Budapest, 1983. (21. évfolyam)

11. szám november - Szepesi Attila, Hunyadi István,Tandori Dezső és Kárpáti Kamil verse

TANDORI DEZSŐ Nagyváros, helyi író A Klauzálon véreshurkát eszik a vásárcsarnokban egy helyi író; amit meghagy, a térre kiviszi, s a madaraknak szórja a papírról. Kerülget parkoló Ladát, Trabantot, átlép kosz-hava járdaszéli hantot, vigyáz, hogy el nc csússzon, és elgondolkodik a hazaúton. Budán lakik. A Dob utcán halad, váratlan gyógyfüszag lebbenti orron, szemlél fél-ismerős tűzfalakat, nincs kedve, hogy kávézzon, hogy borozzon. S nincs ok, hogy egy átjáróba betérjen, és leüljön egy lépcsőfülke-szélen, ekképp Odüsszeuszra kortyintson, hazafelé-szomjúhozva. Miért jött át. Nem kérdés: dolga volt. Elintézte. De nincs nap, hogy ne lenne valami dolga Pesten. Gyalogol, buszozik, s tart a napok végtelenje. Villamosozik. Vagy a föld alatt száll a járműre, s mindig egyszerre ott áll előtte ez a kérdés: hogy lenne érdekes a hazatérés ? Nem érdekes. Hazatér. Vagy: szeret hazulról egyszerűen el se menni. Lényegében amit kér, azt ehet, vagy nem nagy ügy négy krumplit odatenni, négy kis krumplit. És ottfelejteni, hogy a hő a héját sistergeti, és mint gyerekkorában, egyszerűen, a szinte szűk lakásban, megsózni bőven, amúgy szárazon, Meinl-dobozból megpirospaprikázni. Megvolt; és kimerült egy alkalom, hogy régi-jói mást lehetett csinálni. Leül dolgozni. Ez — valamivel csak! — kevésbé régi, de szintén a jobbak közé sorolható be, mint művelet. De mire belejönne (Vége) KÁRPÁTI KAMIL MŰTÉT ELŐTT Jéghegy, zömök-tömött halál, hajófaló, úszik és körémfagy a téli való. Húz fehér, áttetsző kesztyűt ágra a fagy, legyen higiénikus a műtét alatt. Fa, vaskút-fogantyú, fönt a vérrőt cserép hidegség gyöngyeivel mossa kezét. Most válik a lehető és a sosem-lesz. Élet, könnyelmű anyám, most elengedsz. Mint régi, homályos tükör fiatalít, hiányod megvillant bennem valamit. Talán csak varázslókéz összevarrta rügy. Nem, nem is a rügy. Ágról gyümölcse függ. Már a magház kastélyágyaiban a mag. Mag? Csak egy gyereknek-maradt pillanat. Varratát bontva, ki varázsát megtöri, benne szemembe verő szemedet leli. Cseresznyepálinka-csönddel most elkábít. Szivemig érintett, metszi halálig. Mit termett nehéz sorsod? Én alagsorok alatti mélyben, ahol a csatornák húzódnak meg, hol az ajtósor alatti számok szemedbe szúrnak, mint akasztószeg, követtem az ismétlődő iszonyt, szigorú őrangyal-arcát onnan ismerem. Mint anyapótló testvért, ki fölnevelt, míg belehalt titokban. Mit termett nehéz sorsod? —II. Mennyi mindent akartál elérni! Milyen apró csatornákon szorítottad át magad! Most látod, a kilyukadt időből cseppenként hullsz vissza haj szálgyökerekig. 23