Budapest, 1984. (22. évfolyam)

3. szám március - A Budapest postája

Marschalkóné Oszi Kató, Leányfalu, Móricz Zsigmond u. 76. Köszönjük emlékezéseinek megküldött lapjait. Nemcsak azért figyelemre méltó, amit eddig írt, mert sok tény, sok valóságelem van benne, hanem főleg azért, mert fölidézi saját egykori önmagát. Megtudjuk, mit unt és mi érdekelte, hogyan gondolkoztak a felnőttek, és Önnek milyen véleménye volt róluk. Valószínűleg Ön is tapasztalta, hogy emlékeink nem töredékes részletekben élnek bennünk, hanem összefüggő hálózatot alkotnak. Ha egyszer húzni kezdünk egy szálat, vele jön az egész. Már csak ezért is azt javasoljuk, hogy folytassa az írást, kerítsen sort lakásukra, családjuk tagjaira, az iskolára, barátnőire. Ne hagyjon ki semmit, ami hajdan bosszantotta, vagy amit szégyellt. Talán kedvet csinálunk a „munkához" azzal, hogy közöljük ezt a próbafejezetet. A régi Belvárosról, a régi Sándor utcáról Azért írok először éppen erről a környékről, mert gyermekkorom ezekhez kapcsolódott. A Sándor utcában laktunk, ahonnét mamám gyakran magával vitt kézenfogva a „városba", hogy ott ügyesbajos női dolgait elintézhesse. Szabónő, gyöngyfűzőnő, szövet- és selyemanyagok kiválasztása, meg egyéb szükséges vásárlások. Valamikor hetven évvel ezelőtt történt pedig mindez, borongós, téli, délutáni órákban, amikor a hosszú Sándor utca homályából végre elérkeztünk a fényárban úszó Belvárosba. „Hová megyünk?" — kérdeztem édesanyámat. Fontos volt ezt megtudnom, mert voltak unalmas helyek, melyektől irtóztam, de voltak igen érdekesek is. Unalmas volt például a Váci utcai Berkovitsné szalonja, a hosszas ruhapróbákkal s a fölötte lévő emeleten az Urtika kisaszszonyok gyöngyfűzdéje. A két csontvázsovány Urtika nővér — matuzsálemi öreglányok — megkövetelték, hogy végig ott üljünk a gyöngy fűzése közben, nehogy holmi eltulajdonítás vádja érhesse őket. Az ilyesmit nehezen bírja egy ugra-bugra kislány. Tűrhetőbb volt — bár hosszú lejáratú az is — a ruhaanyag választása a „Selyem Szénásynál", a Koronaherceg (Petőfi Sándor) utcában. Kényelmes karosszékek álltak a pultok előtt, s a kedves és igen ügyes üzletember mindent elkövetett, hogy vevői jól érezzék nála magukat, kedvükre válogathassanak, a végén mindig meg is találják azt, amit keresnek. Alighogy lenyomott a mamám maga mellé a pult előtti székre, már küldte is Szénásy bácsi az egyik segédjével a különböző képeskönyveket. Ezekben elmerülve nem zaklattam anyámat, hogy „menjünk már", s így nyugodtan folyhatott a válogatás, alkudozás. Lám, milyen kitűnő pszichológus volt ez a Szénásy bácsi, pedig akkor még híre sem volt a pszichológia szükségességének a kereskedelmi életben! A másik Szénásy, a „Papír Szénásy" a Kossuth Lajos utcában éppen kedvemre való volt. Mindig boldogan mentem ide, a gyönyörű noteszok, képes levelezőlapok, színes ceruzák, arany palavesszők káp-32 ! A i • < ! BUDAPEST! > < > < ; postája j » < ibndk a ^^ ^^n^^^fc ^ A A & & & & & a ft* A & & i rázatos világába. Alig tudott a mamám innen elvonszolni a sok bámulásból. Ha azonban csupa „unalmas" várt rám, kárpótlást kértem. Végignézhettem a Kertész Tódor bácsi teljes kirakatsorát a Szerviták terén. Minden kirakatablak más-más tündérséget mutatott be, a Richter-féle kőkockás váraktól kezdve a babaházakig, babakelengyékkel telt babaszekrényekig, csillogó edényekkel megrakott babatűzhelyig. Kedvemre való volt a behelyettesítés is. Mikor az Urtika nővérek helyett mamám egyenesen a Gizella tér és a Harmincad utca sarkán lévő Klement cukrászdában tett le, ahol habos sütemények mellett bízott engem az egyik ismerős, aranyos kisaszszony gondjaira. Aztán értem jött, s vidáman sétáltunk vissza a fényes Belvárosból hazámba, a Sándor utcába. De a fénypontja ezeknek a téli délutáni belvárosi kalandozásainknak mégiscsak a „kukucskáló" volt. Bizonyára volt egy másik, rendes neve is, de mi csak így hívtuk otthon. Ez az intézmény a piarista épületben foglalt helyet, szemben a Váci és a Kígyó utca