Budapest, 1985. (23. évfolyam)

4. szám március - Telepy Katalin: Szivem a német öltözet alatt magyar és bizony hazaszerető

A becses kincsek közé tartozik a kiterjedt levelezés. A fennmaradt másolatok és válaszok tanúsítják, hogy számtalan neves kortársával volt kapcsolata Benedek Marcelltől Balázs Béláig, Max Webertől Thomas Mannig. Azon túl, hogy az archívum gyűjt mindenféle Lukáccsal foglalkozó megnyilatkozást, publikációt, a tárgyi emlékek gyarapítását is szem előtt tartja. Nemrég vásárolták meg például külföldről azt az íróasztalt, amelyiken a fiatal Lukács A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika címen ismert nagy művét írta. Az archívum kiadói tevékenységet is folytat. Az Akadémiai Kiadó segítségével folyamatosan publikálja a hagyatékban fennmaradt kiadatlan szövegeket. Archívumi füzetek címmel pedig sorozatot szerkeszt Lukács reprezentativ szellemi kapcsolatairól, művei körüli vitákról. Mindezeken túl kutatóhely, ahol megfordulnak a hazai és külhoni Lukács-kutatók, hiszen komoly, tudományos értékű munka nem képzelhető el az itt felhalmozott források és háttéranyagok tanulmányozása nélkül. Végül pedig múzeum is, hiszen őriz valamit a hely régi szelleméből. Abból, hogy ez a négyszoba-hallos lakás egy világot átfogó elme otthona volt két és fél évtizeden át. Egyszóval kilátó. Ahonnan nemcsak a Dunára és a túloldal dolomitszikláira, a pálmaágat tartó, békét hirdető szoboralakra nyílik pazar kilátás, hanem tágabb értelemben az egész világra, annak működési elveire. Feltéve, ha valaki veszi magának a fáradságot és a bátorságot, hogy ilyen magasröptű gondokban mélyedjen el. Manapság mintha kevesebben lennének az efféle vállalkozók, mint korábban. A most száz éve született Lukács György munkássága és személye nem vált ki akkora érdeklődést, mint tíz-húsz évvel korábban. Pedig lassanként már minden sora olvasható lesz magyarul, s közeleg az idő, amikor teljessé válik összes műveinek sorozata. Az érdeklődés megcsappanásának okai messzire vezetnek. Annyi bizonyos, hogy magunkat szegényítjük el, ha figyelmen kívül hagyjuk munkássá-' gát, amikor társadalomról, történelemről, művészetről gondolkodunk és írunk. A centenárium alkalmat ad rá, hogy újra reflektorfénybe kerüljenek művei. A tudományos emlékülésnek, jubileumi köteteknek, cikkeknek, koszorúzásoknak, azaz az ilyenkor szokásos összes megemlékezésnek csak akkor van értelme, ha az érdeklődésből jut a hétköznapokra is. Ha nem csupán felidézzük aprótermetű, törékeny alakját a fényképekről, szivarozástól rekedtes hangját az archív tekercsekről, de maradásra szólítjuk őt. Olvassuk, használjuk, továbbgondoljuk műveit. KELECSÉNYI LÁSZLÓ Szívem a német öltözet alatt magyar és bizony hazaszerető Április 8-án emlékezünk II. Rákóczi Ferenc halálának kétszázötvenedik évfordulójára A Magyar Nemzeti Galériában, a volt királyi Vár báltermében ma történelmi festészetünk monumentális emlékei találhatók. Múltunk példaadó hőseinek a szabadságszeretetét, az önkénnyel szembeni ellenállás gondolatát sugallják ezek a 19. század második felének romantikus felfogásában fogant képek. Közéjük tartozik Benczúr Gyula kiváló festménye, a II. Rákóczi Ferenc elfogatása. A Galériában a képnek egy kisebb méretű változatát szemlélhetjük meg, de ez is megragadóan érzékelteti a nagy fejedelem életének e tragikus pillanatát. 1701. április 28-án nagysárosi kastélyából, állapotos felesége mellől ragadták el Rákóczit a császári tisztek a bécsi udvar parancsára. Először a közeli Eperjesre vitték, majd a bécsújhelyi börtönbe szállították. Ott ugyanabba a cellába zárták, ahonnan nagyapja, Zrínyi Péter ment a Wesselényi-féle összeesküvés többi tagjával: Frangepán Ferenccel és Nádasdy Ferenccel 1671-ben a vérpadra. A képről szólva nem érdektelen elolvasni, hogyan örökítette meg az elfogatás eseményét maga Rákóczi latin nyelven írt Vallomásaiban — a fordítás Geréb László munkája. A szöveg méltó alapja és társa a festői ábrázolásnak. ,,A bekövetkező esti órákban hamarosan nyugovóra tértem. De lelkem ezer gond közt hánykódott, került az álom... április 28-án, éjszaka két óra körül felserkentem: a hálószobánk felé nyíló kis fülkéből szokatlan zaj ütötte meg fülemet. Valóban, a második ajtó nyílt. Tisztán hallottam