Budapest, 1984. (22. évfolyam)

3. szám március - Szöllösi Ferenc—Pálffy Judit: A városszépítés híreiből

A városszépítés híreiből Adminisztrációra — nyilatkozta nemrégiben egy osztrák üzletember — kevésbé érdemes pénzt költeni, sokkal inkább a konferenciákra, melyeken közvetlenebbül kaphatnak információt az érdekeltek, s az információ aranyat ér. A több mint félezer tagot számláló Budapesti Városszépítő Egyesület ankétja igazolta a személyes tapasztalatcserébe vetett bizalmat, a legutóbbi, építészeti és közlekedési gondokat felvető találkozó fórum volt a szó legnemesebb értelmében. Gáspár Tibor, Budapest főépítésze és Derzsi András, a Fővárosi Tanács közlekedési főigazgatója tömör tájékoztatót adott: milyen lesz a Belváros 2000-ben? Nem romantikus, hanem nagyon is tényszerű megállapítások hangzottak el e nagybecsű terület fejlesztéséről. Ki tudta, hogy az első közlekedési rendet szabályozó terv — ahogy ma mondanánk: „terelés" — az 1700-as években született erre a területre. A Belváros mindig is különös jelentőséggel bírt Budapest és az ország életében. A városatyák tudatában voltak annak, hogy a történelmi városmag apró tükre a Kárpát-medencében lakók életének, stílusának. Évszázadok múlása nem változtat ezen. A Belváros senkinek sem közömbös. A Belvárosban a felszínen nem várhatunk alapvető változást. Az itt épült házak elrendezése, udvarai, zegzugai, kapcsolódásai lehetővé teszik, hogy az utcáról nem látható passzázsrendszert, kényelmes úthálózatot alakítsanak ki kifejezetten a gyalogosoknak. így érhető el, hogy bár új útvonalak nem épülnek, mégis bővül a belvárosi úthálózat. Az Európahírű Párisi-udvarral felvehetné a versenyt a Haris-közi passzázs, a ma még csak tervekben szereplő Grasham-palotabéli és Vas-udvari passzázs. A házak udvarait összekötő útvonalak mentén kávéházak, butikok, könyvesboltok, drinkbárok, virágüzletek, ajándékboltok nyílhatnak, s nem utolsósorban — ültetve, felfüggesztve, futtatva —, növények is pomázhatnának. A Belvárost könnyű megközelíteni metróval, földalattival, a gépkocsik azonban egyre nehezebben jutnak ide. Közlekedés fejlesztési szempontból a parkolás okozza a legnagyobb gondot. Új parkolóház, a szállodák alatti garázsok mintájára esetleg föld alatti autóparkolók létesítése és nem utolsósorban a parkolás kitiltása a belvárosi utcákból — mind szerepel a tervek között. Az még kérdés, hogy a belvárosi pincéket fel lehet-e használni garázs céljára, vagy ezeket inkább kétszintes üzletekké alakítják, de az bizonyos, hogy orvosolni kell a parkolás gondját. Orvosolni is fogják a következő évtizedekben, ez mindenképpen pénz kérdése. De a teljesség kedvéért az is hozzátartozik az el-22 Még egyszer a kör négyszögesítéséről hangzottakhoz, hogy az egész belvárosi fejlesztés nagyon drága a különböző műemléki korlátozások, technológiai nehézségek miatt. Vannak azonban szemet bántó és viszonylag kevés költséggel helyrehozható hiányosságok is. A két fejlesztést felölelő előadás után ezekről az „apróságokról" volt szó. A Városszépítő Egyesület tagjai szinte szűnni nem akaróan szólaltak fel, egymásnak adták az ötleteket, magukat biztatták: ha összefognak, talán többen vigyáznának környezetükre, több budapestinek válna létszükségletévé, hogy kellemes környezetben éljen, gyönyörködhessen a csodálatos, korhűen helyreállított