sarkával. Gondolom, a mai mozit volt hivatva helyettesíteni. Az embert jegyváltás után sötét helyiségben a kör alakban sorakozó csöpp ablakok egyikéhez ültették, ahol, az ablak elé épített látcsövön keresztül csodás utazásokat nézhetett végig. A világ minden tája vonult itt fel apró színes képeken, s ha mamám a „vigyen a kukucskálóba" rimánkodásomnak engedett, beülhettem, amíg ő a boltokat járta, s én a gyűlölt Berkovitsék, Urtikáék helyett beteltem Egyiptom piramisainak meg egyéb egzotikus vidékeknek és csodás vadállatoknak káprázatával. A Sándor utca — külön világ. Gyerekkorom világa. Ha behunyom a szemem, látom sorban házait, boltjait, sőt lakóit is. Hiszen mindenkit ismertem, és engem is ismert mindenki. A házunkban a Znaminka hentes boltja, meg a „nagytrafik", a négy vörös hajú lány tulajdonosával. Mindkettőben mindennapos vendég voltam. Az előbbiben mérték számomra a protekciós tízórait, mikor már első elemis lettem, a másikba pedig gyönyörködni jártam, megint egyszer a szines ceruzák, szép levélpapírok, palavesszők miatt. Iskolába menet tisztelettel néztem Devecsics kéményseprő mester csodálatos családi házára. Megbámultam naponta a kapuja fölött álló koromfekete kéményseprőszobrot, és titokban ott szerettem volna lakni. A Szentkirályi utcai iskolába írattak be, amely már akkor is ódon épületecske volt. Első elemis koromban sötét téli reggeleken az öreg iskolaszolga gyújtotta meg hosszú rúddal az osztály gázlámpáit. Pedig akkor már mindenütt volt villany. Kicsit tovább, a régi Stühmerház. Hátul a gyárral, utcára a bolttal. Földszintes épület volt, s ha valaki az utcáról a boltba lépett, harangocska jelezte a vevőt. Számomra bűvös jelkép volt ez a harang, akár a Paradicsomba való belépést jelentette volna. Mikulás meg karácsony előtt pláne tündérséges volt odabenn a sok arany-ezüst-piros csillogás. Aztán a „Muzi", a Múzeum-kert. Akár a többi muzisták — mert törzsgárdája volt a kertnek — én is mindennap ott játszottam lánypajtásaimmal. Persze elöl, a Múzeum körúti részen, mert valami csodás íratlan törvény tiltotta, hogy hátra merészkedjünk, az Eszterházy utcai lovarda épületével szemközti részbe. Óriási térség volt ez, ahol a „rossz" fiúk fociztak, versenyt futottak, vadul randalírozva. Ezért nem volt szabad nekünk, kislányoknak közelükbe se mennünk. S ha netán egy-két fiú leskődve előrejött közénk, dadák, nevelőnők, mamák riadtan hessegették őket vissza. (Ezek közül a muzista „rosszfiúk" közül alig néhány év múlva számosan váltak a sport hőskorában nagy sportolókká, sőt bajnokokká is!) Ám mi, kislányok, sem töltöttük hiába az időt a Muziban. Versenyt labdáztunk, futottunk, diabolóztunk, és minden napnak megvolt a maga hősnője. Holtfáradtan vonultam haza végig a Sándor utcán ezeken a tavaszi és őszi estéken, majd farkasétvággyal nyeltem le a vacsorát. Félig aludtam már, mikor a Muzi porát sikálták rólam, s aztán usgyi az ágyba. Sokat köszönök neked, Sándor utcám, köztük a Muzit, s az ottani szabadtéri játékaimat. Egészséget, ellenállóképességet, optimizmust nyertem belőlük. * id. Nádas Béla (Budapest, 1034 Doberdó út 4/1/38.) Mi is észrevettük, hogy némely közgazdasági fejtegetések szerzői arra törekednek, hogy gazdasági életünk pucér valóságát szakkifejezések leplébe burkolják. Egyetértésünk jeléül közöljük „félperces"ét: Korszerű nyelven Hazaérkező férj a feleségéhez: — Ne nézz rám olyan csúnyán. A havi bérkiáramoltatásomból vettem ezt a három kiló jövedelemelvonást. Másra már nem futotta. Az 1983/12. számú rejtvényünk helyes megfejtése: I. V., Szent István krt. 15. 2. V., Aulich utca 3. Könyvutalványt nyertek: Hollós Attila, Szamuely u. 58. 1093; Orbán Judit, Üteg u. 29. 1139; Pocsai Julianna, Iskola u. 37. 1011; Reiczi János, Illés u. 36. 1083; Rozsovits Józsefné, Petneházy u. 29. 1139; Séd Károly, Budaörsi ut 24. 1118; Técsy Katalin, Meggfa u. 29. 1033; Tóth Ilona, Vesszősfia u. 17. 1212; Vida András, Pomáz, Móricz Zsigmond u. 18. 2013; Weisz Erzsébet, Péterfy Sándor u. 17. 1076.