Budapest, 1983. (21. évfolyam)

2. szám február - Endrődi Szabó Ernő: Az erzsébetiek lendülete

két orosz katona, egyikük kezében papír, azon meg az én nevem. Gyerünk a parancsnokságra, mondják. Nem is sejtettem, miről van szó. Az igaz, hogy ekkorra már tagja voltam egy munkásíró-csoportnak, Benjámin László, Szüdy György, Vaád Ferenc, Losonczi Géza és még sokan részt vettek ebben — de, ugye, a csoport határozata értelmében a lakóhelyemen nem fejthettem ki közvetlen poltikai munkát. Hát akkor mi lehet? Na, mindegy, bevittek a soroksári szovjet parancsnokságra. Már messziről megláttam hatnyolc elvtársamat, s gondoltam, nagy baj nem lehet. Az udvaron egy NKVD-tiszt fogadott, s engem név szerint üdvözölt. Elég jól tudott magyarul, s elmondta, hogy legalább négy politikai pártot sürgősen meg kell alapítanunk. így lettem a kommunista párt titkára Soroksár-Újtelepen. Ennek következménye volt a lapalapítás. De előbb még hadd mondjam el, hogy milyen bajban voltunk a Független Kisgazdapárttal. Mert a Nemzeti Parasztpárt a miénk volt, ugye, kommunistáké, azzal nem volt gond. A szocdemmel sem. De honnan vegyünk mi most egy kisgazdapártit. Mert az NKVD-s azt Új városrész Felújításra várva mondta, hogy legkevesebb, de legkevesebb négy párt legyen. Főtt a fejünk, de a negyedik sehogyan sem akart alakulni. Hát persze, a lakosság zöme, ugye, ipari munkás volt. Na, végre Soroksáron, hosszú, de hosszú győzködések után sikerült rábeszélni egy tájékozatlan, de amúgy jó szándékú hivatalsegédet. Létrejött hát a Független Kisgazdapárt is. — A lapalapítás? — Igen. Volt egy koalíciós várospolitikai hetilapunk Pesterzsébet címen. És még akkor, negyvenötben volt egy folyóiratunk, a hónapok nevét viselte. Négy száma jelent meg: augusztustól novemberig. Azután elvitte az infláció. Később a forint bevezetése után újraindult, akkor már Külváros címen. Az eredetileg kifejezetten erzsébeti folyóirat — amely például Tamás Lajost, Molnár Gézát, Kárpáti Aurélt mutatta be — ekkorra már profilt váltott. Továbbra is koalíciós alapon ment a szerkesztés, de már például Kispestnek vagy Csepelnek is ugyanúgy szólt. Ez szintén négy számot ért meg. A Belügyminisztérium megvonta a lapengedélyt. — Meddig élt Erzsébeten? — Kilencszázhatvankettőben költöztem el. * — Igen, a hatvanas évek nagyot lendítettek a huszadik kerület életén. Egészen pontosan: ennek a minőségi változásnak az előkészítése a harmadik ötéves terv végén kezdődött. Rozsnyai Bélát, a kerületi tanács általános elnökhelyettesét hallgatom. — De talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy ennek a fejlődésnek konkrét gazdasági-társadalmi-történeti alapjai vannak. Ugyanis az emberek tízezreinek életét gyökeresen átalakító, a kerület jelentős hányadára kiterjedő rekonstrukció nem képzelhető el a szerkezeti viszonyok nagymérvű átrendeződése nélkül. Nagy lépésekkel: a húszasharmincas években teremtődtek meg a kerület mai üzemszerkezetének alapjai, és ezt az ötvenes évek ipartelepítése, -fejlesztése követte. így a valamikori kisüzemek fokozatosan középüzemekké fejlődtek. Megváltozott a kerület intézményhálózata, intézményi szerkezete is. Mindez olyan mértékű változás, amit szükségszerűen . . . nem is tudom érdemes-e folytatnom, hiszen egy riportban csupa száraz tényként, szürke, hivatalos szövegként hangozhat mindaz, amit mondok. Pedig mögötte emberi életek ezrei rejtőznek. Várjon csak! Nézze meg ezeket! Asztalába nyúl, s nagyméretű fotók sokaságát teszi elém. Ami elém tárul, nem szívderítő: ütöttkopott sufnik, kalyibák, vityillók, egymás hegyén-hátán. Foszló, hámló vakolatú tűzfalak, szakadozott kerítések, gyomtól fölvert, hulladékkal teliszórt hepehupás udvarok. Nem írom le, hogy hihetetlen, amit látok. Természetesen tudom, hogy éltek, élnek ilyen helyeken, ilyen ,,lakásokban" emberek. Nem a tény valószerűtlensége, hanem a valószerűtlenség valóságának tudata a felháborító. Eszembe jutnak Földeák János szavai a fölszabadulás előtti időszakról: „ ... a városvezetés a 9