városokat övező hegyeken, dom­bokon az újonnan ültetett szőlőtő­kék, termésük az ország legjobb hírű borai közé fog tartozni. Csak­hamar kialakulnak a kézműipar fe­udális szervezetei, a céhek is, és — ami a döntő fordulatot jelenti — békésebb idők bekövetkeztével ki­bontakoznak és benépesülnek Pest egykor, már Mohács előtt is, oly híres nagy vásárai, évről évre egyre messzibb vidékről vonzva ide az embereket. Az ország főhivatalai még sokáig Pozsonyban működ­nek, de egyetlen közintézményt, a legfelsőbb bíróságot: a hétszemé­lyes táblából és a királyi táblából összetett királyi kúriát 1723-ban Pestre, az ország központjába he­lyezi a kegyes uralkodói akarat, könnyebben elérhetővé teendő azt az ország lakosok számára. Mind­két városban megnyitják kapuikat és gyorsan benépesülnek az első e­lemi iskolák, majd a diákjaikat messzebbi vidékről is vonzó közép­iskolák. Egyidejűleg mindennek egyszerre oka és okozataként meg­gyorsul a népesség beáramlása: alig 40 évvel a testvérvárosok felszaba­dulása után, az 1730-as évek elején a három város összlakossága 25 ezer körül jár. E lakosság egyre in­kább differenciálódik foglalkozás és vagyon szerint, az erősödő és szélesedő kereskedelmi központ bázisán. És szélesednek az élet­móddal szembeni igények: a céhek­ben űzött iparok száma az 1750-es évekre eléri a 160-at, közülük nem egy már olyan, amelyből az egész országban is alig találunk néhá­nyat. A házak száma is nő; temp­lomtornyok ütik ki sisakjaikat a házak közül. Pesten hatalmas menház épül rokkant katonák szá­mára, s Budán, lerombolva a kö­zépkori palota utolsó romjait, új királyi palota. A városok kezdenek túlterjedni a városfalakon, amelye­ket a török kiűzése után újból fel­építettek a középkori bástyafalak alapjain. Elsőként Pest a későbbi Terézvárost kialakító terjeszkedése indul meg. Budán ismét benépesül a Váralja: a Víziváros és a Gellért­hegy oldalán felkúsznak a Tabán szegényes házsorai. A Duna két partját a 17. század vége óta repü­iőhíd köti össze, biztosítva a váro­sok állandó, ha nem is gyors kap­csolatát. A városfejlődés bontakozása, erősödése a hetvenes évekre megte­remti alapjait a városfejlődés má­sodik, mintegy fővárosszervező ré­tegének. A város ekkor már alkal­mas arra, hogy 1777-ben Mária Te­rézia a határszéli kisvárosból, Nagyszombatból ide helyezze át az egyetemet. Az igazságszolgáltatás után a növekedésnek ezzel az új ré­tegével immár a művelődés orszá­gos központja is Pest-Budára tevő­dik át, s az egyetemnek az ország belsejébe, központjába helyezésé­vel az eddiginél sokkal szélesebb társadalmi rétegek számára válik hozzáférhetővé a magas műveltség. Alig telik el újabb néhány év, s a testvérvárosok valódi fővárossá, az ország kormányzati központjává válnak. II. József ugyanis Po­zsonyból Budára helyezi át az or­szág legfőbb közigazgatási hivata­lait: a Helytartótanácsot és a pénz­ügyeket intéző Magyar Kamarát, valamint a magyarországi Főhad­parancsnokságot, és majd ide teszi át székhelyét az ország legmaga­sabb rendi méltósága, a nádor. Bu­da 1792-ben koronázó várossá is lesz: itt koronázzák meg I. Ferenc királyt, még ha fiát és utódját is­mét Pozsony koronázza majd. Né­hány évig itt tartja üléseit az or­szággyűlés: ezzel a város politikai központtá válik, miközben az e­gyetem Pestre költözik. A testvérvá­rosok szellemi életében, a megsza­porodó képzett hivatalnokság és művelt polgárság igényeire is vála­szolva, megjelennek a német, majd a magyar nyelvű színjátszás első társulatai, s a felvilágosodás esz­méi, amelyeket a helyi szabadkő­műves páholy és a könyvesboltok mellett kialakuló „olvasókabine­tek" is terjesztenek. A pesti piaris­táknál kibontakozó színvonalas természettudományos oktatás és az egyetem kibővülése a kultúrmérnö­köket képző, majd az állatorvosi tanfolyamokkal; a Széchényi Könyvtár megalapítása oda vezet, hogy a századfordulóra Pest-Budán megsokasodnak az új, pol­gárias életmódot igénylő és megho­nosító értelmiségiek. Érthető, ha ebben a környezetben visszhangra találnak a francia forradalom radi­kális eszméi, és immár nem csak az intézményes politizálás keretei kö­zött. Pest-Buda szolgál központjá­ul a magyar jakobinusok szervez­kedésének, és egyúttal az elnyomás színhelye is. Átalakulásnak indul az épített város képe is: a két város partjait 1767 óta nem a kompszerű repülő­híd, hanem (a jégzajlást leszámít­va) állandóan működő hajóhíd kö­ti össze. A századfordulóra eltűn­nek a városfalak, és lebontják az utolsó városkaput: külvárosaiban épül tovább a város. Ennek jegyé­ben indul meg a század végén a ké­sőbbi Lipótváros telkekre osztása és ezek áruba bocsátása: néhány évtized alatt majd itt fog kiemel­kedni a város legmodernebb, lege­legánsabb negyede. És ha a városokban még virul­nak is a céhek, sőt, az így tovább növekvő és még erősebben diffe­renciálódó népesség igényeinek megfelelően új meg új iparágak je­lentkeznek — de velük párhuza­mosan az 1770-es évektől megje­lennek az első manufaktúrák. Ezen a ponton kezdi meg a város útjá­nak harmadik, sokoldalú, a polgá­rosodás irányába mutató szaka­szát. Mert a 18—19. század fordu­lójával meggyorsuló fejlődésének alapját egyre határozottabban már nem az intézmények odatelepítése szolgáltatja. A napóleoni háborúk korában ugyanis ugrásszerűen megnövekszik Pest eddig is nagy kereskedelmi jelentősége: a hatal­mas hadseregek ellátása, majd a Nyugat-Európa és Levante tengeri összeköttetését megszakító konti­nentális zárlat fokozza a keresletet a nyerstermények iránt, megsok­szorozza a dunai víziút jelentősé­gét. Mindkettőnek Pest lesz a ha­szonélvezője: hagyományos nagy­vásárainak forgalma hatalmasra nő, és a várost az európai gazda­ságba valójában most bekapcsoló szálak a háborús konjunktúra el­múltával sem oldódnak el: ha érvé­nyesülésük a magyarországi, alap­jukban még feudális viszonyok kö­zött sok akadályba ütközik is. Ha a kontinentális zárlat bukása ismét a tengerre terelte is a kereske-16

Next

/
Oldalképek
Tartalom