Budapest, 1984. (22. évfolyam)
8. szám augusztus - Dr.Sibelka-Perleberg Arthúr: A Bomba tér
szabályos fakanalaik csak annyiban tértek el a konyhai eszközöktől, hogy lapjukra virág vagy félreérthetetlen célzású felirat volt égetve. Mármost a fiatalember kinézett magának egy kanalat és egy leányzót (a sorrendért nem kezeskedem), s aztán diszkréten, de érezhetően odasuhintott egyet a hölgy hátsó domborulatára. Hogyan folytatódott az ügy tovább?... Egyszer az utolsó acetilén láng is kialudt. A vállalkozó kedvű legények közül kiemelkedtek — testileg is — a Monarchia kedvelt bosnyákjai. Szép szál balkáni legények, akiknek — ha volt is honvágyuk hazájuk zord hegyei után — a nagyvárosi élet igen tetszett, sőt, imponált. (Olykor még ma is találkozni odalent egy-egy aggastyánnal, aki felcsillanó szemmel beszél arról az időről, amikor búzakék buggyos nadrágot viselt, a fején meggypiros fez díszelgett — ami miatt a köznyelv „Fiaskó paradicskó" csúfnévvel illette őket.) Hát, persze, volt más katona is. De a legrégebbit, elhagyván a világi szórakozás fajtáit, a tér melletti Erzsébet-templomban találjuk meg. Nem kétséges, ha érthetővé akarom tenni a dolgot, egy kissé vissza kell kanyarodnom az időben. Mint tudjuk a történelemből, II. József is szeretett belebeszélni az egyház ügyeibe. S miután Budáról kitelepíttette az Augustinus rendet klastromából (ma: Mártírok útja 23.), odaajándékozta azt a Ferences rendnek, akik addig itt éltek (ma: Fő utca 41—43.). S az ő helyüket kapta meg a németföldről idehozatott Erzsébetbetegápoló női szervezet. Nos hát az ő templomukban sokszor megcsodáltam egy oltáron lévő üvegkoporsót. Olykor viasz álarccal, olykor fedetlen csontkoponyával feküdt ott egy fiatal férfi: aranyszövésű bíborpalástba burkolva és dió nagyságú gyöngyökkel, ékkövekkel díszesen, fején korona. Már ez is megfoghatta ifjúi fantáziámat, hát még a latin felirat: „O Fortunate" — ami azt jelenti: „Ó, te szerencsés!" A későbbiekben mindenféle forrásokat feltárva sikerült rájönnöm, hogy a tárgyi emlék egy keresztény hitre tért és vértanúságot szenvedett római légionárius ereklyéje, akit Fortunatusnak hívtak. De a történetnek epilógusa is van. A háború után hiába kerestem Fortunatus patrónusunkat, majd kiderült, hogy a németek — nyilván zsákmányra éhes és eszközökben sem finyás SS-ek — kirabolták a sírt. (Hogy a gyöngyök és drágakövek csak utánzatok voltak — későn és később tudták meg.) Bosnyákok, római zsoldosok és SS-martalócok: ilyen történelmi körforgást élhettünk át rövid Bomba téri körsétánkon. De volt az Erzsébet-apácáknak még egy kincse, amit évente egyszer, november közepén kitettek az oltárra. Ez Szent Erzsébet magyar királylány koldusbotja. Tudvalevőleg Erzsébetet férje halála után kiűzte a várából a parnevü és zsugori, irigy rokonság, s így az — szó szerint — koldusbotra jutott. Szemlélődve, sokszor gondoltam arra, hogy nem messze innen, a mai belvárosi templomban volt az esküvő (négyéves korában, per procura), s hogy anyja, az a bizonyos Gertrudis, milyen hozománnyal bocsátotta útra szegény kislányát: „S kirakta a szörnyű sok kincseket, Amelyeken Thüringia elvakult." A kincsek odavesztek, a koldusbot megmaradt, sok külföldre vágyakozó magyar emlékeztetőjének. S ha már beletévedtem a templom és háború emlékbonyolulatába, még egy szót a másik egyházról, a Szent Annatemplomról. Nem műtörténeti méltatás következik, csak egy villanásnyi kép. Tizenhatban rekvirálták a templomok harangjait ágyúöntésre. Nagy tömeg nézte, amint az élőket hívó, holtakat elsirató remekművek himbálózva szállnak alá sötét rendeltetésük felé. A háború molochjának semmi sem volt elég. Egyidejűleg bekövetelték a háztartások rézedényeit is. Talán nem szükséges magyaráznom, hogy annak a háborúnak azokban az éveiben még élt az emberekben bizonyos naiv hit vagy becsületérzés: akárhogyan is, odaadtuk a szép kuglófsütőt, mozsarat, fánkszaggatót... S kell-e mondanom, hogy a háborút — harang ide, mozsár oda — nem nyertük meg. De a húszas évek végén a templomoknak új harangokat adtak. A rézedényeket azonban sohasem kaptuk vissza... Dr. SIBELKA-PERLEBERG ARTHÚR 14 A Bomba téri piac 1900 körül BAKOS ÁGNES reprodukciói