Budapest, 1985. (23. évfolyam)
4. szám március - Csanádi Gábor — Ladányi János: Építési övezetek Budapesten
It»'NG ANt>KABSY-8TK£tfSE THEEESIEÄXlaO E folyóirat egy korábbi számában megjelent tanulmányunkban a várostervezői beavatkozások azon csoportját vizsgáltuk meg, amelyek döntő hatást gyakoroltak a főváros mai területi szerkezetére, s a Közmunkatanás megalakulását követő években övezetes irányba fordították Budapest fejlődését. Azt állítottuk, hogy a város fejlődésének ez az útja — a klasszikus ökológia előfeltevéseivel szemben — döntően nem spontánul következett be, hanem az alapvetően tudatos várostervezői beavatkozások egyik lehetséges alternatívája volt. Előtérbe kerülését nagymértékben elősegítette, hogy a városegyesítés és az így kialakuló főváros legdinamikusabb fejlődése arra az időszakra esett, amikor a várostervezés uralkodó ideológiája Európa-szerte éppen a körutas-sugárutas városszerkezet és a különböző társadalmi csoportoknak e keretek közötti, lényegében övezetes térbeni tagolása volt a városszerkezet számos (lineáris, radiális, több magvú, raszteres stb.) alaptípusa, illetve ezek szinte végtelen számú lehetséges változatai közüP SI ZETEK »ESTEN stervezői hozások gukat ítő aként" nek^J ImáM -Talán nem szorul különösebb bizonyításra, hogy nemcsak maga az övezetes szerkezet, hanem még az egyes övezetek lehatárolása és jellege is nem utolsósorban várostervezői beavatkozások függvénye. Ezt, úgy véljük, elég néhány kiragadott példával illusztrálnunk. Reitter Ferenc, aki hosszú éveken át volt Pest város főmérnöke, majd a Közmunkatanácsban is meghatározó szerepet játszott, a múlt század közepén tervet terjesztett elő egy pesti hajózó csatornáról. Ez lényegében a mai nagykörút vonalán húzódott volna, és a városárokhoz tartozó széles ártér legmélyebb pontjait kötötte volna össze. (Siklóssy állítása szerint az círátér körülbelül a Nagykörúttól a mai Élmunkás-híd, Szív utca, Felsőerdősor utca, Rottenbiller utca, Mező Imre út, Hámán Kató út vonaláig terjedt.)2 A terv tartalmaz a városrészek funkciójára vonatkozó megállapításokat is, amelyekből képet alkothatunk a megvalósítása esetén várható társadalmi következményekről. ,,A Duna és a csatorna közti rész lenne a város magva, itt nagyobb lakások, tudományos intézetek, hatóságok, kormányzati épületek helyezendők el, a csatorna partján kereskedelem, azon túl ipar és a munkások lakásai kerülnének."3 Reitter meg is rajzoltatta, hogy milyen lenne a csatorna által átszelt városrész, annak megépülte után.4 A rajzon a csatornán túli második-harmadik utcában már füstölgő gyárkémények láthatók. A terv, amely egyébként csaknem megvalósult, az övezetes városszerkezet egyik változatának fogható fel. Talán mondanunk sem kell, hogyha megépítik, nemcsak közelebb kerülnek a városközponthoz az ipari területek, hanem komoly „organikus" akadály is létrejött volna a város fejlődése előtt, ezenkívül lényegesen élesebb társadalmi elkülönülést eredményezett volna a „természetes övezetek" között, mint amilyenek végül is létrejöttek a várostervezői beavatkozás nyomán. Jól példázza a várostervezői beavatkozások „övezetformáló" jellegét a Reitter által tervezett hajózó csatorna nyomvonalán kiépült Nagykörút. Megépítését így indokolja a Közmunkatanács első évi jelentése: „A város zöme minden összefüggés nélkül szórványosan csak 17
