Budapest, 1984. (22. évfolyam)

11. szám november - Dr. Dortsák György—Pécsi István: A lengyel csalogány a Nemzeti Színházban

Lesniewska Lujza Gara Mária szerepében sikerült megtalálni az óhajtott csalogányt. A páholyokból kihajolnak, a földszint éljenez, a karzat tombol. Erkel elveti a taktuspálcát és tapsolásba kap... a színház szűknek bizonyul." Pedig az első fellépések körül nem ment minden olyan simán, ahogyan arra a későbbi sikerekből következtetni lehetne. A rossz színházi légkör s az intrikák miatt. A lehetetlen állapotra elég sok célzás és utalás található a korabeli lapokban, így például a Divatcsarnok (1853. június 19.) ,,egy műbarát" aláírással azt a színházi pletykát szellőzteti, hogy Lesniewska fellépténél a színház vezető énekesnői a kisebb szerepeket elfogadni vonakodtak, s kiemeli Téli Róza és Leitner Paulina nevét. A cikk szerint Téli visszautasította volna a Linda di Chamounix Liza szerepét. A lap négy nappal későbbi számában Téli Róza azzal cáfolja a hírt, hogy néki e szerepet az igazgatóság fel sem ajánlotta. Azonban nemcsak színházi intrikákkal kísérelték meg a lengyel énekesnő fellépéseit botrányba fullasztani. A Német Színházhoz közelálló német nyelvű pesti lapok egynémelyike kisebbíteni igyekezett Lesniewska sikereit. így például feltűnő formában idézték az egyik — általuk informált — bécsi lap kritikáját, miszerint a jeles művésznő „gyenge énekesnő, s játéka nem áll egyébből, mint abból, hogy örökké nevet, és csókokat hány a publikumnak." Mondani sem kell, hogy a „bírálat" rosszindulatú és igazságtalan, figyelmen kívül hagyja Lesniewska külföldi sikereit. Mikor ilyen eszközökkel sem tudták elnyomni a frenetikus sikert, a gúnyolódás fegyveréhez fordultak. Jól látták, hogy a Nemzeti Színház színvonalas operaelőadásai és az Erkel Ferenc vezényelte zenekar kiváló teljesítménye háttérbe szorítják a Német Színház produkcióit, sőt, a színház létét is veszélyeztetik. A tetszés mögött politikai manővert szimatoltak, s ezt el akarták hitetni a vezető kormánykörökkel. A Spiegel például az alábbiakat szajkózza: „Hogyne volna siker, mikor a magyar színpadon, lengyel énekesnő olaszul énekel." Az előadások hőn óhajtott betiltása azonban elmaradt, sőt, Albrecht főherceg kormányzó és családja is melegen tapsol a művésznőnek és a Nemzeti Színház operaelőadásainak. Időközben Lesniewska a Hunyadi László Gara Mária szerepére készül. Fellépése előtt pár nappal olyan hírek keringenek, hogy „Lesniewska kisasszony — mint értesültünk — szerepeit ezután kizárólag magyarul éneklendi. így kedves éneke kétszeres varázserővel birand." A Pester Post is megjegyzi, hogy „Frl. Leszniewska nunmehr bei täglichem Auftreten den Text ungarisch singen wird." Vagyis: Lesniewska kisasszony a következőkben a föllépésein magyarul fogja énekelni a szöveget. A lengyel operaénekesnő Gara Máriáját 1853. augusztus 6-án végeszakadatlan taps köszöntötte. „Leszlievska (sic!) k.a.-t ki az estének méltó csillaga volt több jelenet végével, de legkiváltképen a legelső pár magyar szó kiejtésekor szűnni nem akaró tapsvihar és éljen" zúgásával ünnepelték. Ezt követően is fellépett egy-két magyar operában — többek közt Császár György Kunokjában —, és szerepeinek nagy részét magyarul énekelte. Azonban minden népszerűség idővel alábbhagy. Nem is kellett sokáig várni. Lesniewska fizetése szépen gyarapodott, de ez visszatetszést keltett a pályatársak körében. Ezen nem lehet különösebben csodálkozni, hiszen még élénken élt az emlékezetekben, hogy Hollóssy Kornéliát inkább távozni engedték a Nemzeti Színházból, mintsem hogy évi 8 ezer forintos fizetését kevéssel fölemelték volna. A Nemzeti Színház élére 1854-ben Ráday Gedeon került, aki valóban nemzeti jelleget akart adni a színháznak. Talán ez is hozzájárult, hogy a művésznő és a színház között elhidegült a viszony. Az új igazgató beiktatásának alkalmából a Vasárnapi Újság cikket közöl Nemzeti színészet címmel (1854. december 31.): Ráday igen helyesen ítélt... az, hogy magyar opera legyen és ne lengyel és olasz és Isten tudja mi... Mostani első énekesnőnk lengyel és nem mondhatjuk, hogy ne kérjen 12.000 ft-t tőlünk egy esztendőre, ne kívánja ezt ezüstben és ne énekeljen olaszul a magyar operákban, míg a kedves emlékű Hollóssynál igen természetesnek találjuk, hogy kívánatai most sem többek." Ezt megelőzően már szárnyra kelt a hír Lesniewska távozási szándékáról, de akkor nyomban megcáfolták. A következő évben már nem kellett cáfolni. Lesniewska Lujza 1853 és 54 között tizenkét operában száztízszer lépett fel. Legtöbbször Verdi Rigolettó jának Gilda szerepét énekelte. Erkel Hunyadi Lászlójában és Császár György Kunokjában tizennégyszer, az Alvajáróban (Bellini) tizenkétszer, Donizetti két operájában (Linda di Chamounix, Lammermoori Lucia) tizenegyszer, illetve tízszer látta a közönség. A Szevillai borbély (Rossini) és az Afanázia (Doppler) is sikerei közé tartozott, mindkettőben kilencszer lépett pódiumra. Amikor a Nemzeti Színházban nem volt föllépése, szívesen szerepelt hangversenyeken: kevésbé játszott Mozart-operák (a Varázsfuvola, Don Juan) áriáit énekelte. Pestről való távozása után, 1856-ban még egy rövid időre visszatért. De akkor már újra Hollóssy Kornélia volt az első csillag. A közel kétévi nemzeti színházbeli tagság után Lesniewska újra vándorbotot vesz kezébe, és igen jónevű operaszínpadokon végigénekli fél Európát. 1855-ben Berlinben, Brüsszelben és Bécsben lép színre, majd 1856-ban Velencében vendégszerepel. Ezt követően hosszabb ideig a milánói Scala tagja. Szülőhazájában halt meg 1882-ben, aránylag fiatalon, 52 éves korában. DR. DORTSÁK GYÖRGY — PÉCSI ISTVÁN 27