Budapest, 1983. (21. évfolyam)

2. szám február - Dr. Buzo Péter: Hamis szó — hamis pénz

fogatot tartott — egyszóval nem viselkedett okosan... És vallott a trafikos, a szabó, a kocsis és az az utcai járókelő, aki valaha talán maga is teli torokból fújta az éljent a népszerű férfiú tiszteletére, de azt már nem nézte jó szemmel, hogy parádézik fekete lován a legnagyobb magyar temetésének napján a doktor úr. És persze vallott Berecz Antal, az egykori műegyetemi hallgató, aki a nagy tüntetések napjaiban ismerkedett meg Takátscsal, és sokáig büszke volt arra, hogy barátjának mondhatja az ifjúság vezérét. Takáts affektált könnyedséggel, hányaveti testtartással ül a vádlottak padján. Kis asztalkát is hozott magával, gondosan elrendezi rajta irományait, a feljegyzéseket, törvénykönyveket. Lendületesen vall, pszichológiai momentumokkal próbálja magyarázni önmagát. Többször is rendre kell utasítani az elnöknek, hogy ne pózoljon, és ne feledje: most nem ügyvédként kapott szót. Amikor aztán kénytelen rájönni, hogy nincs esélye a szabadulásra, beveti utolsó fegyverét: „Szenzációsfordulatot adott a tárgyalásnak az a kijelentése, hogy 5 a Berecz fiúkkal való viszonyát nyilvános tárgyaláson nem mondhatja el. Tehát perverzus dolgok is A kripta. Diner Tamás felvétele settenkednek a modern dráma mögött... Takáts olyanoknak mondotta a diszkrét részleteket, amelyek teljesen zárt ülést igényelnek"— írja a Magyarország. Másnap még többen ostromolják a tárgyalóterem ajtaját, hogy helyet szerezzenek. Legalább egy negyedórácskára. Aztán, az elnök elrendeli a zárt tárgyalást, a hölgyek kivonulnak. Csaknem két óra hosszat ecseteli a vádlott teljes részletességgel a Berecz testvérekhez fűződő különös viszonyát, amelynek egész letartóztatását köszönheti. Hiszen csak azért rágalmazzák, és azért fogadtak föl hamis tanúkat, mert szakított velük és mocskos múltjával! Gyalázatos múltjukkal. Ám a bíróság nem hagyta magát félrevezetni. Az 1895. november 21-i, utolsó tárgyaláson elhangzó ítélet így intézi el a kérdést: „Mikor látta, hogy a talaj mozog a lába alatt, ocsmány dolgot vállalt magára, s ahhoz, mint a vízbefúló ember a szalmaszálhoz, görcsösen ragaszkodott, daczára annak, hogy az orvosok semmi abnormhást nem találtak.'''' Takáts Zoltánt ötévi börtönre ítélték, a vizsgálati fogság beszámítása nélkül. Édesanyja egy évet kapott. Fél évvel később a Curia enyhített a büntetésen. Takáts Károlynét feltételesen szabadlábra helyezték, és fiának börtönben eltöltendő éveit háromra mérsékelték. 1898-ban szabadult. Baracskán, a község keleti házsorának faluvégi zsúptetős házacskájában húzódott meg a család, azok, akiket kiűztek a Paradicsomból. Hozzájuk költözött Kováts Etelka, a fiatal festőművésznő, akivel Takáts valamikor a kilencvenes évek elején ismerkedhetett meg. Vélhetően a Honvédemlékmű fölállítása körüli ügybuzgalom hozta őket össze: ezt a szobrot, a Hentziemlékmű ellenpontjaként emelte a város. Talapzatát a „magyar nők" bronzkoszorúja ékesíti. Gyűjtésből jött össze az ára, s a gyűjtést Kováts Etelka kezdeményezte. Ma egyetlen munkáját sem őrzik a közgyűjtemények, és a művészettörténetbe is csak azzal irta be a nevét, hogy egyik olajképének címét Lyka Károly különlegesen jellemzőnek találta a kor ízlésére, lévén ez a cím: „ÉN!" Lötz, Ebner, Mészöly és a divatos portréfestő, Karlovszky tanítványa