Budapest, 1984. (22. évfolyam)

5. szám május - Seregi László: Preferál = előnyben részesít

Preferál = előnyben részesít Nagy nap ez a mai: preferál a bizalmi testület. Elkészült a mérlegbeszámoló, amelyet ugyan még nem hagytak jóvá a felettes hatóságok, de ez már csak merő formalitás. Ezt G., az örökké vicces kedvű főkönyvelő súgja meg, aki két kacsintás között azt is elárulja, az egész revízió arra megy ki, hogy feljebb srófolják az elvonás összegét. — De ti, bizalmiak, ezzel ne törődjetek! — kacag felcsukló hanggal, s bejelenti, hogy minden valószínűség szerint az a megtiszteltetés éri majd a tanácskozást, hogy meglátogatja a Kerületi Nagyember, aki már régóta szeretne egy jóízűt beszélgetni a szakszervezeti tisztségviselőkkel. — Addig is munkára! — adja ki a jelszót G., s nem titkolja, hogy bizony, nehéz a feladat, mert a bérfejlesztésre szánt pénz elenyésző: a 23 üzem, osztály, műhely között 2,8 százalékot lehet felosztani. — Arra kérem az elvtársakat, hogy emelkedjenek felül a partikuláris szempontokon, ne csak azt nézzék, mi előnyös csoporttagjaiknak, de arra is ügyeljenek, hogy érvényesüljenek a kollektíva érdekei — mondja a főkönyvelő, akiről nem árt tudni, hogy általában mindig őszinte. Például most sem rejti véka alá a véleményét, nyíltan bevallja, hogy ebből a 2,8 százalékból nem kompenzálhatok a fogyasztói árváltozások jelenlegi, de áthúzódó hatásai sem, ám ha valaki politikailag megfelelően érett, nem is ahhoz viszonyít. — Hát mihez? — buggyan ki az obligát kérdés Z.-néből, aki még soha nem szólt hozzá egyetlen közérdekű témához sem. Állítólag ezért választják meg — ellenszavazat nélkül — újra és újra. A többiek csupán azt nem értik, ha már ennyire megátalkodottan passzív, miért ül tüntetően az első sorba? Halk moraj fut végig a termen: miért pont ma nyitotta ki a száját a makacsul hallgató Z.-né? Rejtély. Bár ki tudja. A mindennél hatékonyabb belső hírszolgálat éppen a minap kürtölte világgá, hogy Z.-nét elhagyta a férje. Összeállt valami bakfissal, s most egyedül kell neki nevelni a gyerekeket. — Nagyon örülünk az érdeklődésnek, mert ez azt mutatja, hogy nálunk a bizalmiak értik feladatukat, bátran szót emelnek, ha kell. De megkérek mindenkit, majd csak a végén, elképzeléseink ismertetése után kérdezzen! — ugrik a helyzet magaslatára T., a szakszervezeti főfunkcionárius, aki komoly népszerűségnek örvend dolgozói körökben. Ajtaja valóban nyitva áll bárki előtt; csak ő nincs a szobájában szinte sosem. A cégnek számos vidéki telepe van, s kell a közvetlen ta-14 Címszó a Közélettani Ábécé 1984-es kiadásából pasztalat. T. szerez is bőven. Afféle modern Harun al Rasidként járja az országot s jegyzeteli az emberi ügyeket bajokat. Dolga végeztével pedig szívja a hegy levét, mert — micsoda véletlen — valamennyi üzemük bortermő tájon épült. A rossz nyelvek szerint T.-nek köszönhető ez a koncepciózus telepítéspolitika, de az ilyen felelőtlen híresztelések elől természetesen elzárkózunk. Annál is inkább, mert T.-t valóban kedvelik. Alig akad ember a vállalatnál, akit ne ismerne személyesen vagy a munkásőrraj gyakorlatairól, vagy a mozgalmi dalárda próbáiról. Az okos dolgozó tehát, ha problémája támad, hatásos ruhát ölt, esetleg beáll a karba. És T., ahol tud, segít, mint egy kötelességét teljesítő kis úttörő. Csak az a baj, hogy időnként összekeveri az ügyeket meg a panaszosokat. A múltkor, mesélik, a brutális férjnek szerzett lakást a folyton kékzöld foltosra vert feleség helyett, s nem értette, hogy miért orrolnak rá mind a ketten? Már egy hete, hogy áll, álldogál