Budapest, 1984. (22. évfolyam)

2. szám február - A hátsó borítón: Schoefft Ágoston: Széchenyi a Vaskapunál, 1836 Olaj-festmény. Csigó László felvétele

A budapesti központi egység madártávlatból A Ganz-MÁVAG Mozdony-, Va­gon- és Gépgyár Magyarország egyik legnagyobb iparvállalata. Két gyár egyesüléséből alakult: a Ganz Gyá­rat 1844-ben, a MÁVAG Gyárat pe­dig 1868-ban alapították. A gőzmoz­donyok gyártása 1873-ban, a vasúti kocsik gyártása 1878-ban indult meg. Már a múlt század vége felé el­kezdték gyártani a modern négy- és hattengelyű szalonkocsikat, büfé- és hálókocsikat, valamint a luxus vo­natokat is, míg a dízelmotorkocsik gyártása 1925-ben indult meg. Az első dízelmotorkocsikra a megren­delés Egyiptomból érkezett. Ezt kö­vette aztán sok más külföldi ren­delés is. A gőzmozdonyok gyártásá­nak hanyatlásával egyidejűleg meg­kezdődött a dízelmozdonyok széria­gyártása. Azóta jelentős mennyi­ségű dízelmozdonyt exportált a vállalat. A dízelmozdonyok mellett Magyarország egyik legnagyobb iparvállalata Az új-zélandi motorvonatok még az üzemcsarnokban Az új-zélandi vonat a helyszínen megindult a villamos mozdonyok gyártása és szállítása is. A MÁV már az 1900-as évek elején használta ezeket a mozdonyokat. A Ganz és a MÁVAG gyár jelen­tős gyártási és kereskedelmi tapasz­talatait 1959. január 1-én egyesítet­te, és így jött létre a jelenlegi Ganz-MÁVAG. A két nagyvállalat gyár­tási programjának közeli rokonsága, a vállalatok egymásrautaltsága, a termelésükhöz kapcsolódó népgazda­sági érdekek követelték meg ezt a lépést. A Ganz-MÁVAG a vasúti gördü­lőanyag-gyártás területén a kö­vetkező termékeket gyártja és ex­portálja: — dízel-hydraulikus és dízel-villa­mos mozdonyokat, — dízelmotorkocsikat és -motor­vonatokat, — erőátviteli berendezéseket, — dízelmotorokat. A dízelmozdonyok teljesítménye 300 és 2200 kW között van. Az utób­bi évek szerződéskötései alapján né­hány példa a gyár kereskedelmi kapcsolataira: 1970 és 1980 között pl. a vállalat Tunézia részére 20 db háromrészes luxus dízelmotorvonatot, 10 db dízel­hydraulikus mozdonyt és 30 db elő­városi személykocsit szállított. Nagy sikernek könyvelhette el a vállalat az Űj-Zélandból kapott megrendelést 44 db kétrészes villa­mos motorvonat szállítására Wel­lington elővárosi forgalmának ki­szolgálására. A vonatokat 1981-ben szállította a vállalat. A vasúti gördülőanyag-gyártáson kívül a másik fő Ganz-MÁVAG profil a vízgépgyártás — turbinák,

Next

/
Oldalképek
Tartalom