Budapest, 1983. (21. évfolyam)
11. szám november - Császár Nagy László: Lehetőségek, tilalmak és feltételek
pen védi a nyugdíjasokat, hiszen a nyugdíjasok érdekeinek védelmére felfüggesztik az elidegenítést. És a nyugdíjasok körét a jogszabály szélesen értelmezi, tehát ebbe a csoportba sorolja a saját jogú és hozzátartozói nyugdíjellátásra jogosultakat éppúgy, mint azokat, akik tartási és életjáradéki szerződéssel tudják biztosítani megélhetésüket. A nagycsaládosokat pedig az a rendelkezés védi, amely a vételár kifizetését 30 évre meghosszabbítja. így előfordulhat, hogy a nagycsaládosok több lakbért fizetnének, mint amennyi az OTP-részlet lesz. — Beszéljünk még azokról, akik nem akarják bérleményüket megvásárolni. Közülük ugyanis többen attól tartanak, hogy ezért kilakoltatják őket. — Erről szó sincs, senkit nem fenyeget kilakoltatás. Igaz ugyan, hogy az ingatlankezelő vállalatok elősegíthetik az ingatlanok eladását, ha a bérlők 75 százaléka bejelenti vételi szándékát. És a jogszabály szerint arra is mód van, hogy lakottan eladják a bérleményt, de kilakoltatástól senkinek nem kell tartania. Az a vevő, aki lakottan vásárolta meg a bérleményt, ha felmond, két év múlva a felmondással együtt köteles egy beköltözhető bérleményt isfelajánlani-Ez adott esetben kisebb is lehet, mint a megvásárolt lakás. Vita esetén a bíróság dönti el, hogy megfelelő-e. Ha nem találja megfelelőnek, akkor a tulajdonos újabb két évig nem élhet a felmondás jogával. Úgy érezzük, ez a rendelkezés jól tükrözi a társadalom tagjainak igazságérzetét. — Bár a jogszabály hatályba lépése óta (augusztus végi beszélgetésünkig) még rövid idő telt el, de talán néhány hét után is következtetni lehet az érdeklődésre. — Pontos adatokat még nem tudok mondani — feleli dr. Kovács Ilona —, az azonban már bizonyos, hogy a vártnál nagyobb az érdeklődés. Az állampolgárok szemében eddig a bérleti jogviszonynak volt nagyobb értéke. Most különösen a budai kerületekben jelezték sokan vételi szándékukat. A nagy érdeklődésben bizonyára szerepe van annak is, hogy az elmúlt években, évtizedekben növekedett társadalmunkban a személyi tulajdon szerepe. Sokan akarnak olyan lakásokat vásárolni, amelyek felújítására az elmúlt évtizedekben nem volt lehetőség. Naponta érkeznek a vételi szándékról tanúskodó levelek, hogy a bérlők vállalják ezeknek az épületeknek a felújítását. A központi rendelkezés várhatóan eléri azt a célt, hogy a lakáskarbantartásban az állam és az állampolgárok közötti terhek jóval arányosabban oszlanak meg a korábbinál. — Sokan viszont éppen azt panaszolják, hogy a rendelet túlontúl sok lakásra mondta ki a vételi tilalmat. — Valóban vannak ilyen észrevételek. De a várospolitikai célok elsődlegességét mindenkinek tudomásul kell vennie. Úgy vélem, korántsem indokolt eladni azokat az épületeket, amelyeket a városrendezési tervek korábban telepszerű építkezésre alkalmasnak jelöltek meg, hiszen ezek eladása zavarná a város fejlődését. És mivel a rendelet célja nem az, hogy mindenáron szabaduljunk az állami tulajdonban lévő épületektől, nem lenne tisztességes dolog, ha rehabilitációs vagy rekonstrukciós területen lévő, műszakilag leromlott állapotú vagy éppen bontásra kijelölt házat kínálnánk eladásra. Ugyancsak nem akarjuk eladni azokat az épületeket sem, amelyek tartószerkezete bauxitbetonból épült, mert ezek állapota akár egyik napról a másikra is jelentős mértékben leromolhat. A jogszabály csak az egylakásos, bauxitbetonból készült épületek eladását engedi meg, de erre a tényre és a várható esetleges gyors értékcsökkenésre minden esetben fel kell hívni a v*;árolni szándékozó figyelmét. A Várnegyedben lévő lakások elidegenítéséről megoszlottak a vélemények. A jogalkotók végül is a társadalmi szervek javaslata alapján döntöttek úgy, hogy ezeket a bérleményeket nem adhatjuk ki az állami tulajdonból. A Wekerle-telepen lévő házingatlanok eladási tilalmának kimondásakor a kerületi tanács véleményét vettük figyelembe. — Többen attól tartanak, hogy az új rendelkezés sok lehetőséget kínál majd az ügyeskedőknek a hirtelen meggazdagodásra. — Mint oly sok esetben, bizonyára most is lesznek, akik ki akarják majd játszani, maguk javára akarják fordítani a jogszabály rendelkezéseit. A lakások eladását rendszeresen figyelemmel kísérik majd a tanácsok és az ingatlankezelő vállalatok. Ha felvetődik az ügyeskedés gyanúja, szintén meg lehet tagadni az állami tulajdonban lévő bérlemények eladását. A jövő év végére bizonyosan gazdagabbak leszünk tapasztalatokban. Az eddigi érdeklődésből azonban már biztosra vehetjük, hogy számottevően csökken majd azoknak az épületeknek a száma, amelyek karbantartásáról az ingatlankezelő vállalatoknak kell gondoskodniuk. Egy pillanatig sem kell azonban attól tartani, hogy az IKV-k feladat nélkül maradnak, hiszen a rehabilitációt nem számítva — a jelek szerint — 130 ezer elmaradt lakásfelújítást kell pótolniuk a házak gazdáinak. Ezeknek a lakásoknak 50 százaléka a főváros belső — rehabilitációs — kerületeiben van. Feladat van tehát bőven. Az IKV szakembereinek bőven lesz munkájuk az ezredfordulóig. — Hónapok óta érkeznek híradások a VII. kerületben már beindult, a VI. kerületben viszont késlekedve kezdődő rehabilitációs tevékenységről. Vannak időszakok, amikor sokasodnak, máskor meg sejtelmesen ritkulnak a hírek. Egyesek azt is tudni vélik, hogy ezeket a munkákat lelassították. Dr. Kovács Ilona most először lesz indulatos: — Már hogyne lennék az, amikor a megjelenő cikkek hangvétele azt sejteti, hogy a példamutató kezdeményezést holmi akadékoskodás gátolja. Pedig itt valójában másról van szó — mondja, és átadja a szót munkatársának, aki nyomban tájékoztat. — A VII. kerületben elkezdődtek a munkák. A VI. kerületi rehabilitáció pedig kerületi kezdeményezésre indult és merőben új eleme, hogy a tömbfelújításnál részben magán-, részben vállalati erőforrásokra épít. A Fővárosi Tanács vezetői értekezlete februárban fogadta el ezt az elképzelést, és ez lényegében kerületi hatáskörben valósul majd meg. De egyetlen rehabilitációs munkához sem lehet meg-3