volt. 1885 és 1889 között végezte el a Mintarajztanoda festészeti szakát, munkái 1887-től szerepeltek kisebb-nagyobb kiállításokon. Portrék, táj- és zsánerképek. A város azonban csak akkor figyelt föl rá, amikor szenvedélyes hévvel — és minden alkalmat megragadva— védelmezni kezdte a bukott férfiút. Hitt neki. ő tudja miért. „Pajtás'''' — irta a vizsgálati fogságban csücsülő Takáts Zoltánnak, abban a kis levélben, amelyet másnap már le is közöltek a lapok — „Azonnal határozzon, melyik ügyvédet válasszuk! Határozzon! Tűrjön! Tiszta jelleme élni fog örökké, nem fogják Önt bemocskolhatni..." Amiről a város beszélt Halovány százasok Amikor a férfi kiszabadult, a festőművésznő akkor is vállalta vele a sorsközösséget, így került Baracskára, ahol a környékbeli birtokosok és notabilitások portréit festegette, hogy éljenek valamiből, hiszen élettársát megfosztották az ügyvédi jogosítványtól, és legföljebb szívességből adhatott tanácsokat. Adott is. Jó néhány parasztember megfordult a portáján. Voltak, akik többször is eljöttek. Két rövidke esztendő telt csak el, és az is kiderült: miért? Újabb bomba robbant, újabb szenzáció született. Az ifjúság szép napokat is megélt vezérét ismét letartóztatta a rendőrség. Ezúttal bankóhamisításért. 1900. szeptember 6-án újra börtönlakó a „hírhedt néptribunból sikkasztóvá lett egykori ügyvéd'". Egy fővárosi hivatalnok és egy mérnökhallgató jelentette föl. Takáts Zoltán kérte meg őket arra, hogy a ropogós százforintosokat hozzák forgalomba. Látszólag belementek a dologba, ám a Dob utca 70-es számú lakásban, ahol a pénzt át kellett volna venniük, már egy detektív is rejtőzött az ajtó mögött. A nyomozás hosszasan elhúzódott, a per csak 1901 júniusában kezdődhetett. Harmincötén ültek a vádlottak padján. Középen a banda feje: Takáts. Bűntársai között akad iparos és vendéglős, fotográfus és cselédlány, a legtöbb azonban kisbirtokos parasztember, akiket a gazdagság délibábjának fölvillantásával kísértett meg a még mindig elegáns, aranyozott orrcsíptetős, sarkantyús, lakkcsizmás úriember. A hamisítványok egyébként jól sikerültek. Talán egy árnyalattal halványabbak voltak ezek a százasok az igaziaknál, de profi munkának minősítette rajzukat a rendőrségi szakértő is. Sárospatakon, később pedig egy Bodrogolaszi közelében lévő tanyán készültek a hamis pénzek. 1901. július 2-án hirdettek ítéletet, hétévi fegyházzal sújtva a „visszaeső ügyvédet". 1907. január 29-én szabadult ki a szegedi csillagbörtönből. Könnyen megélek majd — nyilatkozta —, külföldre készülök. Tudok olászul, franciául, angolul. Új életet kezdek, és erre itthon már nincs lehetőségem. Még egy év, és Takáts Zoltán nekivág az új életnek. Pontos úticélját senki sem ismeri. Nincs már kivel megosztania terveit és gondjait: hozzátartozói meghaltak. A várost pedig már egyáltalán nem érdekli egykor ünnepelt fiának további sorsa. Egyszer — egyetlenegyszer — írnak még róla a magyar lapok. 1911-ben Budapesten elfognak egy amerikás magyart, aki Londonból érkezett, és hamis százforintossal fizetett a pincérnek. Első szóra bevallotta, hogy Takátstól kapta a bankjegyet, aki busás részesedéssel kecsegtette, siker esetén. A budapesti rendőrség átír a londoninak, és ezúttal — a változatosság kedvéért — az angol fővárosban kerül rács mögé történetünk főszereplője. Mindössze 47 éves. A legszebb férfikor... 37