a munka a cégnél. Az emberek csoportokba verődnek s arról diskurálnak, hogy lesz-e béremelés vagy sem. S ha lesz, mennyire számíthatnak? Az üzemi újság gyorsan reagál az olvasói igényekre, s nagy horderejű nyilatkozatot közöl a gazdasági igazgató mellett működő elméleti team vezetőjétől. A nyilatkozat ennyi: Az illetékesek tisztában vannak a kérdés politikai jelentőségével. Ezért még nem közölhetnek részleteket. De ígérik, hogy messzemenőkig figyelembe veszik a kollektíva érdekeit. A legjobbnak tartott tervezetet, persze, megismerheti majd a bizalmi testület is, és gyakorolhatja egyetértési jogát. — És ha nem értenek vele egyet? Az annyi, mintha vétót emeltek volna? — replikázott K. József újságíró. De szándékát és megközelítési módját félremagyarázták, s hőbörgő alakként megbélyegezve távozásra szólították fel. Azért a cikk megjelent, öklömnyi betűkből szedett főcímmel: „Csakis együtt gondolkodva léphetünk tovább a megkezdett úton." — Nekünk minden üzem, osztály, részleg édes gyermekünk — jelenti be G., s egy pillanatra elkomorul az arca, mert most következik az attrakció. A bizalmiak mégis előveszik a noteszt meg a tollat. Várják a preferálandók listáját, azokét, akik az idén legalább dupláját kapják az átlagos 2,8 százaléknak. Tavaly egyébként majdnem kitört a gyalázat, amikor kiderült, hogy a preferáltak közé sorolták a szikvízkészítőket is. A tüzet a mindig megfontolt politikai munkatárs, Cs. oltotta el, mert elmagyarázta, hogy a dolgokat összefüggéseikben kell vizsgálni. Már Marx is megmondta, bonyolódott bele fejtegetéseibe, hogy a lét határozza meg a tudatot. — Ez a mi szempontunkból azért is figyelemre méltó momentum, mert ha kilép a szikvizes, akkor nem lesz szikvíz. És ha nem lesz szikvíz, akkor szomjas marad a dolgozó. És ha a dolgozó jogos igényét nem elégítjük ki, akkor előbb-utóbb kilép. Most már értik az elvtársak, hogy miért kell támogatni a szikvízterületet? — kérdezte, s diadalmasan körbepillantott. — Most már értjük — dünnyögte maga elé az örök elégedetlen P., akinek ezért tán már rég útilaput kötöttek volna a talpa alá, ha kapnának helyette embert. De ki megy ma koloristának? A főkönyvelő megköszörüli a torkát: — Elméleti teamünk munkálta ki azt a tervezetet, amit most fogok ismertetni. Senkit nem akarok befolyásolni, de kérem, higgyék el, higgyétek el, hogy momentán ennél jobbat, többet nem tudunk nyújtani. — Tehát fogadjuk el úgy, ahogy van? — kiabál közbe P., aki már megint nem fér a bőrében, ráadásul tüntetően nagyot harap a reprezentációs teasüteményből. — Tartsuk be a parlamentáris formákat! — áll fel T., s az üvegnyitóval akkurátusan megkocogtatja a mikrofont. — Szóval, úgy gondoltuk, hogy az idén háttérágazatainkat részesítjük kiemelt bérfejlesztésben. Az átlagosnál többet kapnának a számlaellenőrök, csomagolok, targoncások, a laborosok és az én mintegy félszáz közvetlen beosztottam. — Ha marad még egy kis pénzünk, akkor adunk a műszakiaknak, mert róluk mostanában sokat írnak az újságok — nyerít fel G., s arra kéri a plénumot, hogy ezt a közlését tekintse szigorúan bizalmatlannak és terjessze széltében-hosszában. A vállalat egyébként — az újabb szervezeti korszerűsítés óta — se nem túl nagy, se nem túl kicsi. De a mérete nem különösen érdekes. Ám a termékei, amelyeket gyárt, annál inkább. Amióta világ a világ, kell a textília az embereknek. Mégis, folyton baj van a céggel: hol föl akarják fejleszteni, hol vissza, attól függően, hogy az illetékesek miként viszonyulnak az ágazathoz. Az utóbbi időben például arról susmusoltak a folyosókon, hogy