Budapest, 1983. (21. évfolyam)

12. szám december - Oszlay István: Gyűjtőlencse

Konrády Attila felvételei szült. Miután ő megvált a KÖZTI-től, a Dobozi Miklós által vezetett építészgárda fejezte be a munkát, s ők végezték a kivitelezés alatti tervezői művezetést is. Építés közben mindig vannak kisebb-nagyobb módosítások, itt is voltak. Ezek egyrészt az üzemeltető Vízművek igényeihez igazodó finomításokat, részben pedig a tervdokumentáció korszerűsítését jelentették, ami hosszabb átfutású építkezéseknél nemcsak elkerülhetetlen, hanem szükségszerű, sőt, hasznos is. Az építőanyag-ipari árak — mint már említettük — közben emelkedtek, s nőtt maga az építési költség. A menet közbeni módosítások, áttervezések tehát ennek ellensúlyozását is szolgálták. Bizonyos funkciókat igyekeztek visszafogottabban, egyszerűbben megoldani; hogy feloldják az áremelkedésekből származó feszültségeket olcsóbb anyagokat használtak fel anélkül, hogy az a minőség rovására ment volna. A vállalatoknak a költségek csökkentésére, illetve a funkciók korszerűsétésére irányuló törekvése nemegyszer egybeesett, bizonyítván fentebbi megállapításunkat. Az építkezés 1975 augusztusában kezdődött a XIII. kerületben, a Váci út és a Dózsa György út sarkán, szemben az Elektromos Művek épülettömbjével. A kivitelező „sima" terepet kapott; a bódékat, barakkokat lebontották, nem volt tehát akadálya a jó rajtnak, ha csak nem számítjuk az alapozásnál feltörő talajvizet, ám ezzel gyakran találkoznak az építők, legfeljebb itt makacsabbnak bizonyult az átlagosnál. A torony, azaz az irodaház kivitelezésevei kezdődött a munka (ez volt egyébként az építkezés első üteme), elsőségét az épületegyüttesben való elhelyezése indokolta, továbbá, hogy erre volt a legnagyobb szükség. Az irodaházat már belakták a vízügyiek, amikor a második ütemben elsőként, 1981 novemberében elkészült a konyha-étterem blokk, majd ezt követően az üzemviteli központ, s végül a munkásszálló. Ez utóbbi épültszárny műszaki átadása jóval a munka befejezése előtt, 1982 januárjában megkezdődött, ugyanis a Vízművek szerette volna mihamarabb elhelyezni dolgozóit. Az alsó szinteken tehát még javában építkeztek, a felső emeleteken pedig folyamatosan költöztek be a munkások. Ennek ellenére a „két dudás" békésen megfért a „csárdában", nem volt semmi súrlódás, mint ahogy messzemenő figyelem, nagyfokú tolerancia jellemezte a Vízművek és a Középületépítő kapcsolatát az építkezés egész hét esztendeje alatt, fehér Sándor főépítésvezető hangoztatja is, hogy ritkán tapasztalt ilyen segítőkész együttműködést építtető-üzemeltető részéről, pedig jó néhány épület van már a háta mögött. Az a véleménye, hogy egy-egy építkezés sikerében esetenként meghatározó lehet az építtető-üzemeltető hozzáállása. Nos, a Vízmű-központ épületegyüttesének elkészítésével átlagon felüli munkát produkált a Középületépítő gárdája. S ebben partnerként segített bele Hajdú György, a Vízművek igazgatója. Marton Lajos műszaki-fejlesztési igazgatóhelyettes (azóta mindketten nyugalomba vonultak) és Csernyánszky László, az akkori beruházási főosztályvezető. A kivitelezői munkát kezdetben Monori Sándor főépítésvezető, a közvetlen munkahelyi kivitelezést pedig Fehér Sándor építésvezető irányította, majd az utolsó „harmadban" Fehér Sándor vette át a főépítésvezetői teendőket, s fejezte be a munkát Hais Bertalan építésvezető közreműködésével 1982 nyarán. A figyelmes szemlélő csakhamar észreveszi, hogy a Vízmű-központ előnyös helyen épült, a közlekedés szempontjából különösképp. Kétoldalt főútvonal határolja. A főépület homlokzata a Váci útra néz (itt vannak az ügyfélszolgálati irodák), de megközelíthető a Dózsa György útról is, sőt, ezen az oldalon bonyolítják le a teherforgalmat. A sarkon álló toronyépület egyébként 18 szintes, a pillérek feletti 13 lakószinten vannak az irodák. Magassága folytán az épülettömb nagynak tűnik, valójában az együttes legkisebb tagja, légtere mintegy 25 ezer köbméter, s ennek megfelelően „részesült" a beruházási összegből is. Az irodaépület mellet, homlokzatával a Váci útra néz és azzal párhuzamos a hatszintes, hosszú szárnyépület. A felső szinteken alakították ki a több mint ezerszemélyes munkásszállót. (S tegyünk itt egy rövid kitérőt. A két- és négyágyas szobákban nemcsak a Vízművek dolgozói kaptak helyet, hanem jutott itt szállás a Budapesti Közlekedési Vállalat 100, a Fővárosi Kertészeti Vállalat 400 és a Csatornázási Művek 200 dolgozójának is, annak fejében, hogy vállalatuk a létszám arányában „beszállt" az építkezés költségeibe, továbbá hozzájárul a