Budapest, 1984. (22. évfolyam)
3. szám március - Frank János: Nehéz veretű plakátok
Nehéz veretű plakátok Papp Gábor-emlékkiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban ,,Mi, grafikusok, szinte valamennyien Konecsni tanítványának érezzük magunkat. Szellemi örökösének. Akkor is, ha csak jelképesen valljuk, hogy mesterünk volt. Ez a puritán mágus, ez a megoldhatatlant is megoldó egyedülálló jelenség. Elérjük vajon?" Papp tehát sohasem volt tanítványa Konecsni Györgynek (1908—1970), a magyar alkalmazott grafika klasszikusának. Növendéki hűsége szimbolikus csupán. Szellemében és nem stílusában volt a követője. ,,Konecsni után az első" — írtam Pappról valamikor; most már — halála után — Papp Gábor után az első a magyar alkalmazott-grafikusok tétje, ezért az erkölcsi értelemben vett parancsnoki hídért folyó versenyben. A bevezető aforizmát Papp írta, tűhegyes, kemény, 2H-s ceruzájával — egy plakátkatalógus számára —, aztán engem kért meg, hogy szövegét szerkesszem, stilizáljam. Ugyanígy társszerzője vagyok a cikkben következő aforizmáknak, a grafikusok ars poeticáinak, ezeket néha már nem is cédulán kaptam Papp Gábortól, hanem csak telefonon olvasta be a szövegét — a gondolat azonban mindenképpen csakis az övé. A továbbiakban dőlt betűvel, idézőjelben, külön bekezdésben közlök néhányat a grafikus kristálytiszta gondolataiból. Maximák ezek, de egyúttal kitűnő receptek is a grafikusok, sőt, minden művész számára. Papp Gábor 1918-ban született Barcarozsnyón, tanulmányait a budapesti Iparművészeti Iskolán végezte 1937-1941-ben. Tekintélyét már fiatalkorában kivívta, megbízásban, munkában, sikerben sohasem szűkölködött. Ha voltak is kudarcai, sohasem tartoztak a művészet körébe. ,,Konecsni is, Papp is 50—60 esztendősen, képességeik teljében meglehetősen kisemmizettek voltak" — írta Ernyei Sándor grafikus, az 1982-ben meghalt Papp Gábor emlékkiállításának mottójául, melyet a falra is kinagyítottak. A Budapesti Történeti Múzeum dicséretes fürgeséggel rendezte meg a posztumusz retrospektív bemutatót (összeállította és tervezte Mattyasovszky Péter és Sára Ernő). Voltaképpen a művész első önálló kiállítását. Tervezett prospektust, képzőművészeti katalógust, ipari és művészeti kiállítást, mindenféle nyomtatványt. Végül is legfőbb terrénuma, mint az emlékkiállítás is tanúsítja, mégiscsak a plakát volt. ,,A plakátot számtalan elképzelés, ötlet, terv, vázlat, kísérlet, alternatíva előzi meg. Kivitelezni nem feltétlenül a legutolsót (legérettebbet), mégcsak nem is a legelsőt (legspontánabbat), hanem a legjobbat kell." Korai plakátjai — a háború után festette őket — még gyökeresen szemben állnak a tipikus Papp Gábor-stílussal. A neoklasszicizmusra, illetve a szürrealizmusra utalnak légritka terükkel, tónusos szuperplaszticitásukkal, szándékosan bágyadt színeikkel. Allegóriái — a plakát az plakát — nyíltak. A Soha többé... térbe állított gipsztorzó büszt. A mellére célkörök vannak rajzolva; az egyik golyónyom gipszkráteréből vércsepp bugygyan. Kevés grafikusnak adatott meg ez a gesztus: a mester, Konecsni György Papp Gábort kérte fel plakátjai plakátjának tervezésére 1968-as — utolsó — kiállításán. A Modern Olasz Szobrok falragaszán negatívpozitív játékkal kis ,,i" betű (itáliai) domborodik, mint a nyomdai patricán, az i-n lévő pont felénk eső síkján zöldfehér-piros célkorongminta. (Ez a jel még vissza fog térni a Papp-oeuvre-ben.) Ugyancsak a negatív formával játszik, a Prizma 13 iparművész csoport 197l-es tárlatának hirdetésén. Vasbeton — 65 grafikáján a héjrendszer archetípusának, a csigaháznak óriási képe tengernyi naturstúdium előzte meg — vonalasan, gondosan kiszerkesztve, mégis oly eleven, mondhatnam „zaftos" az előadása. Újra kezdem a kronológiát a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) — hosszú évekig tartó — plakátsorozatának tárgyalásánál, hiszen ezek annyira öszszefüggenek, s annyira jellemzőek a már érett, az „igazi" Papp Gáborra. Az egyre tisztább lettrizmus s az egyre szigorúbb — formai, vonal- és színbeli — redukció foglalkoztatta: A BNV — 1964-en a blokkbetűk mellett kalligrafikus díszítmény — mint a papírpénzen, részvényeken —, továbbá az „ Union des foires internationales" XIX. századi antikizáló emblémája látható. ,,A szám — mondjuk a kétjegyű szám — műszaki, tudományos jelzés, napok jelzése, évszám rövidített formában — 14, 19, 67 stb. —, de ilyenkor nem puszta jel; eseményt, tényt reprezentál. Van, amikor művészcsoport — mint a Prizma 13 — jelölése. Nem betű, mégis olvasható." Mozgalmas, mondhatnám kinetikus mű volt a bevezetője az 1970-es vásárplakátnak, a chef-d'oeuvre-nek. ,,Formailag soha vissza nem térő alkalom ez a 70-es év" — vallotta akkor a művész — ,,A 7-est és egy kört összekomponálni, a legszebb grafikai feladat..." Tárgyilagos, Hard Edge-számok ezek, a hetes mégis érzésvona-15-25 5. 1964 16