Budapest, 1984. (22. évfolyam)

1. szám január - Dr. Pénzes János: Akiknek nehezebb...

A Rokkantak Nemzetközi Éve (1981) külön is ráirányította a figyelmet e réteg problémáira. Olyan döntés született, hogy a mozgássérültek igényeinek figyelembevételével, 1982-től számítva, évente 10—15 lakást alakítanak ki az épülő lakótelepeken. A KISZ kezdeményezésére a Pinceszer úton elkezdődött a mozgássérültek lakótelepének építése. A jelentős társadalmi segítség mellett a Fővárosi Tanács is nagy összegű támogatást biztosított. 1983-ban átadták az első 40 ilyen lakást, és többet most építenek. A lakótelephez számítástechnikai üzem épült, így az itt lakók foglalkoztatására is lehetőség nyílt. 1981-ben társadalmi mozgalom indult a rokkantak segítésére. Munkahelyi kollektívák és a főváros lakossága 13 millió forintot fizetett be erre a célra a tanács számlájára. Ezt a pénzt a rokkantak helyzetének javítására használtuk fel. Alapvető tanácsi feladat a rokkantak, csökkent munkaképességűek rehabilitációja, az újbóli munkába állítás feltételeinek megteremtése. Az a tapasztalat, hogy ha a Ieszázalékolás nem jöhet számításba, gyakran a 30—50 százalékos keresetcsökkenéssel járó munkát is szívesebben vállalják saját vállalatuknál, mint hogy más munkahelyre menjenek. A foglalkoztatási rehabilitáció összetett, nehéz feladat, de nélkülözhetetlen a továbbfejlesztése. A sokgyermekes — három-és több gyermekes — családok életkörülményeinek javítása, igényeik kielégítése a társadalmi átlagszinten sokirányú munkát igényel a tanácsoktól is. Ezek között egyik legjelentősebb a lakáshoz juttatásuk, illetve lakáshelyzetük állandó javítása. A lakáspolitikai program alapján az V. ötéves tervidőszakban 7311-en részesültek lakáskiutalásban a három- és több gyermekes családok közül. Az 1983. évi lakásigény-megújítások mutatják, hogy az igénylők között csökkent a több gyermekes családok aránya. 1981- és 1982-ben újabb 2830 lakás-, illetve csereigényt elégítettünk ki. 1983-ban több mint 800 család lakáshelyzete rendeződött. Az elfogadott lakásjuttatási program szerint a három- és több gyermekes családok lakásigényét egy éven belül ki fogjuk elégíteni. A sokgyermekes családok segítése társadalmunk részéről több oldalú. Ide tartoznak a családi pótlék emeléséről szóló kormányintézkedések, a rászoruló sokgyermekes anyáknak nyújtott segélyek, a munkáltatók részéről biztosított segélyek, szociális támogatások. A 35 éves kor alatti fiatal házasok anyagi helyzete, családnagysága, egy főre jutó jövedelme igen különböző. Számuk és arányuk miatt a tanácsok hosszú időn keresztül nem vállalkozhattak ezek lakásigényeinek gyorsabb kielégítésére. 1971 után a Fővárosi Tanács több ízben javította a fiatal házasok esélyeit. Az elosztásra kerülő lakások 20, 1974 után 40, 1978 után 45 százaléka fiatal házasoknak jutott. Bevezették, majd bővítették az átmeneti elhelyezés rendszerét is. Ennek keretén belül 1975—80 között 10 700 fiatal házas jutott szerényebb felszerelésű, általában komfort nélküli lakáshoz. Az V. ötéves tervidőszakban, lakáscserével együtt összesen 25 134 lakást kaptak a fiatalok (a kiutalásoknak 53 százalékát). A jelenleg érvényes lakásjuttatási program alapján a tanács arra kötelezte magát, hogy a lakáskiutalások legalább 50 százalékát ők kapják. 1983-ban 21 200 fiatal házas újította meg, illetve adta be igényét. A lakásigények felét végleges, másik felét átmeneti elhelyezéssel tudjuk kielégíteni. A jelenleg nyilvántartott kérelmek közül várhatóan 6700 marad az 1986—87-es évekre. A fiatal házasok lakáshelyzetének javítását is szolgálja a VI. ötéves terv előirányzata 2100 garzonlakás építésére. Végrehajtó bizottságunk határozata értelmében a fiatal pedagógusok részére évente 100 lakás kiutalására vállalkoztunk, ezenkívül az 1982. évi testületi döntés értelmében mintegy 300 garzonlakást tartottunk fenn fiatalok, elsősorban pályakezdők részére. Közülük 88 pedagógus, 80 egészségügyi dolgozó. / Az állami telkek tartós használatbaadásánál előnyben kell részesíteni többek között azokat a családalapító fiatalokat, akik a tanácsnál nyilvántartott lakásigényükről lemondva, magánerőből kívánják lakásukat megépíteni. A cigánylakosság körében életmódjuknál, kulturális színvonaluknál fogva az átlagosnál nagyobb a hátrányos helyzetűek aránya. Hazánkban a cigánylakosság etnikai csoportnak minősül. Társadalmi beilleszkedésüknek, hátrányos helyzetük felszámolásának, a cigánylakosság asszimilálódásának, illetve integrációjának elősegítését, az ezzel kapcsolatos feladatokat párt és kormányhatározatok jelölik