mindenkori rezsihez. E „vegyes" munkásszálló megszervezésével, kialakításával mindenki jól járt, gazdaságos voltát — s egyéb, potenciális előnyeit — aligha kell bizonygatni. Abban, hogy ez így alakult, része van a Fővárosi Közműigazgatóság I tiUilUtálíl ^^^m „biztatásának" is.) A szállóépület alsó emeletein találjuk a központi társalgót (kialakítása, berendezése folytán megállná helyét egy „reprezentatívabb" épületben is, s aligha hinné valaki, hogy a szemre igen tetszetős bútorokra nem szórták a pénzt, hanem olcsón vásárolták — ízléssel), a könyvtárat, klubszobákat és egyéb közösségi és kiszolgálóhelyiségeket, legalul pedig a konyhát és az éttermet. (Hadd említsük meg zárójelben, hogy a konyha-étterem együttes építéséhez 9 millió forinttal hozzájárult a szemben, a Váci út túloldalán levő Elektromos Művek, s ennek fejében naponta 500—600 dolgozója ebédelhet a Vízművek konyháján.) Az irodaházat és a szállóépületet alul az úgynevezett lepényépület fogja össze egy tömbbé. Ebben van a tulajdonképpeni üzemviteli központ: az irányító és végrehajtó műszaki apparátus épülete. Itt helyezkednek el a művezetők irodái, a készenléti raktárak, itt van a Vízművek információs központja (a számítógépközpont a beérkezés sorrendjében veszi és dolgozza fel a jelzéseket), URH-val innen irányítják a városban levő szervízkocsikat, s tartják a kapcsolatot más telephelyekkel. Az utcai fronton kialakítottak egy ABC-üzletet, ahol nemcsak az épületben dolgozók, hanem a környéken lakók is vásárolhatnak. A járókelő számára impozáns az épületegyüttes (s még tetszetősebb lesz, ha befejeződik a parkosítás). Az épületek homlokzata egységes, mentes minden luxusmegoldástól. A homlokzaton három anyag — rusztikus kiképzésű panel, alumínium ablakkeret és üveg — van jelen elegáns összhangban. Annak idején a Középületépítő a Vízművekkel együtt igyekezett olcsóbb építési megoldásokat, anyagokat találni a költségek csökkentése érdekében. így aítán — többek között — a Vízművek egyik telepén létrehoztak egy kis előregyártó üzemet, s itt készült házilag valamennyi homlokzati panel, méghozzá igen jó minőségben. A Középületépítő sok alvállalkozóval dolgozott az épületen, annak ellenére, hogy amit lehetett, megcsináltak saját kivitelezésben. Részben gazdaságossági megfontolásból, részben pedig azért, hogy az alvállalkozók esetleges munkaerő-problémái, szállítási nehézségei, anyaghiánya stb. ne hátráltassák az építkezést. Csaknem egészében saját embereik végezték a szakipar munkákat. Jellemző, hogy például az automatika szerelésénél is csak a bekötéseket „adták ki", a huzalozás a vállalat villanyszerelőinek feladata volt. Az alvállalkozók közül a Fővárosi 2. sz. Építőipari Vállalat végzett jelentősebb munkákat, így ők készítették például az alépítményeket meg a toronyépület előcsarnokának falburkolását. A „fémmunkás" Vállalat gyártotta és szerelte az összes alumínium nyílászáró szerkezetet és valamennyi fém álmennyezetet. Az alvállalkozók igyekezete mellett bizonyára a „saját kivitelezés" még lelkiismeretesebb munkát produkált, s ennek tudható be, hogy a garanciális javítások mennyiségét és minőségét illetően kevés gondja akadt a kivitelezőnek ezen az épületegyüttesen. Miután elkészült egy épület, lehetőség van arra, hogy bizonyos idő elteltével, legalább egy esztendő múlva, midőn egyértelműen megfogalmazhatók az üzemeltetői tapasztalatok, építészeti nívódíjra pályázzanak az építők. A tervező- és a kivitelező vállalat együttesen dönti el, hogy mit tart méltónak arra, hogy nívódíjra felterjessze. A szigorú minisztériumi zsűri a felterjesztés, az üzemeltetői szakvélemény, tervrajzok, fényképek, valamint helyszíni tanulmány alapján dönt a díj odaítéléséről. A Középületépítő Vállalat és a Középülettervező Vállalat az idén a Fővárosi Vízművek új székházával pályázta meg az építészeti nívódíjat. Fehér Sándor főépítésvezetőnek ez az egyik kedvenc épülete, pedig volt olyan „háza" (persze még a beruházások „visszafogása" előtt), amit telerakattak carrarai fehér márvánnyal, s mégsem tetszett neki. Emitt jól szervezhetőek voltak a munkák, kifogástalan a tervdokumentáció, a tervezőket nem nagyzási hóbort vezette, hanem hogy funkciójának magas szinten megfelelő, megjelenésében egyszerű, ugyanakkor tetszetős épületegyüttes alkossanak, korszerű technológiával és anyagokkal. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az építés költségei nem haladhatják meg a tervezett beruházási keretet, és hogy határidőre kell elkészülni a munkával, akkor majd mind felsoroltuk a nívódíj odaítélésének feltételeit, (x) O. I. 4*