Budapest, 1984. (22. évfolyam)

2. szám február - Gyáni Gábor: A Tabán utolsó lakói

s ez a magyarázat a nyugdíjas nők számbeli fölényére — az özvegyek többségben vannak (fele nyugdíjas). Az özvegy és némileg a férjezett nők ilyen értelmű „szerkezetformáló" szerepét húzza alá más oldalról, hogy a hajadon (esetleg elvált) bérlők — kevés kivétellel — aktív keresők. Az a tény, hogy nők, ezen belül özvegyek és hajadonok, gyakran szerepelnek bérlőként, azt sűgallja, hogy a Tabán gyakran adott otthont egyedülálló és család nélküli személyeknek. (Persze, nemcsak nőknek, hanem férfiaknak is, ha ez közvetlenül nem is bizonyítható.) Ennek oka könnyen feltárható: elég egy futó pillantást vetnünk az itteni bérlemények méreteire és kivált a használatukért fizetett díjakra. A Kereszt téri lakás konyhája A tabáni lakásnyomor A 19. század elején felépült Tabánnak 20. századi mércével oly szembetűnő avíttságát főleg a pusztuló, málladozó és persze nem városi küllemű épületekkel, továbbá az elemi infrastrukturális feltételek teljes hiányával szokás érzékeltetni. Pedig hasonló joggal hivatkozhatnánk a többségében jó ideje hatósági bérleménnyé alakított tabáni lakásállomány helyiségszámokban kifejeződő hallatlan elmaradottságára is. A szóban forgó közmunkatanácsi bérlakásokról nincsenek ilyen adataink, de a bérleti díjak nem hagynak kétséget afelől, hogy ezekben éppúgy, mint a főváros tabáni házaiban (ahol ezt adatszerűen is ismerjük), a lakásállomány egyöntetűen szoba-konyhás, sőt, helyenként konyhátlan egyszobás, vagyis: a legnyomorúságosabb bérleményekből állt. A budapesti lakásínség közepette azonban nem számítottak kirívónak az itteni viszonyok. Ne feledjük: a századelőn a lakásoknak még 52 százaléka konyha nélküli egyszobás vagy szoba-konyhás. A népesség mintegy 45 százaléka él ilyen nyomorúságos viszonyok között. E körülményeken s a riasztó arányokon a következő évtizedek építkezései sem javítottak érdemlegesen. A mindinkább túlnépesedő fővárost a harmincas években is hasonló, ha nem negatívabb, mutatók jellemezték. A tabáni lakásnyomor mélységét beszédesen mutatja, hogy ebben a legalsó lakáskategóriában is feltűnően alacsony a lakbérszint. Évi bérösszeg A lakásbérlemények (Pengőben) százalékban —200 11,9 201—300 39,5 301—400 22,4 401—500 11,9 501—600 9,3 601— 5,0 A figyelembe vett 118 lakásnak (nem számítva 10 házmesteri lakást és 12 üzleti bérleményt) pontosan a fele a 300 pengőig, közel 74 százaléka a 400 pengőig és mintegy 85 százaléka az 500 pengőig terjedő bérosztályba tartozott. Azaz: a Tabánban leggyakoribb lakbér a 200— 400 pengős skálán mozgott ezekben az években. Ennyit ért tehát egy itteni szobakonyhás lakás (a konyha nélküli egyszobások bére a 200 pengőt sem érte el), miközben másutt Budapesten az azonos nagyságú (1920 előtt épült) lakások évi bére 300—600 pengő között volt (1930). A legnyomorúságosabb lakások között is olcsónak számító tabáni bérlemények és lakóik már megállapított kispolgári vagy inkább alsókispolgári vonásai együttesen adnak hamisítatlanul egyéni színezetet a tabáni lakásnyomornak. A létviszonyaiban már menthetetlenül proletár, de foglalkozás és hivatás szerint — melyet az ekkori nagy munkanélküliség idején alig gyakorolhattak — magát kispolgárnak tudó és valló elemek tömörültek ebben a szüntelen sorvadó, ámde lakói helyzetét ebben is mintegy kifejezni hivatott és kifejezni képes városrészben. (E „viszonylag olcsó" bérlemények is túlontúl magas, havi 25—35 pengő kiadással jártak.) Ahogy az iparosodás szülte munkásság élete szorosan összefonódik a minőségileg szerény lakásállományú, sokemeletes és zsúfolt bérkaszárnyák világával, úgy érzi magáénak a Tabánt ez a sokkal hagyományosabb társadalom, amely a nyomor feltételei között is nagy hajlandóságot mutat a nagyvárosi nyüzsgéstől mentes, falusiasan közösségibb létforma iránt, amelynek a Tabán, fennállásának utolsó percéig, talán a legalkalmasabb színtere volt. GYÁNI GÁBOR Források, irodalom: Budapest Főváros Levéltára: IV 1410. f. Budapest Székesfőváros Tiszti Ügyészségének iratai. Közigazgatási perek iratai: 25 000; Az 1906. évi népszámlálás eredményei. Budapest Székesfőváros Statisztikai Közleményei, 43. köt.; Szádeczky-Kardoss Tibor: A lakbérviszonyok alakulása Budapesten. Statisztikai Közlemények, 54. köt. 4. sz.; Schüler Dezső: Adatok a Tabán történetéhez és rendezéséhez. Statisztikai Közlemények, 75. köt. 4. sz.; Illyefalvi I. Lajos: Budapest Székesfőváros statisztikai zsebkönyve, 1934.; ~ Vörös Károly: Tabáni epilógus. Budapest, 1983/7. 25