meg. Budapesten a putritelepek felszámolása az V. ötéves tervidőszakban befejeződött. Még körülbelül 1500—2000 cigánylakos él szociális követelményeknek meg nem felelő épületekben. Ezek szanálása terv szerint történik. Tanácsi lakásjuttatással, építési akciókkal a fővárosi cigánylakosságnak több mint fele került az utóbbi évtizedben jobb lakáskörülmények közé. Az eredmények ellenére lakáshelyzetük még ma is lényegesen rosszabb az átlagosnál, nagyobb részük szoba-konyhás és félkomfortos lakásban lakik. Az ifjúság oktatása és a felnőttek analfabétizmusának felszámolása, a 8 osztály elvégzése úgyszintén alapvető feltétele a hátrányos helyzet mérséklésének. Ma már az óvodás korosztályú cigánygyermekeknek mintegy 70 százaléka óvodába jár. Az 1970-es évek elejéhez viszonyítva az óvodákba járó cigánygyermekek száma több mint megháromszorozódott. Általános iskolában mintegy 4 ezer cigánygyermek tanul. Iskoláztatásuk szinte teljes körű. Ennek ellenére alig több mint ezren végeztek középiskolát, és mindössze 200-an felsőfokú végzettségűek. A férfiaknak csak körülbelül 10 százaléka szakmunkás. Kedvezőtlen tendencia, hogy csaknem ezerre növekedett az állami gondozott cigány kiskorúak száma. Több ezerre tehető a mindössze 1—4 osztályt végzettek száma, és ugyancsak kedvezőtlen, hogy ezek között sok a fiatal. Az eredményesebb munka érdekében nélkülözhetetlen, hogy az illetékes tanácsi szervek ismerjék az öregek, rokkantak, szellemi és testi fogyatékosok, elmaradott néprétegek, kedvezőtlen körülmények között élő családok és társadalmi csoportok, valamint a veszélyeztetett környezetű gyermekek helyzetét. Éppen ezért szükséges javítani a feltáró és megelőző munkát, az éves és középtávú feladatok meghatározását. Ismeretes, hogy a szociálpolitikai feladatok, a szociális gondoskodás mind országosan, mind pedig a fővárosban több állami és társadalmi szerv hatáskörébe tartozik. Ebből kiindulva alapvetően fontos a szociálpolitikai tevékenységek öszszehangolásának javítása, a párhuzamosságok csökkentése, a támogatások differenciálása a szociális helyzettől és a rászorultságtól függően. Mindezek azt eredményezhetik, hogy a rendelkezésre álló anyagi források, szociális költségvetési keretek és más lehetőségek igazságosabban, a tényleges szükségleteknek megfelelően kerüljenek felosztásra. A szociálpolitikai tevékenység javulásának egyik alapfeltétele az irányítási rendszer továbbfejlesztése, amelynek az a célja, hogy a tanácsi apparátuson belül is összehangoltabb és egységesebb legyen az irányítás. A kerületi tanácsok apparátusában 1983. január 1-től olyan szervezeti korszerűsítést hajtottak végre, amely lehetővé teszi, hogy az összevont művelődésügyi, egészségügyi és sportosztály foglalkozzon több szociálpolitikai feladattal, és az összehangoltság is javuljon. Ugyanakkor a szervezetnek feladatkörébe került a gyámügy, a sokgyermekes családok, időskorúak, cigányok, alkoholisták és egyéb hátrányos helyzetűek szociális gondozása és segélyezése. Természetesen a szervezeti, irányítási rendszer, a szociálpolitikai tevékenység fejlesztése további vizsgálatokat és javaslalatok kidolgozását igényli. Az eredményesebb szociális gondoskodás és gondozás érdekében nagy jelentőségű társadalompolitikai feladat a megelőzés, a kedvezőtlen szociális helyzetben élők felkutatása, a megfelelő időben történő segítség nyújtása. Ez lehetővé tenné, hogy az előidéző okokat idejében megszüntessük, így hatékonyabbá váljék a szociális támogatás és gondozás. Az öregekről, a szellemi és testi fogyatékos gyermekekről való fokozottabb gondoskodás, a megrokkant emberek életkörülményeinek javítása igényli, hogy a jövőben több nyugdíjasház, napközi otthon, szociális otthon és nevelőotthon épüljön a fővárosban. DR. PÉNZES JÁNOS Ebben a témakörben az utóbbi években megjelent cikkeink: Császár Nagy László: Papa kerestetik. 1981. 1. sz.; Korosztályuk peremén. 1981. 1. sz. Menekülés. 1981. 3. sz.; „Nem volt nekem kisvasutam". 1983. 7. sz. Csipán Tibor Értelmiségiek harmincon alul. 1982. 2—3. sz. Dr. Fekete Gyula: Vonal alatt I—III. (Létminimum-számítások három fővárosi nemzedékről.) 1982. 7. sz; 12. sz. 1983. 1. sz. Kertész Péter Vasevő és a többiek. 1981. 4. sz.; Huszonéves nyugdijasok. 1981. 7. sz.; Beköszön, és húznak egy strigulát. 1981. 8. sz.; Nem ír, nem olvas. 1982. 5. sz. Könczöl Csaba: Kínálat rogyásig. 1982. 5. sz. Módra László: Értelmiségiek a fővárosban és vidéken. 1981. 8. sz. Pik Katalin: Szükségük van-e cigánygyerekeknek speciális nevelésre? 1981. 12. sz.; A családgondozók dolga. 1982. 3. sz. 4