homlokzatokban, élvezhesse a patinás, városképhez illő kandeláberek fényét, elejét vegye a felelőtlen rongálásoknak, ritkábban forduljon elő kár, pusztán azért, mert valaki nemtörődömségből, „lezserségből", esetleg éppen munkavégzés közben tönkretesz egy padot, teherautóval nekitolat egy kirakat üvegének, vagy letör vele egy díszkutat. — Sok helyen új díszburkolatot kap a Belváros: miért nem rakják vízszintesen a kőlapokat? Ha valahonnan netán közvetítene a Magyar Televízió, hogyan bírná el a gyalogos forgalomnak épített útfelület a soktonnás közvetítőkocsi súlyát? — Engem a Madách tér nyugati falának apró üzletei érdekelnének — szólalt fel egy fiatalember —: itt olyan lyukas a város... — Mi, pestiek, nem is gondolunk arra — fűzte tovább a szót egy másik városvédő —, hogy aki beköltözik az Astoria-szállóba, autómosót, málló vakolatú tűzfalakat lát, pedig láthatna egy szép épületet vagy egy rendezett parkot is ezen a helyen... — Elfog a nevetés, ha a Nyugati pályaudvar négyszögletes órájára pillantok, mert valóban nevetséges, hogy a tokja kerek! — Nem kell már soká várni — állt fel helyéről egy férfi —, a Nyugati pályaudvar rekonstrukcióját beruházó vállalatnál dolgozom, és tudom, hogy a kerek órát már megrendelték, a szögletes nem esztétikai, hanem kizárólag gyakorlati célt szolgál: pontosan mutatja az időt. (Bár mindenre ilyen gyors és megnyugtató választ kapnánk — A szerk.) — Arra gondoltam — kért szót egy őszhajú bácsi —, ha nem volnék ilyen koros, magam vinnék létrát a Múzeum étterem cégtáblája alá, felmásznék és megtisztítanám a betűket, mert már egy jó ideje, ha arra járok és felnézek, csak a rendetlenül táncoló betűkön akad meg a szemem. — Miért nem ment be és szólt? — replikázott egy hölgy —, én bizony, amikor legutóbb ott jártam a Hungária kávéház előtt, és megláttam, milyen piszkosak a függönyök, bementem, mondtam, hogy a Városszépítő Egyesület tagja vagyok, és ne haragudjanak, ha felhívom a figyelmüket arra, hogy bizony ráférne már a függönyökre egy alapos mosás. Kérésemet köszönettel fogadták, és az üzletvezető nyomban intézkedett. Azt hiszem, ez az egyedüli módszer: nem elég észrevenni, de tenni is kell azért, hogy szebb legyen a környezetünk. Kinek-kinek a lehetőségei szerint. Én már csak arra vállalkozom, hogy ha látok egy viszonylag könnyen helyrehozható mulasztást, megkeresem azt, akire tartozik, és felhívom rá a figyelmét. Sokan szóvá tették a Sziklai Sándor úti gyönyörű lámpák szándékos pusztítását, mire valaki megjegyezte: sajnos, a lámparombolók mindig előttünk járnak, és nagyon úgy fest a dolog, hogy a javításokon kívül mást nem lehet tenni. Tartalmas és véget nem érőnek látszó volt az ankét, mindenkinek volt mondandója. Egy asszony csak annyit kért, fogadja őt külön Stadinger István, a Budapesti Városszépítő Egyesület elnöke, egy, legalább hatvanperces beszélgetésre, mert annyi a mondanivalója, hogy azzal nem szeretné rabolni az egyesület tagjainak idejét. Többen szerettek volna hozzá csatlakozni, de természetesen nem az az egyetlen módszer, hogy mindent közvetlenül az elnöknek mondanak el. A Fővárosi Tanács épületében, az első emeleten kapott helyet az egyesület, ott van az irodája, s az is járható út, ha az egyesületi tagok itt találkoznak, jönnek össze, próbálnak közösen kigondolni valamit a kisebbnagyobb ügyek orvoslására. PÁLFFY JUDIT