Budapest, 1984. (22. évfolyam)

11. szám november - Dr. Buza Péter: Lófrálunk a régi Pesten

Lófrálunk a régi Pesten Széchenyi ligete és „kísérleti" bérháza A Szabadság térrel szomszédos sétány története 1842-ben kezdődik. Létesítését Széchenyi javasolta, hogy a szürke házak lakói alkalmas helyet találjanak a pihentető együttlétre: ,,Ma köszöntik egymást, holnap egymástól cigarrót gyújtanak, s végre majd észrevétlenül összeismerkednek..." Mikszáth Kálmán az 1885-ös ipari kiállításon találkozott egy akkor már igencsak elaggott városatyával, aki tanúja s részese volt az ügy körül kibontakozott testületi vitáknak. Az öregúr el is mesélte az írónak az esetet. Szenvedélyes szópárbajt vívtak egymással az ötlet hívei s ellenzői. Az utóbbiak szószólója, egy bizonyos Pisztory István, ügyesen érvelt: — Uraim, tudtommal Pest város, és nem erdő. Mármost kutassuk, miből áll a város? Házakból. Igaz-e vagy sem? — A terem zúg: Igaz! Hát persze, hogy igaz! — Mármost tehát, kérdem én — így a szónok —, hogy lehetne akkor a házak között fa, sőt, egy egész liget?! Soha ilyet még csak nem is hallottam, uraim! Váratlanul azonban pártolója akadt a tervnek, mégpedig magának a főkapitánynak a személyében. Kifejtette a katonapolitikai szempontokból levezethető konklúziót: mégiscsak fákat kellene a mocsaras térrészre ültetni, hiszen — lévén mögötte katonai épület, s így oda házak nem építhetők anélkül, hogy a seregek szabad ki- és bejárása ne gátoltassék — más mód nincs arra, hogy elfogadható kinézete legyen ennek az immár a várossal közvetlenül határos földdarabnak. A gazdag ügyvéd, Sartory János viszont más nézeten volt, mondván: a katonák egyszer majd csak elmennek innen, de a fák itt maradnak végleg, s csak nagy költséggel szabadulhatunk meg majd a burjánzó őserdőtől... Miközben a városatyák győzködték egymást, Széchenyi munkához fogott. Megalapította a Pesti Sétatér Társaságot. Másként: Gyüldét, pártfogókat s anyagi erőforrásokat felkutatandó. A társaság Széchenyi lakásán tartotta üléseit, s 1844-ben hozzá is láttak a közvetlen előkészületekhez. 1846 tavaszán ültette el az első fácskát, egy platáncsemetét — a mozsarak ünnepi durrogása mellett — Seilern Crescence, a legnagyobb magyar hitvese. Szerződtetett kertészek folyatták aztán a telepítést: 18 fafajtából összesen 1118 (!) suhángot ültettek a tőzeges, gazdag talajba. Szinte mind megeredt. S 1847. május 30-án máris megnyithatták az „őserdőt" a közönség előtt. Morelly Ferenc „zenekarmester" szerdánként nyolc krajcár beléptidíj fejében szórakoztatta itt a nagyérdeműt, „Limonadenhütte" üzemelt a téren, kínálva édes csemegéket, fagylaltot is, egyszóval pompás mulatság volt kijárni ide a kellemesen langyos nyári estéken. Ezt a viruló kis parkot egy másik park tette tönkre: amikor a század végén lebontották a Neugabaudét, s palotákat emeltek a helyén, a hatalmas építőmunkával együtt járó felfordulást nem viselhette el az akkor már Széchenyi sétánynak nevezett liget amúgy is gyér növenyzete. S miközben a Szabadság téren kivirultak a zöld fákkal szegélyezett hatalmas virággruppok, elsorvadt, meghalt, újra kopár világgá szegényedett az egykor egyetlen városi ligetecske. A kőbe vésett jámbor kívánság: „Virulj!" nem tudhatni immár, kinek vagy minek szól. Pár csenevész bokor, pusztuló akácok, benzinkút, beton. Hatalmas parkoló, sivár tűzfalak. Mintha házak is hiányoznának innen. A látvány nem hazudik: valóban hiányoznak innen házak, a háború sodort el belőlük egyet-kettőt, s éppen azokat, amelyek most hiányoznak az épített ritmus dallamából. A parkoló helyén állottak, s közülük az egyik, Széchenyi ritka kudarcainak egyike, az az „újmódi bérház", amely a Szabadság tér 7. számú telkén állott, s három utcára nézett. A bérpalotát a gróf terveztette valamikor a negyvenes években angol mintára. Hild József bizonyára meglepődött az instrukciókon, de nem azért volt Pest talán legnagyobb építőmestere, hogy zavarba ejtsék a megrendelő bármennyire is különcködőnek tetsző elképzelései. 1844 telén be is költözködhettek a lakók a Széchenyi-féle bérpalotába. Akkor még — emlékezzünk csak vissza a dátumokra — négyholdnyi pocsolyás, szemetes elhanyagolt, paták szántotta mezőség nyújtózkodott a 24