Budapest, 1985. (23. évfolyam)

1-2. szám január - Zolnay László: Leomló és épülő falak

Budapest évgyűrűi A Duna menti rómaiság négy békés évszázada Azzal, hogy Pannónia a római birodalom határterületévé vált, a Duna-táj egyszeribe az ókori világ legmagasabb civilizációjának sugárzásába került. A Limesz katonai védelme megkövetelte a mögöttes tartomány, Pannónia provincia római mintájú gazdaságának, társadalmának, közlekedésének, településhálózatának megszervezését. Pannóniát négy évszázadon keresztül tartja kezében a római birodalom. Kőből építik meg a Limesz őrtornyainak, táborainak Duna menti erődrendszerét. Rendre megépülnek — szabályos tervek alapján — a Dunántúl városai, kövezett hadiútjai. (Jó részük felett mai útrendszerünk helyezkedik el.) A városokban vízvezetéket, fürdőket, cirkuszokat építenek. Aquincumunk őrzi valamennyi római kori intézményének kőbe dermedt emlékét. Róma Pannóniába — csakúgy, mint a többi provinciába — nemcsak az anyagi-gazdaságitechnikai fellendülést hozta meg, egy igen emlékezetes politikaitársadalmi-kormányzati szokást is inaugurált: türelmes, toleráns volt a provincia nemzetiségi és vallási kérdéseiben. S nemcsak a technika vívmányai váltak az ittélők közkincsévé: a legkülönbözőbb kultuszoknak, vallásoknak is szabadságot adott. Hiszen Mithrasz keleti kultusza éppen úgy betört ide, mint ahogyan az ókeresztények kantilénái is fel-felhangzottak. És négyszáz esztendőn át — visszaverve kvádok, markomannok támadásait — Róma békéje, a Pax Augustanea honolt itt. 410 táján azután — fél századdal a birodalom teljes összeomlása előtt — megdőlt a rómaiak pannóniai uralma. Ekkortól a rómaiak konszolidált civilizációja helyébe további négy-öt évszázadra a népvándorlás egymást űző s egymást váltó népei léptek. Ezekben a századokban azután mindaz megsemmisült, amit Róma négy évszázadon át felépített. Ezek a népek nem használták, vagy éppenséggel lerombolták a rómaiak városait, kőházait, vízműveit, táborait. A Dunántúl városromjait, kövezett útjait felverte a gaz. A népvándorlás viharában A hunok, majd az avarok (s a korai magyarok) életmódjára két egykorú mondás jellemző: — gyűlölik a házat, mint a koporsót... — lóhátról csinálják a politikát... Ezeknek a keleti népeknek — hunoknak, avaroknak — mind szokásaik, mind társadalmuk szerkezete tökéletesen eltért a pannóniai rómaiak civilizációjától. A kőházakat felváltotta a sátor, a jurta; földművelő rétegük földbe ásott putrikat lakott. Amikor a VIII. század végén Nagy Károly összezúzta az avarok 14 birodalmát — átmenetileg — tájunk újra egy magasrendű nyugati civilizáció keleti peremére került. Ezt a frank protektorátus alatt álló szláv behatolást azután hamarosan egy új — ugyancsak keletről jött — nép vad rohama törte meg: az új hódítók a magyarok voltak. Magyar századok A magyar honfoglalás első százada után, az ezredforduló hajnalára új rend — a magyar állam rendje — rakta le Óbudán, Felhévízen, Pesten azoknak a kőházaknak, templomoknak, erődfalaknak alapjait, amelyeknek romjain mai fővárosunk nyugszik. A XI. századi pogánylázadások után — ezeknek ostora ugyancsak tájunkon csattant — a román kori Magyarországot, vele Pest, Óbuda peremterületeit 1241/42-ben a tatárjárás égette fel. Ekkor pusztult el az a kis hegyi falu is — Minor Pest, ,,Kis-Pest" volt a neve —, amelynek maradványait a budai Várhegy déli részén az elmúlt tizenhét év alatt tártuk fel. Az Árpád-kor első századaiban az egyik városmag, Pest (a másik Óbuda volt) még Duna-ágakkal, mocsarakkal övezett szigetcsoport; a mezőgazdasági terület az átellenes, jobb parti Minor Pest, „Kis-Pest", a hegyek övezte mai Buda volt. A tatárjárás után megalapított új fővárosnak, Budának — s az egy ideig Buda alvárosává süllyedt Pestnek — új kőházait, városfalait ismét csak felperzselt, romba dőlt települések hamvaira építik. S az iker-főváros — a két-egy főváros —, Pest és Buda sorsa, belháborúkat, villongásokat leszámítva, a török kor kezdetéig (1541) káprázatosan felível. Olyan három évszázad ez — 1241—1541 —, amelyhez csak a pannóniai rómaiság századai hasonlatosak. Ebben a virágkorban a középkori tudomány, művészet és technika újra eléri — ezer esztendő után — azt a műveltségbeli szintet, amely a rómaiak Pannóniájában feltündöklött. Eléri ezt a középkori Buda is, sőt, itt-ott, technika dolgában meg is haladja. (Gondoljunk csak Hess András budai könyvnyomdájára, óraszerkezetekre, a takácsok manufaktúráira vagy Mátyás mesterének, Chimenti Camiciának remekművére, a közlekedőedények törvénye alapján működő budai vízvezetékre, a dunai vízemelő szivattyúkra.) A török foglalással — százötven esztendőre — más világ virradt erre a tájra. Lehullanak a toronykeresztek. S a történelem kegyetlen ritmusa szerint a pusztulás másfél évszázada borul Pestre, Budára. A megismétlődő felszabadító ostromok — s ezeknek sikeres tetőzé^ se, az 1686. évi hadjárat — még azt is elpusztítják, amit a török világ megőrzött, amit az Árpádok, Anjouk, Zsigmond, Mátyás s a Jagellók fényes Budájából meghagyott, avagy éppenséggel a török épített. ZOLNAY LÁSZLÓ