Budapest, 1984. (22. évfolyam)

7. szám július - Kertész Péter: Rögök

TETTAMANTI BÉLA rajzai ter beton helyszínre szállításában. Úgy szólt az egyezség, hogy fuvaronként számláznak majd. Néhány hét múlva az üzemvezető lent járt az értékesítésin, gondolta, megnézi, rendben mentek-e a beton kiszállításával kapcsolatban a dolgok. Kiderült, hogy mindössze négy köbmétert számláztak ki az említett címre, mivel a kedves megrendelő bejelentette: nem tart igényt több betonra. — És ha rájönnek? — kérdezte az asszony. — Már miért jönnének rá? Négy köbméter: porszemnyi rögöcske. Az történt, hogy menet közben az a két koma, aki a betont kiszállította, felajánlott egy olcsóbb megoldást. Ők ugyanis, mondták, többfelé fuvaroznak, téeszeknek, szövetkezeteknek, de a kutya se nézi, hogy hová mennyit visznek. Lezúdítják, s bent az irodában valaki aláírja a számlát. így aztán minden ötödik fuvar után a hatodik Kiss úré lett, a tényleges érték feléért. Pontosan annyi betont hoztak, amennyit a kedves megrendelő parancsolt. Mikor ez megvolt, Kiss úr felfogadott négy-öt kőművest a helyi építőipari szövetkezettől. Délutánonként, valamint szombat és vasárnap egyfolytában dolgoztak. No meg fogyasztottak is. Egy-egy ebéd ürügyén befaltak három-négy kiló rántott húst, hozzá garnírungot, kovászos uborkát. És, természetesen, sört, korlátlanul. Kissné mondta is mindenkinek: ha hiszitek, ha nem, havonta csak sörre elmegy nyolc darab ezres. Ő csak tudta: napról napra könyvelt mindent. Nyár végén hiába ment jól az üzlet, le kellett állni a munkával, végképp kiürült a bugyelláris. De csak néhány napig árválkodtak a falak. Kiss úr tranzakciója ezúttal is sikerrel járt. Valahonnan uzsorakamatra szerzett ötvenezer forintot, s másnap ott söröztek megint a kőművesek. Egy ízben egyikük annyira legyengült a ménkű sok folyadéktól, hogy képtelen volt felvenni a vakolókanalat. A főnök szemrebbenés nélkül berámolta a magatehetetlen embert a Polski hátsó ülésére, és szépen hazafuvarozta. Nem rendítették meg különösebben az ilyesféle dolgok. Tudta, hogy a svarcban mindenki jóval többet teljesít, mint a munkahelyén, ezért nem garasoskodott. Ismerte régről az embereit, tudta, hogy valamennyien kiváló szakemberek. Ő maga csak művezetősködött mellettük, fél szavakból megértették, akkor is ment a meló, ha anyag után loholt valamerre. Kiss úr nem ismert lehetetlent. Bámulatos könnyedséggel igazodott el a kapcsolatok labirintusában, ezért nem csoda, hogy olyasmihez is hozzájutott, amit képtelenség volt megszerezni a piacon. Többnyire a cigánykocsmában kezdte a felderítést. Fizetett néhány rundó sört, s megnyíltak a lelkek. Ő maga húsz korsóra van hitelesítve, így nem kellett különösebben óvatosnak lennie. Mikor aztán kezdett emelkedni a hangulat, bedobta, hogy például húsz doboz xiladekorra lenne szüksége. Éppen sehol sem lehetett kapni az országban. Nem telt el két perc, máris elébe hoztak egy komát meg egy másikat, akik hajlandók voltak tárgyalni. Kiderült, hogy a temető kerítését mentek volna lekenni, csak előbb beugrottak, mert nagyon megszomjaztak. Mostanra meg annyira szomjasak, hogy ha a kedves kolléga úr továbbra is állja a cehhet, nyugodt szívvel leemelhet a platóról annyi doboz xiladekort, amennyire csak szüksége van, a holtaknak amúgy is mindegy. Kiss úr ugyanígy vásárolt svájci két-gyújtófejes automata kazánt, olasz csempét, belga füstüveget, magyar fenyőlécet. — Nem fogunk elcsúszni ezen? — kérdezte az asszony. — Már miért csúsznánk? Kicsit göröngyös, rögöcskés az út, de megállunk rajta. Ám az asszony csak aggodalmaskodott. Október végén, utánanézhet bárki a füzetében, már több mint egymillióra rúgott a kiadásuk, s hol van még a parketta, a tapéta, a bútor... A lényeg azonban mégiscsak az, hogy a rákövetkező hónap végén tető alá került a kétszintes ház. Aznap történt ez, amikor Kiss úr jobb oldali aortájában megjelent az első rögöcske. KERTÉSZ PÉTER 7