vadászebem ugatását. A lármára feleségem is felriadt, és szobalányát szólította. Magam a zavar okát nézni, az ágyból kifelé készültem. Ekkor azonban az ágy melletti ajtó heves rándításra kinyílt. Két ismerős Salm ezredbeli százados gyertyatartóval s felvont kurta karabéllyal nyomban közrefogta ágyamat, s engem a császár nevében fogolynak nyilvánított... ...csillapítottam feleségem kitörő jajszavát. Szavamban és viselkedésemben gyanútlanságot és lelki nyugalmat színlelve kérdeztem, mit kíván a császár. A tisztek közölték parancsukat, hogy a német katonaság őrzötte szomszédos Eperjes városába kell kísérniök. Időt adtak, hogy befogassam hintómat, s mint máskor, udvarnokaim és szolgáim segítségével öltözködjem. Már derengett a hajnal, midőn kocsiba szálltam. Feleségem semmi kérésre se távozott mellőlem. A tisztek meghívására velem jött. így kísértek a nevezett városba. A szomorú látványra összeszaladt a hozzám váltig ragaszkodó nép; mindenki könnyezett." Benczúr Gyula elmélyülten tolmácsolja a történteket a festészet eszközeivel. Ifjú korában a müncheni Képzőművészeti Akadémián az európai hírű történelmi festő, Piloty mellett tanult, aki a fiatal Benczúr képességeit ebben a műfajban fejlesztette tovább. Rajzkészsége, kompozíciós biztonsága, érzékletes színkultúrája rövidesen képessé tette nagyméretű történelmi témák megjelenítésére. Benczúr Gyulára — és korára — jellemző a témaválasztás. Nem véletlenül foglalkoztatta Rákóczi alakja, hiszen ifjúkorát Kassán töltötte, amely köztudomásúan Rákóczi városa volt, ahol a fejedelem 1706 októberében országgyűlést is tartott. A hozzá hű város csak a szabadságharc leverése után, 1711 április végén adta meg magát a császáriaknak. A kassaiak, ahogy Benczúr családja is, büszkén őrizték e haladó nemzeti hagyományt, érthető, hogy a festő vonzódott Rákóczi alakjához. II. Rákóczi Ferenc szökését is megfestette, ahogy Hunyadi László búcsúja is emlékezetes alkotásai közé tartozik. Szembetűnő a két kép eszmei mondanivalójának azonossága: a nemzeti függetlenség védőinek és az önkény képviselőinek a szembenállása. Az 1869-ben festett, nagyméretű, II. Rákóczi Ferenc elfogatását ábrázoló alkotás csak 1958-ban került a magyar közönség elé. Elkészülte után ugyanis Carmen Sylva román királyné vásárolta meg. 1958-ban rendeztek Budapesten Benczúr-emlékkiállítást, erre adta kölcsön a képet a Román Népköztársaság Képzőművészeti Múzeuma, és egy éven át csodálhattuk itt, Budapesten a híres kompozíciót. Ám a jelentős mű elkészülte után egy amerikai műbarát is ragaszkodott a képhez, így azt még egyszer elkészítette Benczúr, sőt, további két kisebb példányt is festett. Ezek közül a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévőt az 1970-es években Svájcból vásároltuk vissza. A megörökített jelenet az első pillantásra érthető. Rákóczi alakjára összpontosul a figyelem. Félelem nélküli nemes tartásával ügyének igazát hangsúlyozza, ahogy méltósággal fogadja a szobája ajtaját feltörő katonákat. Rémület a felesége arcán, férjét megragadó mozdulatán s a bölcső fölé óvóan lehajoló dajka mozdulatán tükröződik. Az erőszak áll itt szemben az ártatlan tehetetlenséggel, kiszolgáltatottsággal, ez fokozza a mű drámai hatását. A két évvel korábban készített Hunyadi Lászlóhoz még sok bitument használt a festő, így érzékeltette a sötét színekkel a közelgő végzet beteljesülését. A Rákóczi-kép színességével Benczúr nem feledteti az igazságtalan erőszakot, de ugyanakkor a virtuóz szín- és fényhatásokkal, a megjelenített anyagok csodálatos változatosságával utal a hős mesés gazdagságára, fejedelmi származására, és biztosítja a kompozíció vizuális elevenségét, mozgalmasságát. A Rákóczi-képen teljes fegyverzetében mutatkozik meg Benczúr Gyula tudása, tehetsége. A Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő kisebb kompozíció is méltó társa a nagyobb festménynek, csupán az anyagszerűség mesteri tolmácsolására nem volt akkora lehetőség a kép mérete miatt. A műértő és a művészetet kedvelő közönség figyelmét azért is szeretnénk felhívni Benczúr Gyula alkotására, mert ebben az évben különösen közel érezzük magunkhoz a nagy fejedelem emlékét: II. Rákóczi Ferenc kétszázötven éve, 1735. április 8-án halt meg Rodostóban. TELEPY KATALIN 75